Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért érezhetem azt pár...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért érezhetem azt pár hónapos (táv) kapcsolatban, hogy többet és újat nem tud már adni?

Figyelt kérdés

Eleve túl sokat várt az elsõ személyes találkozással, 3 hónap(!) után hívott csak el randizni. Ide hulla fáradtan érkezett, mert egész éjszaka dolgozott. (4 napot töltöttünk ekkor együtt) Ezt követõen eltelt másfél hónap úgy, hogy vizsgák és munka miatt nem szorgalmazta a találkozót, én pedig nem szerettem volna nyomulósnak tûnni, pedig már nagyon szerettem volna. Most ott tartunk, hogy másfél hetet töltünk együtt, és a kezdeményezésemre megbeszéltük, hogy 3 hetente találkozunk majd, egyszer én megyek, aztán õ jön. Valamiért sajnos már most úgy érzem, ennyi elég volt, kicsit elegem lett ebbõl az ovis tempóból, neki pedig ez a normális. Felnõtt, céltudatos férfiként kicsit többet vártam volna tõle.

Szerintetek jogosan?


(Másik dolog, hogy ismerkedés alatt nem mondta el, hogy masszívan cigizik, napi másfél dobozzal szív, nagyon zavaró)


2017. aug. 4. 18:23
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Nézd, ha neked csak problémád van a kapcsolattal, akkor lépj ki belőle.
2017. aug. 4. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Eddig csak azt kaptam, hogy utazni szeretne velem európai nagyvárosokba...
2017. aug. 4. 19:12
 3/6 anonim ***** válasza:
Hat, valahol azert ertheto hogy ket randi utan meg nem akar felesegul venni meg kozos lakasrol beszelgetni. Alig ismeritek egymast. Mit varsz tole? Hogy rogton boritsa fel az egesz eletet egy ismeretlen miatt?
2017. aug. 4. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Nem vagyok ismeretlen, 10 éve ismerj7
2017. aug. 4. 20:45
 5/6 A kérdező kommentje:

Szóval 10 éve ismerjük egymást, nem vagyunk vadidegenek.

Amúgy mindig azt mondogatja, én vagyok a Nõ számára.

2017. aug. 4. 20:47
 6/6 anonim ***** válasza:
De az meg nem jelenti azt, hogy rogton a kovetkezo 10 evet is egyutt akarja veled tolteni kapcsolatban. Ez az indokod, hogy te 10 eve ismered, mikozben azt se tudtad, hogy ennyire eros dohanyos. Akkor meg mennyi minden mast meg kene tudni mielott beleugranatok valamibe, nem? Hova sietsz?
2017. aug. 4. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!