Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan bízzak meg benne?

Figyelt kérdés

Történt hogy pár hete tudomást szereztem arról hogy az elettarsam szexchatel egy másik nővel. Teljesen ismeretlen interneten ismerte meg, őszintén szerintem egy kamu profilrol irkalt neki valami csaj, de ő vevő volt rá. Amúgy is sokat veszekedtunk, de ezek után meg végképp elszakadt nálam a cérna. Bocsánatot kert többször is, de szerintem nem érzi hogy mennyire megbanott ezzel a dologgal, és hogy nagyon szeretem és szeretnek ettől függetlenül vele lenni, de nem érzem h töri magát ezek után értem. Zaklatásnak veszi ha én valamit tudni akadok, titkolozik. Apró hazugsagokon is rajta kaptam.

Bármit felhozok amit meg szeretnek beszélni és ő már azt hisztibek veszi vagy annak h vitatkozni akarok.

Jelen pillanatban úgy érzem h minden fontosabb neki ennalam, főleg az új munkahelyen az új kollégái. Ha szabad ideje van munka közben (ami elég sok van), akkor sem engem keres vagy hív, hanem inkább velük van. Lesz egy csapatépítő kiranulasuk is, aminek nem érti hogy miért nem örülök. H miért vagyok féltékeny, miközben mostanában semmit sem mond el nekem.

Szerintetek mit tegyek? Nem írtam le mindent kérdezzetek nyugodtan ha valami nem világos.

Hosszú kapcsolat ő 27 én 24.



2018. máj. 24. 01:10
 1/9 anonim ***** válasza:
5%
szakíts, privibe küldhetsz képet
2018. máj. 24. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
65%

Ha semmit nem tesz már érted, nem keres, nem jár a kedvedben, akkor ez mióta kapcsolat?

Hiába hosszú kapcsolat, nem minden kapcsolat jó és tart örökké.

Pl.: bátyám is 14 évig volt egy rossz házasságban; 14 év után vált el az ex felesége tőle. Megjegyzem egy undorító senkiházi az a nő.

Szóval hiába hosszú idő; ha már nem vagy boldog ideje lépni és esélyt adni egy olyannak aki boldoggá tehet.

2018. máj. 24. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
24%
A mi kapcsolatunkban sem tesz a ferjem semmit ertem. Par eve minden jo volt, most minden az ellenkezoje.
2018. máj. 24. 02:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
80%
Mindegy neked. Tűrd el neki, úgyse akarod elhagyni.
2018. máj. 24. 02:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Ne bízz benne, hanem dobd ki.

Egy percig sem érdemes olyannal maradni, akivel semmit nem tudsz megbeszélni, mert annyival elintézi, hogy hisztizel. Vagyis minden a te hibád, mert hisztizel, inkább ku.ssolj és nyelj le mindent.

Természetesnek veszi, hogy ott vagy. Akármekkora bunkó veled, úgyse fogod elhagyni. Ezt ő is tudja. Ezért viselkedik így.

2018. máj. 24. 06:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Ez lenne az egyetlen megoldás? Innen már nem épül vissza a bizalom? Én úgy érzem, hogy nem tesz meg mindent, ő úgy érzi hogy megtesz.
2018. máj. 24. 07:54
 7/9 anonim ***** válasza:
74%
A bizalomvesztés benned van, bármilyen furcsa, bármit tehet, ő nem fogja tudni igazából a bizalmat visszaállítani benned. Azt neked kell megtenned. Ha ez nem sikerül, akkor megette a fene az egészet.
2018. máj. 24. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
De hát nem neki kene azért tenni, hogy bennem meg változzanak a dolgok?
2018. máj. 24. 09:05
 9/9 anonim ***** válasza:

Bizalom?


Miről beszélsz, lényegében SZARIK RÁD magasról :) Itt mr rég nem a bizalom a probléma, hanem hogy egyáltaln nem érdekled, de puncinak jó vagy.

2018. máj. 25. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!