Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ilyenkor érdemes szakítani...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyenkor érdemes szakítani vagy inkább ne? Van remény?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy a barátom nem akart velem találkozni,pedig ideje lett volna csak mondott egy nagyon hülye indokot és hát ritkán látjuk egymást így ez eléggé zavart. Végül a beszélgetésben oda lyukadtunk ki hogy lehet olyan igényeim vannak amik vele nem passzolnak össze. Meg felvetette, hogy gondolt arra legyünk-e barátok, mert akkor nem fájna nekem annyira ha nem látnám.

Én mondtam neki hogy akkor már nem szerelmes és mondta hogy már nem érez szerelmet. És írtam neki hogy mondhatta volna korábban is hogy nem szeret meg ilyesmi, erre meg válaszolt hogy az hogy halványul a szerelem, az nem jelenti azt hogy nem szeret. Rákérdeztem hogy most akkor érez még szerelmet csak nem olyan szenvedélyeset, vagy csak barátnak akarna. Erre azt írta hogy nem olyan szenvedélyesen szeret, de törődik velem és több vagyok neki mint barát.


Most ez mi?

Azt is mondtam neki hogy nem lehet kimenni rajta, és bevallotta hogy a szenvedély neki olyan időszakos.....


Megbeszéltük hogy találkozunk és személyesen átbeszéljük.

Amúgy azért megtett nekem sok mindent, elmondhattam neki a bánatom, írogatott nekem hogy a kedvemre tegyen..... meg hajlandó volt sok mindenre miattam.... csak az is zavarta hogy úgy érzi nem felel meg az érzelmi igényeimnek.


Hagyjam a francba szerintetek vagy van még esély?


2018. febr. 28. 20:34
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ezt ő már rég lezárta köztetek.. :( Sajnálom, de egyértelműen vége. Legalábbis én nem tudnék egy perccel sem tovább lenni vele, nagyon méltatlan helyzet.
2018. febr. 28. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:

Amúgy féléve vagyunk együtt.... bemutatott már az anyukájának is. Meg haverjának is, beszélt rólam másoknak is. Meg sok mindent csináltunk együtt, például elkísértem tv-t nézni a boltba (ő akart volna venni), voltunk együtt vacsorázni is.... vagy sütött nekem, pedig nem érdekli annyira a sütés.. meg eljött velem karácsonyi vásárba. Szóval sokfajta programunk volt.


Amúgy sok mindenben illene hozzám, csak tényleg máshogy lát bizonyos dolgokat. Kevésbé érzelmes.

De amikor meg tett valamit, és tudtam hogy kifejezetten miattam teszi, annak nagyon örültem és értékeltem.


Szerintetek veszett ügy?

2018. febr. 28. 20:38
 3/14 A kérdező kommentje:

Én nagyon szeretem pedig.... azt írtam neki hogy miért nem mondja személyesen hogy szakítani akar.. erre írta hogy ő ezeket nem azért mondta hogy most hirtelen szakítsunk.....


:(

2018. febr. 28. 20:39
 4/14 A kérdező kommentje:

Amúgy akkor miért próbálkozott? volt amikor mondtam neki hogy örülnék ha többet írna (amúgy is írt de... akartam hogy többet) és először azt mondta hogy mindig megelőzöm. De aztán írt nekem napokon át magától, mindig ő kezdeményezett és olyan kora reggel írt, hogy ha akartam volna se tudtam volna én írni elsőnek.

Lehet csak barátnak akar? De miért próbálkozik akkor?


Miért mondta utána mégis azt hogy több vagyok neki mégis mint egy barát?

Maga se tudja mit akar?

2018. febr. 28. 20:45
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj, teljesen mindegy, hogy a srác lényegében mit is akar most. Ha szeret is, látszik, hogy neked ez nem elég. Te több szeretetre vágysz, amit ez a fiú ad. Nem kell megelégedned ezzel. Még most te szerelmes vagy, kapszkodsz, de egy idő után egyre éhesebb leszel szeretetre, amit nem fogsz tőle megkapni. Tudom, hogy nehéz, de lépni kell.
2018. febr. 28. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 Interferencia ***** válasza:
100%
Azért előbb beszéljétek át nyugodtan, őszintén.
2018. febr. 28. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
Szerintem Üljetek le megbeszélni. Ha neki kevesebb az igénye az érzelmekre, azok kimutatására akkor ez örök konfliktus forrás lesz.
2018. febr. 28. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Megbeszéljük személyesen. Amúgy sajnos sok durva dolgot írtam neki dühömben... nyilván az sem segít a helyzeten..


