Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mindent megtettem, hogy bizonyítsam neki, mennyire komolyan gondolom vele? 22F

Figyelt kérdés

A lánynak van barátja, ezért szar. 2 éve vannak együtt, de a csaj és mások elmondása szerint is szarul vannak. Szakítófélben. Csak éppen a lány vmiért nem hagyja ott...


Én meg ismerem a lányt vagy 2 hónapja. Először haverkodtunk, majd ő kezdett vonzódni hozzám. Most meg én zúgtam bele.


Azt állítja, barátként tekint rám, de olyan kétértelmű, plusz közös ismerőseink szerint is kamu amit a csaj állít velem kapcsolatban.


Mindegy. Én elmondtam neki, mennyire fontos a számomra, hogy én bele szeretttem, hogy ezt az egészet komolyan gondolom, és nem csak szórakozásból, hogy vele szeretnék lenni, és nem vágyom másra csak rá, még levelet is írtam neki. Elég szépet teszem hozzá.


Tudom hogy a szavak csak szavak nem pedig tettek, de amikor kettesben voltunk, akkor sem volt zűr köztünk, sőt nagyon jól éreztük magunkat egymással.


A lány kedvel, hiányzom is neki, és ha nem lenne barátja, minden más lenne - Ő mondta.


Ennél tehettem volna többet? Vagy itt már a csaj az, aki meghozza a döntést...ha meghozza?


2010. máj. 31. 10:35
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

a barátjával kellene beszélni

mert az köti magához és nem engedi el lelkileg

a csaj úgylátszik nem bírja elhagyni

ha a barátjának nem kell a csaj,akkor lesz a tied

de ha később a barátja majd ki akar békülni vele, lehet a csaj belemegy

az ilyen lány, aki nem bírja elhagyni a párját, az nem tud szerelmes lenni másba

2010. máj. 31. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

Ha a "szeretlek" azért nem hangzik el, mert hazugság volna, akkor miért volnának még mindig együtt? :)


Mi más köti össze őket? Lakás? Gyerek?

2010. máj. 31. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

a csaj nem tisztel téged, csak legyezgeti a hiúságát, hogy az ujja köré tudott csavarni

nem akar tőled semmit, csak szárazbarátnak kellesz


aki ennyire nyíltan aláveti magát egy nőnek, az nem érdekes több a számára, egyszerűen túl papucs vagy

már rég eldöntötte, hogy a mostani rossz kapcsolata is sokkal jobb, mint te


lépj tovább és ne hidd, hogy a csaj a barátod, mert nem az, csak legyezgeted a hiúságát és ezt élvezi

2010. máj. 31. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

hu milyen igaza van előzőnek!

és tapasztalat, mert lány vagyok

és bármikor voltam rossz kapcs-ban a másik srác vagy azért kellett, hogy féltékennyé tegyem a barátomat, vagy azért, hogy legyen kinek panaszkodni, vagy azért, mert jól esett, hogy hogy oda van értem, amikor próbáltam ki is lépni a rossz kapcs-mból és összejöttem a másikkal, egy telefonhívásra visszarohantam az első pasihoz.

egy lány vagy bárki csak akkor tud szeretni mást, ha épp nem szeret senkit

és érdekes, ,hogy arról beszél, hogy nem mondják egymásnak, hogy szeretlek....a kérdés:miért beszél róla? mert hiányzik neki hogy mondják egymásnak. mert akit igazán nem érdekel, annak nem ez a témája. mert nem is érdekelné.de őt érdekli....

2010. jún. 1. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:
Lehet benne valami, de csak a csaj nem mondja neki...mindegy, én mindent megtettem sztem
2010. jún. 1. 12:41
 16/16 anonim ***** válasza:

13:18 vagyok


szerintem te többet is megtettél, mint amit kellett volna

ez a baj

hogy egy olyan helyzetben pedáloztál, amikor esélyed sincs, mert a lány csak használ téged


az ilyen helyzeteket én sem tudtam sokáig felismerni és a nevetségessé válásig futottam egy lány után, amikor már a barátaim szóltak rám, hogy hagyjam, mert ez a hajó már elment, csak én még nem vettem észre


ennyi idő és energia befektetésével már meghódíthattál volna egy másik lányt, aki tényleg szeret, ezt javaslom

amikor majd lesz nőd, akkor hogy reagál?

ha örül neki, akkor nem szeretett, ha féltékeny lesz, akkor akart tőled valamit, vagy fél, hogy elveszít egy papucs szárazbarátot


az meg a legundorítóbb szöveg, hogy barátnak tekint

nem tekint barátnak, csak legyezgeti a hiúságát, hogy ugrálsz neki és ő játszhatja a férfiak közt őrlődő nőt, ez imponál neki

szóval te csak szárazbarát vagy!

2010. jún. 1. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!