Most tényleg egy anyagias liba vagyok?

Jobb anyagi helyzetben vagyok, mint a párom (aki nem az élettársam). Jobban keresek és jobb körülmények közül származom. Szerettem síelni járni, külföldön nyaralni, drága helyeken enni, drága helyeken vásárolni. Tudom, hogy ha egyszer családom lesz, nem le kell adnom a színvonalból, de fiatal vagyok, és most kéne "élnem". Van lakásom, van kocsim (igaz, nem túl új), nincs hitelem.

A barátom viszont nem engedheti meg a külföldi nyaralást, maximum a Balatont vagy néha-néha egy-egy kirándulást. Ha nélküle megyek külföldre vagy egy menőbb étterembe (barátokkal, családdal) megsértődik, ha felajánlanám, hogy állom a részét, még jobban megsértődne. Most arra gyűjt, hogy nyáron elmenjünk Rómába egy hétre. Nem éhezik, de azért fogához veri a garast. A családja szemében meg én vagyok a gonosz, anyagias pcsa, akinek Olaszország kell és nem éri be egy héttel egy SZOT üdülőben vagy egy wellness-hétvégével.

És azon gondolkoztam, hogy mennyire igazságtalan, hogyha fordítva lenne (én lennék az átlagos, ő a tehetősebb), akkor mindenki természetesnek venné, hogy állja a részemet vagy "kisegít", viszont ebben a helyzetben vagy "lehúzom" a barátomat vagy "kasztrálom".