Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Illene neki beszélnem a múltamról?

Figyelt kérdés

A barátommal pár hónapja jöttünk össze. Komoly kapcsolatnak érzem és eddig semmi problémánk nem volt. Én egy céltudatos és rendes lány vagyok, legalábbis a mindennapi életben. Érdekel a politika, a gazdaság, a történelem és egyebek is. Szeretem azokat a beszélgetéseket, amikor őszintén megvitathatunk egy témát vagy ha kiönthetjük egymásnak a lelkünket. Visszahúzódó és visszafogott vagyok, de nem vagyok túl félénk se. Az első páromat nagyon szerettem, aztán ő megcsalt és kidobott. Nagyot csalódtam benne, a maradék két egyetemi évem alatt pedig pasizással próbáltam kompenzálni. Több, mint húsz pasim volt. Nem mind indult komolytalannak, de sose alakult ki olyan, amire azt mondanám utólag, hogy tartalmas kapcsolat volt. Ezek csak a szexről, a bulikról, az izgalomról szóltak. Annyiból elégedett vagyok, hogy a szexben már szinte mindent kipróbáltam. Két év alatt kiégtem, így utána a saját életemre és a hobbijaimra koncentráltam. Jó állásom van, érdekes hobbijaim, és végre rám talált a szerelem is. A múltunkat nem firtattuk egymás előtt, csak pár tapasztalatot meséltünk, ami a másik nemmel kapcsolatos. Nem mondta, hogy nagyon nagy elvei lennének, azonban egyik nap nagyon lenézően beszélt az olyan lányokról, akik az egyetem alatt sokat pasiztak. Régen én is lenéztem őket, de a szakításom után erre vágytam, és utólag rájöttem, hogy nem csak a felszínes lányok lehetnek ilyenek. Nem tudom, hogy elmítsem-e neki a múltamat, mert konkrétan soha nem kérdezett rá, én se hazudtam, és szerintem nem lényeges, ha a kapcsolatunkról van szó.

23l


2018. júl. 28. 18:51
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
22%
10.000 rugót teszek rá, hogy liberális vagy.
2018. júl. 28. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
74%
múlt az múlt
2018. júl. 28. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
78%
Direktbe ne mondd el. De ha szóba kerül, ne tagadd le. Ha szeret el fogja fogadni, egy jó kapcsolat alapja az őszinteség, a múlt pedig múlt, legtöbben csináltunk már hülyeséget.
2018. júl. 28. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
67%
Értelmetlen kérdés. Miért teszed ezt itt fel? Senki nem ismer és azt hiszed, hogy így majd elmondják mit gondolnak? Sokan fogják azt mondani hogy ribi vagy, esetleg szóba kerül a GERINC, a libsit már meg is kaptad. Nem tudod ezt magadban eldönteni? Ha tényleg nem, akkor nem szabad erről MÉG beszélni. Majd eljön az ideje, ha eljön, ha meg nem, akkor magadtól ne dobd be, nem lenne túl okos.
2018. júl. 28. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Hát ha nem tudod, hogy hogy viszonyul ehhez a kérdéshez, akkor oké nem beszélni róla (mert mondjuk nem merül fel a téma), de így már kifejezetten a te felelősséged, hogy szándékosan visszatartod-e ezt az információt.
2018. júl. 28. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
Nem kell mindent elmkndani.
2018. júl. 28. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
61%
Ciki! Te is olyanná váltál mint akiket lenéztél. Fura hogy az emberek többségének az "élet" és az "izgalom" mást jelentenek.
2018. júl. 28. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
29%

szerintem sem kell beszelned rola. ot nem erdekli, kulonben mar rakerdezett volna.


vegre egy normalis ferfi!

2018. júl. 28. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

Ha ez annyira komoly, akkor nem okozna gondot sem elmondani sem elfogadni. Hitelesen használhatnád a "minden férfi", "férfiak" kezdetű szövegeket is ;).

23 éves korodra ez elég tetemes mennyiség. A kiégést nem tudom szó szerint érted-e, de ha így van, az lenne a legsürgetőbb gondod.

32/f

2018. júl. 28. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
42%
Minimum 20 férfival voltál együtt,nem semmi.Ez tényleg a liberális "értékrend".
2018. júl. 28. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!