Úgy érzem, hogy nem szeretném elveszíteni :(


Azt is írtam neki például, hogy utálom. Viszont szerintem ez csak akkor jött abban a percben, amúgy meg pont hogy nagyon szeretem. Ha utálnám, és a francba kívánnám tényleg akkor nem bánkódnék.


Azt is írta, azok mellett amiket írtam, hogy egyre inkább úgy érzi, nem tudja kielégíteni minden érzelmi igényemet.


Különben próbálkozik... de lehet én is többet akartam mindig... meg hát nyilván valamilyen szinten nekem is el kellene fogadnom őt.


Megbeszélem vele és azt mondja hogy tényleg nem szerelmes már meg ilyesmi, és ne folytassuk, akkor annyi.... ha esetleg mást mond, akkor meglátjuk...

2018. febr. 28. 23:47
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem te voltál neki a B terv és amikor összejöntettek úgy nézett ki, hogy az A terv nem fog sikerülni. Ez hirtelen változás meg azt jelentheti, hogy úgy néz ki csak bejön az A terv. Hangsúlyozom, hogy csak szerintem! Viszont ha igazam van, akkor ne bánd egy percig se, inkább örülj, hogy félnév után bukott ki a dolog nem évek múlva.
2018. márc. 1. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Végül ma beszéltem vele, ma találkoztunk....


Hát jelenleg folytatjuk együtt, de persze ha megint nem fog menni ott fogom hagyni.

Elmondtam neki, hogy nem értem most akkor barátnak akar vagy minek és kérdeztem szerelmes-e, szeret-e és azt mondta igen csak nem azzal a nagy lángolással mint az elején. Azt mondta, hogy a barátságot azért vetette fel, hogy ne az legyen, hogy én szenvedek miatta, mert nem tud annyit adni nekem, mit én szeretném.


Elmondtam neki sok mindent, hogy mik zavartak vele kapcsolatban, meg hogy a heti egy találkozó az a minimum tényleg.... ő azt mondja nem hitte hogy ennyire megharagszok amiatt hogy a héten nem találkoztunk volna meg hogy nem is érezte jól magát annyira a héten, fájt a feje, szédelgett meg minden baja volt.... ezt elhiszem neki, mert amúgy hajlamos az ilyen "betegeskedésre"... mondtam neki azt is hogy nyilván nekem rosszul esett hogy én nem hiányoztam neki, meg hasonlók. Erre azt válaszolta, hogy szokott ő is rám gondolni meg hiányzom azért neki.... attól függetlenül, hogy nem találkoztunk volna. Meg mondja, hogy azért írogatott nekem.... ha találkozni nem is akart.


Azt is mondta, hogy ennyire még nem kötődtek hozzá, mint én, meg hogy lehet hozzá kell szoknia ehhez... hogy én érzelmesebb vagyok, mint akikkel eddig találkozott és jobban kötődök hozzá.

Azt elismerte, hogy vannak dolgok, amikben igazam van és hogy mások is mondtak már neki hasonlókat.


Ő reméli, hogy fog majd pozitív irányba változni....


Én úgy vagyok vele, hogy majd meglátjuk, legfeljebb ha sokszor érzem azt hogy nem jó nekem vele, akkor otthagyom.


Amúgy abból, ahogy megpuszilta a homlokom közben például, meg a hangjából úgy éreztem, hogy őszinte...


Abban biztos vagyok, hogy nem voltam neki B terv... akkor sem meg most sem.

A következő találkozót ő vetette fel ma, mondta hogy azért még megbeszéljük hogy tényleg nem jön-e közbe semmi, az egyik napot legalábbis. A másik napra meg azt mondta az biztosan jó lesz. Hozzátettem, hogy persze ha hideg lesz lehet megint az mondja, hogy nem. Mondta hogy ha mínusz 20 fok lesz, akkor is találkozunk.....


Szóval ez történt. Nem mondom, hogy 100%ig most merek bizakodni, mert már úgy érzem semmiben sem lehetek totál biztos... de ha tényleg hatott rá, amit mondtam és érti akkor igyekezni fog.


Amúgy sok mindent megtett már azért értem... azt nem mondhatom hogy nem, csak ez húzott fel ez a heti dolog.


Szerintem pár hét alatt úgyis kiderül hogy akkor mi lesz.

2018. márc. 1. 19:15
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!