Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Párom felvilágosított, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom felvilágosított, hogy majdnem minden férfi poligám. Nem akar megbántani, és szeret, de el akarja kerülni a megcsalást, ezért őszinte velem. Mi erről a véleményetek? 28/L

Figyelt kérdés

Több, mint egy éve vagyunk együtt és a kapcsolatunk nagy része borzalmasan telt. Elméleti dolgokon vitáztunk, csoda hogy egyeltalán még együtt vagyunk.

Régen az összes barátnőjét szétcsalta, majd kapott egy pofont az élettől és elhatározta hogy ezentúl másképp csinálja. Én vagyok az első barátnője, akivel "tiszta" lapot kezdett. Nem szeretne megcsalni, de elmondta hogy bizony sok férfi azért csalja meg a barátnőjét, mert szükségük van a változatosságra, és ezt titokban kell tartaniuk, különben az asszony a fejüket veszi. Velem kb. 1 hónap után közölte azon nézeteit, miszerint nála a szexualitás és az érzelmek az két küldön dolog, mint a legtöbb férfinél. Valamint hogy neki a későbbiekben szüksége lesz másra is, és ebben a párcserét / egymás előtt szeretkezést látja a legoptimálisabbnak. Akkor nagyon megilyedtem, bepánikoltam, hogy ez most mi. Alapjáraton egy monogám, romantikus, szerelmes típusú lány vagyok, valamiért még sem hagytam ott. Talán egy 10-15 éves kapcsolatnál tudnám azt mondani hogy oké, belefér, ez sok idő volt. Jelenleg és még jó ideig azonban el nem tudnám képzelni hogy lássam Őt más nővel, illetve magamat más férfivel. Nekem ehhez érzelmek kellenek, és a páromon kívül nem nagyon izgat más. Azért tudok neki igazat adni, mert férfiakkal dolgozom együtt, és látom hogy viselkednek, amikor ott van a barátnőjük, és látom milyen megjegyzéseket tesznek, amikor nincs. Amikor ott van a barátnő, akkor olyanná válnak mint a rabszolgák, meghunyászkodnak, teszik a szépet, a külvilág már nem is fontos. Aztán amikor nincs, akkor az összes arrajáró nőt megnézik, és azt ecsetelik, mennyire megdugnák őket. Régen a barátomat találtam visszataszítónak, hogy mondhat ilyet, de lassan igazat kell adjak neki. Néhány hónapja egyre jobb a kapcsolatunk, a veszekedések minimalizálódnak, néha azért még elkap a harciideg ha megbámul egy nőt, de úgy érzem, nem változtathatom meg. Csak attól félek, hogy nem fog tudni rám várni ebben, nem lesz ahhoz elég türelmes, hogy a vágyait csak x év múlva élje ki. Tök nagy lelki munka ez nekem. Várom a véleményeket és köszönöm, hogy elolvastátok.


2017. nov. 26. 19:39
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
75%

"Majdnem minden nő kva" - nos, téged mennyire zavar ez az általánosítás? Azért, mert te csupa idiótát ismersz, még nem magadból kellene kiindulni.

Ha egy év után unalmas vagy neki, mit vársz később? Ennyire tartod magad? Semmi önbecsülésed nincs? Nem monogám és romantikus lány vagy, hanem veszélyesen hülye, aki hagyja, hogy rongyként kezelje őt a "párja".

Keress magadnak normális társat, vagy pedig szenvedj tovább attól, hogy a kedves "párod" sz@rba se néz téged.

Ja, és LEHET, hogy vannak férfiak, akik megnézik a szép nőket, de nem úgy, hogy azt mindenki észrevegye, és főleg nem a barátnőjük kezét fogva.

De tudod mit, hiába magyarázok neked, úgyse jut el a tudatodig. Az, hogy 12-14 évesen ilyen ostoba egy lány, még elmegy, mert kinövi, de rajtad már az Isten sem segít, ha 28 éves korodra ekkora ökör vagy.

2017. nov. 26. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
53%
“Megilyedtem” Amugy igen hulye vagy kerdezo de ezt eddig is tudtuk :D Nyugodtan maradj benne ebben a “kapcsolatban” hiszen ha ez a diszpinty megmondta hogy minden ferfi poligam.
2017. nov. 26. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
85%
Ekkora baromságot és ezt te be is veszed? Két típus van. A hűséges, meg a hűtlen. Az meg, hogy valaki hűséges marad-e, elhatározás kérdése az agyban, és nem a fas.z dönti el. Ez különböztet meg az állatoktól, különben persze hogy ráugranánk mindenkire.
2017. nov. 26. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
12%

Szerintem meg igaza van a pasidnak. Én is ezt látom mindenhol, munkahelyen is. Ahogy jön egy szép, új kolléganő, azonnal repül rá az összes férfi, a legtöbbnek párja/felesége van. Ebben nincs semmi új és furcsa. Persze, hogy elítélem, de ha egyszer a pasik 90 %-a ilyen, akkor mit lehet tenni? Nem szabad senkihez sem kötődni túlzottan, akkor nem ér akkora csalódás.

Lehetsz a világ legjobb nője, akkor sem tudod megadni neki, hogy más legyél.

2017. nov. 26. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
100%
28 évesen legyen már több eszed, könyörgöm! Kb. egy szaros lábtörlővel tart téged egyenrangúnak a csávó, és te mé boldogan asszisztálsz is hozzá, hogy "jaj, nem akarom megváltoztatni"... Kapj már az agyhelyedhez.
2017. nov. 26. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:
100%
Csak az idődet vesztegeted vele. Egy kapcsolatnak nem arról kéne szólnia, hogy mennyire vagy képes tolerálni a másikat. Ilyen mellett boldog nem leszel soha, max megtanulsz csendben tűrni és elnyomni a rossz érzéseidet. Biztos van olyan nő, aki úgy gondolkozik mint a párod, de te nem ilyennek tűnsz..
2017. nov. 26. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 anonim ***** válasza:
19%
14. Van a (munkahelyi) flört persze mindenhol, azzal nincs is semmi gond, ha nem lépnek át egy bizonyos határt. Amúgy meg unom már, hogy ezt mindig a férfiakra vetítik ki, hogy hűtlenek. A szexhez (alapesetben) egy nő kell, meg egy férfi. Vagy azt ne mondd már, hogy akiket megdugnak (jó) nőket, azok mind egyedülállóak. Szóval kb. pont hogy 50-50 % a hűtlen férfiak és nők aránya.
2017. nov. 26. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
Ahol mindkét félnek bejön és csinálják, hát hajrá, de ha az egyikük csak muszájból az nem jó.
2017. nov. 26. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
34%
Amúgy meg lehet , hogy a férfiak környékezik meg a nőket, de mindig a nő dönt, hogy lesz e szex. Szóval a nők sokkal hűtlenebbek, ők nem tudnak/nem akarnak nemet mondani. :DD
2017. nov. 26. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
Ez egy tündér ember, el ne engedd, ritka az ilyen kincs. Minél előbb házasodjatok meg és szülj neki 2-3 kis porontyot, a legjobb az lenne, ha a munkád is feladnád és anyagilag tőle függnétek, igazi családfő lenne, Garantált a boldog, biztos, feszültségmentes élet! Sok boldogságot kívánok! :)
2017. nov. 26. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!