Ti mit gondoltok erről?

A párommal több, mint két hónapja vagyunk együtt ő az első komolyabb barátom. Egy osztályba járunk 4.éve már amikor megismertük egymást (kb. 3 és fél éve) meg volt a vonzódás. Akkor voltunk is egyszer randizni, egész jól sikerült a maga módján, viszont én még nem álltam készen egy kapcsolatra csak ezt nem tudtam. Húztam az agyát de nem haladtunk semerre (mentségem legyen 14 évesen nem is tudtam, hogy működnek a dolgok, akkor ismerkedtem mindennel). Ő tovább állt értehető módon összejött egy lánnyal akivel egy évig tartott a dolog ő volt az első komoly barátnője. Akkor nagyon összetörtem, mert utólag jöttem rá, hogy elszúrtam és szükségem van rá. Majd szakítottak a lánnyal nagyon ki volt sokáig látszott rajta mennyire megviseli. Később lett egy új barátnője vele kb. 10 hónapig járt kisebb szünetekkel nem volt egy zökkenőmentes kapcsolat és sokat veszekedtek az első barátnője miatt mert még látszólag érzett iránta valamit. Én eközben túl tettem magam rajta elfogadtam, hogy velünk már nem lesz semmi. Nekem is voltak próbálkozásaim, randizgattam fiúkkal hónapokig is de mindig ugyan az lett a vége: egoistának hangzik, de meguntam őket, nem volt semmi plusz, és valahol élveztem is, ezt a randizgatós dolgot, nem akartam bonyolítani semmit, amint komolyabbra fordultak volna a dolgok lezártam őket. Ez alatt mi végig barátok voltunk a jelenlegi párommal sokszor meg is beszélte velem a párkapcsolati gondjait. Majd mind ketten szinglik lettünk és elkezdett nekem udvarolni újra. Elég kapcsolatfüggő szereti ha van mellette valaki, én pont az ellentéte vagyok, élvezem a szabadságot, szeretek flörtölni, új embereket megismerni, ezért nem vettem túl komolyan gondoltam biztos szeretne valakit maga mellé most, hogy egyedül van. Long story short... Nem nagyon szerettem volna kapcsolatot senkivel, de elmentünk egy randira, mondván meglátjuk mi lesz, mert még mind a ketten éreztünk egymás iránt valamit. Lehet csak a kíváncsiság volt. Összejöttünk. Minden jól alakult az elején. De! Egy idő után elkezdtem úgy érezni, hogy már nincs meg az az erős vonzás, mint régen meg az elején. Pár hete felfigyeltem egy fiúra az iskolában idősebb két évvel szakmázik a suliban tehát elég ritkán látom teljesen máshogy vannak az óráik. Először csak feltűnt, hogy nagyon jó képű, nem az a tipikus helyes gyerek, de pont az én esetem. Aztán ekezdtem egyre többet látni, egyre többször botlottunk egymásba. Ő is észre vett már engem, többször szemeztünk. Viszont látott már a barátommal is együtt a közös iskola végett. Ettől függetlenül sokszor rám mosolyog, ha egyedül vagyok. Még nem beszéltünk egymással. DE egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből...nagyon vonzódom hozzá, nem csak a külsejéhez, a gesztusaihoz, a mozgásához, a kisugárzásához, a tekintetéhez, mindenéhez. Tudom elég erős kijelentés ez így, hogy még nem is beszéltünk, de nem éreztem még ilyen erős vonzalmat senki iránt. Az eddigi információim alapján eléggé hasonlítunk is. Akárhányszor meglátom összeugrik a gyomrom és onnantól kezdve csak rá gondolok. Viszont rosszul is érzem magam a párom miatt, úgy érzem valamilyen szinten megcsalom őt. Nem tudom mit tegyek... Kötődöm a barátomhoz sokat jelent nekem és tudom, hogy összetörne ha szakítanánk, mert hosszú távra tervezi velem már az elején mondta. De nem tudom a másik fiút kiverni a fejemből szeretném megismerni jobban. Egy kapcsolatban ennek az időszaknak kéne a legjobbnak lennie a rózsaszín ködben kéne lebegnem, ehelyett máson jár az eszem és ez nem fer a barátommal szemben sem. Viszont sokat is veszekszünk mostanában. Hiányozna ha szakítanánk és félek, hogy megint az történne, mint régen, hogy utólag bánnám meg, de nem hagy nyugodni a gondolat a másik fiúval kapcsolatban. Már csak idén van itt és ha belegondolok, hogy utaná nem látom többé összeszorul a gyomrom rossz érzés tölt el. Ti mit tennétek a helyemben, szakítanátok vagy nem kockáztatnátok egy épülő kapcsolatot az ismeretlen miatt?

Köszönöm annak, aki végig olvasta és válaszol!!

18L