Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek a párom csak komfortzónának használ? Azért van velem, mert ha nincs ló jó a szamár is?

Figyelt kérdés

Én már nem tudom, hogy mit gondoljak.

Mikor távkapcsolatban voltunk megismert egy nőt, akivel elvileg "CSAK BARÁTOK" és soha semmit nem akartak egymástól, de én úgy érzem ez csak a nő részéről igaz. Mondjuk melyik pasi ne lenne érte oda. Orvos, minden nap életeket ment, van énekhangja, tud hangszeren játszani, szépen rajzol, állatvédő, és még gyönyörű is. Modellkedik. Egy földre szállt angyal, soha nem fogok felérni hozzá. Mikor a párom hozzám költözött, facebookon tovább tartották a kapcsolatot. Éjszakákon át képes volt vele lelkizni, persze ezt letagadta, és mindig kitalált valamit, hogy ne sejtsem hogy vele beszél. Nagyon zavart a dolog, a párom le is tiltotta egy időre miattam, de aztán újra és újra előkerült valahonnan. Nem bírom ki, hogy ő mindig itt van, és tudom hogy jobb nálam. Más részről viszont a barátom lehet, hogy csak azért hazudott miatta, mert tudta, hogy túl fogom reagálni. Végül is ha nem szeretne miért költözött volna hozzám. A családja messze lakik, a nő is az ország másik felén. Itt nincsenek barátai, csak egy $zar munkája, amit utál, a családom, akikkel szintén nincs jóba, na meg én. Ha ezek ellenére is velem van akkor szeret. Vagy nem? Már semmit sem tudok, nem tudom, hogy én reagálom-e túl a dolgokat, vagy éppen az ellenkezője. Túl naiv vagyok, hogy elhiszem, semmi nem volt közöttük. Szerintetek?


24N 24F (a nő 28 éves)


2017. okt. 10. 11:31
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

"Mondjuk melyik pasi ne lenne érte oda. Orvos, minden nap életeket ment, van énekhangja, tud hangszeren játszani, szépen rajzol, állatvédő, és még gyönyörű is."


Ezek közül az összeset leszarná minden férfi, ha az utolsó nem lenne ott és nem lenne igaz.


Amúgy igen, nyilván ha találna olyat, akit Ő nálad jobbnak gondol, akkor elhagyna. De gondolom úgy van vele, hogy így hogy van valakivel, legalább van szex + kaja, 'oszt az is jobb mint a semmi.

26/f

2017. okt. 10. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Lehet nem volt semmi ,lehet nem is lesz soha semmi köztük.

De, ez alapján "Éjszakákon át képes volt vele lelkizni, persze ezt letagadta, és mindig kitalált valamit, hogy ne sejtsem hogy vele beszél." -én tuti elzavarnám az illetőt!


Ha valaki együtt van valakivel, akkor azzal azért legyen mert a másik tökéletes számára, és meg tud neki adni mindent, lelki és testi értelemben is. Te viszont ezek szerint nem tudsz neki mindent megadni....nem a te hibád ne érts félre, csak nem passzoltok össze ,ennyi a történet!

2017. okt. 10. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Én nem tolerálnám.

És az elsőnek igaza van. Elég ha egy nő szép, máris minden férfi elkezd hinni a férfi-nő barátságban, aztán ha adódik az alkalom akkor "csak úgy megtörténik" mert az ösztönöknek nem lehet parancsolni. :D

2017. okt. 10. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
10ből 9 pár csak azért van együtt a másikkal mert ezt dobta a gép. De soha be nem vallaná ,csak egy szép napon megcsalják egymást , szétmennek. Szóval aggodalomra nincs ok.
2017. okt. 11. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!