Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Jogosan haragudtam meg ezért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan haragudtam meg ezért a páromra?

Figyelt kérdés
Szokásom, hogyha nagyon belemerülök a munkába, akkor "horkolok". Nem alszok, csak úgy veszem a levegőt mintha horkolnék, persze nem úgy, hogy zeng a ház, csak ha valaki mellettem van az hallja, de én ezt észre sem veszem sokszor. A minap festettem, és annyira belemerültem, hogy így horkoltam, barátom pedig ezt fölvette telefonra és megmutatta a haverjainak és ezen nevettek. A hülyéje meg még el is mondta nekem, mert azt hitte nem fogok megharagudni, mondván ő csak poénból tette és egyikük se gúnyolódott rajta. Na azóta nem is találkoztam vele, és nem is beszélek vele, sőt úgy érzem nem is akarom látni soha. Nem tudom mi lesz, de annyira haragszom, hogy a szakítás is megfordult a fejemben. Baromi sz_rul esett, hogy így megalázott mások előtt. Ugyan már százszor bocsánatot kért, de látni se bírom. Szerintetek túlreagálom, vagy tényleg bántó volt amit tett?
2018. jún. 6. 17:18
 1/9 anonim ***** válasza:
43%

Szerintem is nagyon b..nkó volt ez tőle, főleg, hogy együtt röhögtek rajtad a haverjával.

Dobd ki ezt a p..rasztot, mást úgysem érdemel.

2018. jún. 6. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 iamaveryniceguy ***** válasza:
23%

szerintem még jelentsd is fel személyi jogok megsértéséért, amiért az engedélyed nélkül használt fel hanganyagot rólad


ember, ez legyen a legnagyobb problémád

2018. jún. 6. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
38%

#2


Az lehet, hogy te érzelmileg egy teáskanál szintjén állsz, de ne magadból indulj már ki, oké?

Ez másnak eléggé sértő cselekedet volt. És meg is értem a kérdezőt.

2018. jún. 6. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Igazad van, hogy bunkóság volt tőle, de simán el tudom hinni, hogy nem volt ártó szándéka ezzel; a helyzeten nevettek, nem rajtad. Én is csomó bunkóságot csináltam jóindulattal, meg kellett tanulnom belegondolni a helyzetbe.
2018. jún. 6. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 iamaveryniceguy ***** válasza:
35%
#3 - lehet én teáskanál vagyok, de te egy sértődékeny hisztis kisgyerek szintjén állsz
2018. jún. 6. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
44%
Jó tudni, hogy aki nem sértődik meg minden apró jelentéktelen szarságon, ill. nem csinál világdrámát egy rosszindulat nélküli hibából, az érzelmileg teáskanál.. Ma is tanultam valamit :)
2018. jún. 6. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
58%
tényleg elég bántó volt. persze, nyilván nem gúnyolódtak rajtad csak kiröhögtek...
2018. jún. 6. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
59%
Elhiszem, hogy rosszul esett, de nem gondolom, hogy rossz szándék vezérelte. Valószínűleg tényleg idiótán néztél ki. Elég lett volna, ha felveszi és csak neked mutatja meg, és együtt nevettek rajta. Azért ez nem a világ vége, tedd magad túl rajta.
2018. jún. 6. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Paraszt dolog volt, de azért nem a világ vége. Én nem szakítanék emiatt.
2018. jún. 6. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!