Kapcsolat szenvedély nélkül?

Vannak olyan emberek, akik tökéletesen boldogok a takaréklángon izzó szerelemmel is, másoknak pedig kell az, hogy minden olyan szenvedélyes legyen, mint egy brazil szappanoperában.

Mindkettő tök normális, ha a két félnek megfelelő. Mivel neked úgy tűnik kevésbé felel meg, tudom, hogy nem jó érzés erre gondolni, de lehet érdemes lenne olyan párt keresni, akivel izzik köztetek a levegő. Ez hosszútávon nem fog enyhülni, csak még jobban vágysz rá, és nem korrekt a férfival szemben sem, ha csak időhúzásból vagy vele, mert rettegsz a magánytól.

Egyébként hasonlóan éreztem magam, én végül szakítottam, és még szingliként is jobb érzés, mert így legalább látok esélyt a boldogságra. Úgy már nem láttam, csak rettegtem, hogy mi lesz egyedül. Egyáltalán nem olyan szörnyű...

Az ember mindig többet képzel bele egy olyan kapcsolatba, ami bizonyos értelemben plátói maradt. Szerintem ez természetes.

Mindezek mellett én is ilyen helyzetben vagyok, de én ezt nem látom problémának. Nem lángol a szerelem, de szeretjük és tiszteljük egymást. Soha egy durva szó sem hagyta el a szánkat a másik irányába, számíthatunk egymásra. Én azt mondom, hogy ennél jobb bölcsője házasságnak és családalapításnak nem lehet.

Persze az is bennem van, hogy mi lesz akkor, ha egyszer jön valaki, aki mellett mindent elsöprő szerelmet érzek és meging az egész fejben felépített életem. Nem szép ilyet mondani, de kitartok a párom mellett és ha egyszer eljön az a pont, amikor mindketten úgyérezzük, hogy ennek egy bizonyos ponton vége van, akkor ugyanolyan szeretetben elengednénk egymás kezét, mint ahogy most fogjuk. Sokkal kevésbé élném meg így szégyennek az esetleges válást, mint egy fellegekben járó, lángoló szerelemből szertefoszlott ködön átesve. Egy idő után úgy is elmúlik a szerelem. Az marad a helyén, ami most van, hiszen én is lángoltam a kezdetek kezdetén a párom iránt. Miért cseréljem le most másra, ha egy év múlva ismét ezen fogok gondolkodni, csak már más lesz az alanya?