Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Kiszerettem a barátomból! Ti...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kiszerettem a barátomból! Ti adnátok neki még 1 esélyt?

Figyelt kérdés

Az a baj, hogy nagyon vak voltam. Nem rég döbbentem rá, hogy éveken keresztül csak bunkóztak velem.A barátom, az anyja és az apja is.


Szóval én ezt a kapcsolatot nagyon akartam az elején. Szívemet lelkemet beleadtam, erőn felül küzdöttem ezért a kapcsolatért. Hogy mért? Fogalmam sincs. Érzem már nem szeretem, elgondolkodtam, hogy ennek mi lehet a háttere és kicsit jobban végig gondolva a dolgokat brutál ahogy viselkedtek velem éveken keresztül.


16 voltam mikor összejöttünk, a barátom 17 volt. Elèg nagy képe volt és nagyon sértődös. Mind2en még suliba jártunk még. Az anyukája soha!!! nem engedte meg, hogy találkozzunk, mert neki otthon kell dolgoznia suli után. Engem nem is ismert, még azt se tudta, hogy nézek ki. A 18. Szülinapján sem lehettünk együtt. Nyáron a barátom megígérte a szüleimnek, hogy szemptemberben majd egyik hétvégén mikor megyünk a 2 napos kirándulásra, hogy eljön. Előtte való nap közölte bocsi anyu nem enged(19évesen),mert májusban érettségizik. Azon a hétvégén végig náluk voltunk, még egy füzetet se vett elő. Így parancsolgatott még évekig az anyja.


Barátommal rengeteget veszekedtünk, hogy talizni akarok, de ő sose jött mikor szerettem volna. Se húsvét, se karácsony se semmi. Majd 1x hírtalan azt vettem észre nem megy haza. Folyamatosan nálunk volt. Kiderült, hogy otthon rájöttek, így olcsóbb lesz nekik ha mindig nálunk van ezért had menjen.(saját fülemmel hallottam)


Mindenre sajnálta a pénzt. Elvittük külföldre, mert mondta elszeretne menni, egy 300 Ftos pisztáciát is sajnált. Mindig hagyta, hogy bárhova megyünk mi fizessünk. Emellett bunkó volt. Semmibe nem segített fogamzásgátló, gumi vásárlás is az én dolgom volt..


Volt egy kis balhé napokig nem lépett fel facebookra, hívtam vagy kinyomta vagy ordibált


Haragból mondta sokszor, hogy szakít.



Mért nem szakítottam vele? Mert szerettem...Én tényleg nagyon elvakult voltam, és mindent csak utólag vettem észre és utólag esett le.


Szakítani akartam vele a nyáron, de nagyon harcolt. Fél éve érzem, hogy változik és kezd teljes más ember lenni. Viszont egyszerűen kiszerettem belőle és a családját is megutáltam. Olyan jó lenne ha az elejétől ilyen lenne mint mostanában. Nagyon rágódok mi legyen. Tényleg látom, hogy nagyon sokat változott viszont nálam ott van a tüske... Pedig most egy olyan fél éve nagyon latszik, hogy szeret.


2018. aug. 15. 15:52
 1/7 anonim ***** válasza:
85%

Nem adnék neki esélyt.


Tudok kutyából nem lesz szalonna, ahogy a qrvából sem Madonna. Ahogy a vér nem válik vízzé, úgy a qrva sem szűzzé.

2018. aug. 15. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
79%
Első elmondott mindent :)
2018. aug. 15. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Én is ettől tartok. Csak tudjátok az tart még benne ebben a kapcsolatban, hogy saját szememmel látom, hogy fél éve teper, változik, változni akar és normálisabb is sokkal. Látszik rajta már., hogy igazán szeret. Viszont bennem tényleg meghalt valami. Kár, hogy az elején nem így indult a kapcsolat. Én nem is tudom, hogy hogy bírtam azokat a dolgokat úgy ki.
2018. aug. 15. 15:59
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Fél éve annyi történt, hogy szimplán beijedt, hogy otthagyod. Megszűnik neki a kis kényelmes pozíciója. Aztán ha normalizálódna a viszonyotok, ugyanaz a köcsög lenni, aki eddig volt.
2018. aug. 15. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Nyilván nem adnánk neki esélyt 😃 egyetértek az önigazolásoddal.


Most már jobb, hogy kiírtad magadból? 🙂

2018. aug. 15. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
ez csak ideiglenes, hogy ő ilyen....
2018. aug. 15. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Egyedül is jobb lenni, mint egy rossz kapcsolatban. Ha adsz neki még egy esélyt, úgy se fog sokáig tartani. Ha majd lesz egy normális kapcsolatod, utólag bánni fogod azt az időt és energiát, amit rápocsékoltál. Az ilyen 100x megígéri, hogy megváltozik, aztán 101. alkalommal is kiderül, hogy nem akar.
2018. aug. 15. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!