Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Semmi közöm a barátom jövedelm...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Semmi közöm a barátom jövedelméhez?

Figyelt kérdés

Mindketten tanultunk még, amikor öszejöttünk, sokáig egyformán, vagy kis különbséggel kerestünk mellette. Szerényen fenntartottuk az albérletet, egyszerű ételeket főztem, takarékosan öltözködtünk, ingyen programokra jártunk, nem mondom, hogy nem volt szép időszak, nincs emiatt hiányérzetem.

A barátom már végzett, rögtön kapott egy jó ajánlatot az (enyémhez képest) jó fizetéssel.

Eddig közös kasszán voltunk, kitalálta, hogy most külön kassza lesz, mert mindenkié az, amit megkeres.

Mindennek a fele ezentúl is, és ami azon felül megmarad (anno nem maradt szinte semmi, nem volt komoly megtakarításunk), az mindenkinek a sajátja.

Igen ám, de neki a a sokszorosa marad meg, mint nekem.

Nem mondom, nem fogok se fázni se éhezni, hisz ugyanannyi jut rám meg a közös dolgokra, mint eddig, csak neki saját magára meg a sokszorosa.

Elmondása szerint meg akarja takarítani azt a pénzt, és nem pedig szándékosan a szemem láttára nagy lábon élni. Ugyanannyiért veszünk majd élelmiszert, költünk a lakhatásra, ahogy eddig, tehát semmi sem fog változni, csak neki végre lesz megtakarítása.

De nem kéne, hogy az a megtakarítás közös legyen?

Szerinte a közös kasszának csak hasonló kereset esetén van értelme, és ha végzek, és jobban fogok keresni, akkor megint közös lesz.


De most olyan, mintha nem változott volna semmi. Még az élellmiszerbe se hajlandó többet beleadni, hogy legalább enni ehessünk változatosabban.


2018. febr. 28. 11:50
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
91%
Egyszeru, nem veled kepzeli el a jovojet.
2018. febr. 28. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
18%
Házasok vagytok vagy csak jártok? Mióta?
2018. febr. 28. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
80%
Anyagias, önző hozzáállás...
2018. febr. 28. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
68%
A barátod szépen kihasznál. Amikor annyit keresett, mint te akkor jó volt a közös kassza. Szerintem hagyd ott.
2018. febr. 28. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
86%
Csak akkor váltott külön kasszára mikor ő megszaladt. Nekem ezt bárki bárhogy magyarázhassa,ami addig közös az az után is közös. Vagyis jobb helyeken...
2018. febr. 28. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
80%

Valamilyen szinten megértem, mert ha nagy a különbség, tényleg ne dobja be mindet a közösbe, bármit hozhat a jövő. De a te szempontjaidban is van igazság.

A megoldás esetleg egy keresetarányos hozzájárulás lehetne, tehát hogy ő jobban kiveszi a részét a közös dolgokból. Nem 50-50, hanem mondjuk 70-30-as megoszlásban, vagy ahogy megállapodtok.

Ez reális, és sokaknál működőképes dolog. De az, hogy ő "dúskál" a pénzben, de egy fityingel sem hajlandó többet áldozni az életetekre, tényleg nagy zsugoriságra vall.

2018. febr. 28. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
92%
Osztom az első véleményét, miszerint nem veled tervezi már a jövőt. Azért arra kíváncsi lennék, hogy fordított helyzetben (ha te keresnél többet) is javasolta volna- e ezt az opciót....Amúgy meg szomorú. Annyi ilyet olvastam itt mostanában. Amíg rossz a helyzet, addig tüzön-vizen, kéz a kézben, együtt építkeznek a felek, majd mikor az egyikük jól fizető állást kap, ennek a szövetségnek vége és legyen mindenki a maga ura. Nem azt mondom, hogy ne legyen megtakarítása, mert ez egy ésszerű dolog. De ha olyan helyzetben lennék, hogy nekem több pénzem van, mint a páromnak, biztos, hogy ebből ő is részesülne, nem kuporgatnám, mint Dagobert bácsi.
2018. febr. 28. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
100%

Mint az exem...


Csak a végén már ott tartottunk, hogy én többet fizettem valahogy a kevesebb fizetésemből, mert hogy nehogy már azért fizessen ő többet, mert többet keres.


Az ilyen embereket tönkre teszi a vagyon. Sajnos ez nem derül ki időben, csak ha már ott a kezében a pénz. Én a helyedben alaposan megfontolnám, hogy akarok e vele közös jövőt. Mert ő határozottan nem partner ebben.

2018. febr. 28. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%

Nálam ez nem ilyen csiki-csuki. Az szerintem egy fontos lépés, mikor egy pár áttér a közös kasszára. Pont azért, mert bíznak egymásban, nincs több enyém-tiéd.

Ez nekem ugyanolyan visszalépés a kapcsolatban, mint egy külön költözés vagy felbontott jegyesség. Ha egyszer kimondtuk, annak jelentése van. Ahogy annak is, ha az egyik fél meghátrál.

Úgyhogy szerintem is arra kuporgat, hogy ott tudjon hagyni. Nem tervez veled hosszú távra.

2018. febr. 28. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
92%

De gáz egy ürge... együtt, közösen míg nincs, ha meg van, akkor rögtön külön út? Szerintem eddig sem szerelemből volt veled, csak egy dugható rezsicsökkentés voltál neki.

Nem is baj, ha nem veled tervezi a jövőjét (szerintem egy zsák pénzzel) - te se nagyon tervezz vele.

Ha ne adj Isten gyereketek lesz, és te GYES-en, akkor megint külön kassza?

2018. febr. 28. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!