Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk! Mit csináljak?

Figyelt kérdés
Van egy fiú akivel már szépen alakult a kapcsolatunk. Ma segítettem neki valamit a gépen megnézni. Míg én azzal voltam elfoglalva ő beszélgetést próbált kezdeményezni, viszont én tőszavakban válaszoltam ,mert keresnem kellett neki néhány dolgot a gépen. Majd felálltam és elmentem ő is jött. Azt mondta majd hív. Előtte máskor puszival búcsúztunk. Már ő is mondta korábban hogy többet szeretne tőlem. Viszont én most elég rideg voltam. De nem tudom, hogy miért. Szeretnék vele lenni. És félek hogy most elrontottam mindent. Megkérdeztem, hogy miért nem kaptam puszit azt mondta azért nem, mert én nem próbáltam. Erre azt válaszoltam, hogy sajnálom. Mit csináljak? Amiért rideg voltam már semmit sem tehetek? Keveset találkozunk a munkája miatt de én szeretnék vele lenni és tudom, hogy most nem figyeltem eléggé rá :(

2017. szept. 4. 15:09
 1/5 A kérdező kommentje:
Mondjam neki hogy én szeretnék vele lenni vagy az nagyon magyarázkodás lenne?
2017. szept. 4. 15:14
 2/5 anonim ***** válasza:
Ha érdekel az az ember, akkor mutasd ki!
2017. szept. 4. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Túlságosan arra a tananyagra(?) koncentráltál, és kizártad a srác iránti érzéseidet. Szerintem ez nem volt tudatos. Egy beszélgetést mindenképpen nyélbe kell ütni, mert szerencsétlen srácot most érzelmi hullámvasútra ültetted. És nem hinném, hogy élvezi az utat:)
2017. szept. 4. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Keresd fel és beszéld meg ezt vele.Ne hagyd bizonytalanságba mert ennél rosszabb nincs .
2017. szept. 4. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Bár én lány vagyok, de amondó, hogy meg kell próbálni. veszíteni valód nincs vele.

Célozz rá, esetleg mondd meg, mit érzel. Én is ezt tettem anno, sose szégyelltem az érzéseimet.

Bár amondó vagyok, hogy a fiúnak "kell" udvarolni, ha nem tudja, hogy lehet-e, akkor nem is biztos, hogy fog. Mondd meg neki nyugodtan, hogy nagyon szimpatikus a számodra.

2017. szept. 4. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!