A legtöbben valóban elítélik az eltartott/háztartásbeli létformát?

Nem ítélem el. De nem kell csodálkozni h sok pasi miért nem szereti ha a nő dolgozik,mert akkor nem függ totálisan,20 év után ezek szoktak gyerekkel bőrönddel utcára kerülni ha a pasi megunta az adott lábtörlőt és kell a hely a friss pipinek.

58N

Nem tudom a legtöbben mit gondolnak, de én nem ítélem el, amennyiben ez nem azt takarja, hogy a másiknak luxus igényei vannak.

32/f

Ha nem elméleti a kérdés, hanem a realitás talaján mozog, akkor mondd már meg, milyen foglalkozással vagy szakmával lehet elérni azt, hogy csak a férfi keresse a pénzt?

Szerintem ez a 95% számára elérhetetlen, ezért egy olyan dolgon megy az agyalás, ami a gyakorlatban alig létezik.

Eltartani (legyen otthona, legyen ennie, legyen innia, legyen öltözéke, legyen társadalombiztosítása) elég sok mindenki el tudna +1 embert magán kívül. A kérdés az, hogy kinek mit jelent az eltartani szó. Számomra azt jelenti, hogy a saját életszínvonalam biztosítom annak a +1 embernek, a saját életszínvonalam pedig jobb a soroltaknál viszont nem alkalmas évi 3x menni Balira és fejem búbjától a savanyú talpamig guccsiban meg hasonló hülyeségekben járni. :D

32/f

Szerintem ha a két fél közösen döntött így, és nekik így megfelel, akkor nem fog senki sem ítélkezni. Én a magam részéről nem tartom bátorítandó dolognak, de ha valaki így szeretne élni és ha valakinek ez felel meg, akkor nem fogok vitába szállni vele, hiszen nem látok bele az anyagi hátterükbe és fogalmam sincs kettejük életéről.

Viszont pl az egyetemistás példához hozzászólva, ha valaki olyan egyetemre jár, ami rengeteg elfoglaltságot/tanulást/felkészülést igényel még azon felül is, hogy az ember bejár előadásokra/gyakorlatokra, akkor nem sok lehetősége van dolgozni mellette. Amíg komolyan vettem az egyetemet, addig nekem sem volt semmi lehetőségem dolgozni, napi 10-12 órákat az egyetemben, vagy vele kapcsolatban töltöttem, a többiben meg örültem, hogy van időm hobbira meg a páromra és barátokra megosztva. Miután már nem vettem komolyan, akkor persze, csak a legszükségesebb tárgyakat vettem fel, az alap minimum kreditet és kettesre pályáztam minden vizsgaidőszakban, akkor bőven volt időm dolgozni is, heti 35 órában gyakornokoskodtam (ami megjegyzem későbbi munkakeresésem során miután lediplomáztam kifejezetten jól jött). De amíg az egyetemmel foglalkoztam és nem dolgoztam, addig is együtt életem a párommal, és ő addig "eltartott" úgymond, amennyire tudtam, beszálltam a költségekbe, mert ösztöndíjam volt meg a szüleim támogattak valamennyire, de azért alapvetően a költségek nagyobb részét a párom állta. És nekünk ez így rendben volt, később magam miatt kerestem munkát első sorban, nem azért, mert "jaj, mit fog szólni a külvilág". Anyukám példáján keresztül láttam, milyen gyalázatos élete tud lenni egy háztartásbelinek. Nem eleinte, anyáméknak is működött ez a felállás, amíg tényleg szükség volt rá a családban, amíg testvérem is és én is kicsik voltunk, de nem sokkal az után, hogy iskolába kezdtünk járni, anyukám gyakorlatilag feleslegessé vált, hiszen főzésen és takarításon kívül semmi mást nem tudott hozzáadni a családi élethez, apám idővel már nem keresett olyan jól, mint eleinte, szóval kifejezetten rossz példát láttam erre vonatkozóan, hogy hogyan öli meg a kapcsolatot, a tiszteletet ez a helyzet. Én nem ítélem el anyukámat, abban az időben, abban a helyzetben, amikor meghozta ezt a döntést, jónak tűnt és nyilván a legjobb szándékkal közösen döntöttek így apámmal, de húsz évvel később sajnos ezen már változtatni nem lehet, mikor a körülmények már változnak és új döntéseket kéne hozni. Ilyenkor van az, hogy a felnőtt anyámat ugyanúgy el kell tartanom gyakorlatilag (apukám pár évvel ezelőtt meghalt), mint az újszülött kisbabámat, mert a kettő pontosan ugyanannyira tud anyagi szempontból gondoskodni magáról. És amikor erre gondolok, akkor számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy ezt valaki teljesen józanul, önszántából magának akarhatja. De ez nem ítélkezés, ez simán csak értetlenkedés és döbbenet a dolgon, semmi más.