Nem érzem azt amit régen - hogy lehetne kijönni a hullámvölgyből?

Voltunk párszor a 12 év alatt hasonló hullámvölgyekben. Én suliztam, mellette dolgoztam, a párom meg sokat túlórázott. Ha nem volt időnk a házimunkára, akkor nem csináltuk meg a házimunkát. Igen, sokszor szaladt a lakás. De aztán összefogtunk és megcsináltuk amikor volt időnk.

Azt megtanultam ebben az időszakban, hogy 2 dolgon nem érdemes idegeskedni: 1. Amin lehet változtatni és 2. Amin nem lehet változtatni. Teljesen felesleges agyonstresszelned magad, mert csak rámegy a kapcsolatotok.

Fejezd be a sulit rendesen, aztán oldd meg valahogy a családdal a kapcsolatodat (ha nem megy, akkor nem kell erőltetni, elvégre nem csak rajtad múlik). Ha meg oda kerül a sor, hogy a saját ház/lakás aktuális lesz, akkor majd megbeszélitek hogyan tudnátok megoldani. Előre teljesen felesleges gondolkozni.

Meg kell tanulnotok nem idegeskedni dolgokon.

Tudom, ez baromi nehéz, én pl. 38 éves koromban jutottam el odáig hogy el tudtam engedni a problémákat, kvázi megtanultam lesz...rni.

Rájöttem hogy gyakorlatilag NEM ÉLEK, mert a problémák irányítják, rontják el a mindennapjaimat, a kapcsolatom már ráment erre, és bizony kikezdte az egészségemet is.

Másrészt pedig, igenis időnként tegyetek félre MINDENT, szervezzetek magatoknak egy-egy randi napot, amikor nincs munka, nincs család, nincs lakás, csak ti ketten. Mozi, kirándulás, kávézó, bármi!

Olyan mint egy akkumulátor. Ha időnként nem töltöd fel, egyszercsak végképp lemerül.

Fontos a munka? Persze hogy fontos. Fontos a tanulás? Az is. Fontos a rend? Igen.

DE!!! Fontos a kapcsolatotok?

Ha igen, akkor miért csak a többire szántok időt, miért marad mindig a sor végére???

Nálam is mindig a végére maradt, és az lett belőle hogy egyedül maradtam. Most verem a fejem a falba hogy miért nem mentem elébe, miért nem mondtam a páromnak, hogy "figyelj, foglaltam xy helyre 2 jegyet, veszek ki szabadságot, te is végy ki légyszives, megyünk, élvezzük, töltődünk..."

"Az a baj, hogy sok idő elmenni valahova (mozi pl csak egy órányira van, kávézó-kajálda fél óra autóút, stb),"

Nem baj, szánjátok rá az időt!

Az úton is együtt lesztek, KETTEN!

Ez a fontos!

Mit ér a sok kaparás a jövőért, házért, bármiért, ha közben tönkremegy a kapcsolatotok?

A családoddal való viszonyon se idegeskedj, ne vidd bele a kapcsolatba ezt a problémát is. Gondolj erre: Akkor mi a franc történik ha a családod haragszik rád? Tudsz rajta változtatni? Muszáj egyáltalán rajta változtatni? Ha nekik jó hogy haragszanak, az legyen az ő dolguk, ne a tiéd. Miért te idegesítsd magad az ő hülyeségükkel? Megvan a saját életed, saját problémákkal. Az pedig az ő életük, a saját kis hargjaikkal.

Korábban írtam hogy meg kell tanulni ezeket elengedni.

Hidd el, régebben 2 hetente kitalált valamit a családom, ami miatt lehet rám neheztelni, ki lehet beszélni engem a hátam mögött, lehet mérgelődni, duzzogni. Ráadásul olyan dolgokért, ami csak rám tartozik, az én életvitelem, egyéni élethelyzetem, ami történetesen nem egyezik az ő mintáikkal, elképzelésükkel. Világ életemben ilyenkor rosszul éreztem magam, stresszeltem miatta, egyszerűen rosszul esett hogy neheztelnek rám.

Aztán eljött egy pont amikor -ahogy említettem- az egészségem bánta a sok stresszelést. és elgondolkodtam.

Basszus, felnőtt ember vagyok. Rendben hogy ők a szüleim, de akkor is, úgy élem az életemet ahogy nekem jó. Más élethelyzetbe keveredtem mint a legtöbb ember, de igyekszem a legjobbat kihozni belőle. Ezért miért kell haragudni???? Ha pedig valakinek jól esik ezen mérgelődni, kibeszélni engem a családon belül, akkor tegyék, megvan a joguk hozzá. Viszont akkor nekem ott nincs helyem, nem is akarom hogy helyem legyen, már nem ragaszkodom hozzá.

Hidd el, sokkal de sokkal könnyebbnek érzem magam, mióta el tudtam engedni az ehhez hasonló, rajtam kívül álló faktorokat, csak arra koncentrálok hogy az én életem rendbe legyen.

Ezt csak azért írtam, hogy lásd, vannak dolgok, amikkel hiába futsz köröket, mert nem rajtad múlik, jobb ha megtanulod lazán kezelni. A saját életetek gondjait kell előrébb venni a sorban, jelen pillanatban a feltöltődés lehetőségét megteremteni. Most ez a fontos!

41f

"csak bennem van, hogy "mégiscsak a szüleim"."

Igen, ez egy nagy visszatartó erő, nálam is sokáig ez volt a jelszó, amikor haragudtak, és ami miatt mindig magamra vettem a problémákat.

DE, felnőtt ember vagyok, saját életcélokkal, saját életvitellel, saját mintákka, gondokkal, egyéni irányokkal, ami nem biztos hogy az ő életük klónja.

Ha ezt nem tudják elfogadni, az nem az én bajom.

Minden bizonnyal ők sem úgy épatették fel az életüket annak idején, hogy az egy az egyben megfeleljen az ő szüleik elgondolásainak.

Rendben hogy a szüleim, ezért természetesen megilleti őket egy nagyfokú tisztelet, hála, de nekik is tudni kell elfogadni, hogy én már nem az ő életüket élem.

Ami pedig a pároddal való programokat illeti, tényleg próbálj meg máshogy gondolkodni, máshonnan közelíteni.

Tényleg ne úgy kezdd a gondolataidat hogy "az a baj..." meg hogy "azért nem megy mert..."

Ha neki nem adnak ki szabadságot, végy ki te. menj el elé a munkahelyre, vigyél neki tiszta ruhákat, öltözzön át az autóban, és nyomás egy moziba, sétálni, kávézni, kirándulni, autóban szeretkezni, bármi...

Még idejében lépjétek meg ezeket, hidd el fontos!

Én is mindig így gondolkodtam, "az a baj hogy...".

És csak vártuk az alkalmat hogy ne legyen "baj".... persze várhattuk, soha nem jött el magától! Mert a gyerek, a munka, a rendrakás, a család....

És ami még nagyobb baj, hogy már csak szakításunk után beszélgettünk erről és jöttünk rá hogy igenis el tudtunk volna lógni a mindennapok elől, ha nagyon akartuk volna. Csak -jó Magyar mentalitáshoz híven- belesüppedtünk az "úgyse fog sikerülni, akkor nem is erőlködök, nem kreatívkodok" felfogásba.

Ne félj, utána azért még volt egy rövid szép időszakunk mikor újra együtt voltunk. Olyan dolgokat oldottunk meg, olyan szép helyzeteket teremtettünk hogy még...

Ezt kellett volna idejében megtennünk.