Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhagytam a párom, lehet elhamarkodtam? Megérdemel még egy esélyt?

Figyelt kérdés
Páromat 6 év együttélés után elhagytam. Van egy 13 hónapos gyerekünk. Sajnos néha nem úgy viselkedett, mint akinek családja van. Sokszor hazudott, amit letagadott. Legutoljára, ami miatt a bomba robbant az volt, hogy elment egy haverjázoz, fél óra és jön. Másfél óra múlva hívom, nem veszi fel. Kiderült, a barátjától már rég eljött, kocsmázni ment. Összevesztünk. Ő ilyenkor kiabál, csapkod, volt hogy meglökött, most a csuklómat szorította meg, hogy figyeljek rá ha beszél. Ilyenkor senkiházi vagyok, a diplomám nem ér semmit, hülye vagyok, ha szakítok vele nem fogok kelleni senkinek. M@r volt, hogy azt mondta takarodjunk a lakásból. Ezt mind a gyerek előtt. Kértem, fejezze be, ne dühöngjön,legalább a gyerek számítson. Azt mondta, ha szétmegyünk a gyerek se fog számítani. Ez szíven ütött. Hogy mondhat ilyet? Persze másnap jött a bocsánatkérés, ő ezeket nem komolyan gondolja. De mégis mondja. Én nem ilyen családban akarom a gyereket nevelni, hogy azt lássa, az apja így beszélhet az anyjával.Tudom,én is hibás vagyok, lehet nem kellene mindenért szólnom.. Mikor mondtam, hogy vége, azt mondta ö ző vagyok, nem gondolok a következményekre, hogy a gyerek apa nélkül fog felnőni. Valóban önzőség részemről? Azt mondja meg fog változni, de már nem ez volt az első kirohanása. Lehet most más lesz? Most a szép dolgok jutnak eszembe, hiányzik, hiányzik, hogy egy család legyünk!!
2018. júl. 10. 11:16
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem hamarkodtad el, nem érdemel még egy esélyt.


Ne légy hülye, mint én voltam annakidején. Hasonló helyzetben voltam, de akkor csak 5 hónapos volt a gyermekünk, de aztán 7 hónaposan végleg elköltöztünk, mert a változás csak ideig óráig tartott és rosszabb lett.


Ugyanúgy alkoholprobléma és erőszakos viselkedés majd másnap józanon bocsánatkérés, stb..... 3 hónap volt, mire kiheverte a gyerkőcünk és azóta nyugodt gyermek. Hidd el, hogy a gyerekednek a nyugalom többet számít, tapasztalat.

2018. júl. 10. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
100%

Van elhamarkodott szakítás. Ez már sztem túl későn is jött, nemhogy elhamarkodott lenne. Esélyt olyasmiért érdemel az ember, ami nem ekkora bűn, mint inni, lökdösődni/verekedni, üvölteni, a családját letagadni... ráadásul már bizonyította, hogy ígérget, aztán cs.szik betartani.


Amúgy meg a gyerek akkor fog apa néljkül felnőni, ha ő nem tölt vele elég időt. Attól, hogy nem lesz minden nap a kölök mellett, nem kell nélkülöznie.

2018. júl. 10. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%
Igazából így is apa nélkül nő fel, hisz tojik a saját gyerekére.
2018. júl. 10. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
0%
Megpróbálhatjátok újra...Szerintem érdemes, de előtte komolyan le kell tisztázni a dolgokat, aztán majd úgyis meglátod hogy mi fog történni... csodák végül is vannak😀
2018. júl. 10. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!