Ezzel tényleg olyan nagy okot adtam a féltékenységre?

A barátnőm és én elsős egyetemisták vagyunk. Sokat beszélgetünk, és most elmondtam neki egy gondolatot, amit talán nem kellett volna. Nagyon kiakadt rajta. A gondolat a következő:

Van egy nálam 10 évvel idősebb nő, aki az utcánkban lakott régen. Amikor ő volt egyetemista, azzal keresett pénzt, hogy rám vigyázott, ha a szüleimnek dolga volt. Akkor voltam 10 éves. Valahogy nagyon értett a gyerekekhez, mert én szinte vártam, hogy vele lehessek néha. A kapcsolat később is megmaradt, csak másképp. Gimiben már nem a szüleim kérték fel, hanem magam mentem hozzá segítségért az angollal. Ő anglisztikás volt nekem meg nulla nyelvérzékem van. Sok mindenen átsegített. Ma ő 29 éves, férje van és a második gyerekét várja. Már nem az utcánkban lakik. Én pedig ott állok, ahol ő volt akkor, amikor először találkoztunk és valahogy kevésnek érzem magam. Én nem jövök ki ilyen jól az emberekkel, pláne a gyerekekkel. Nem dolgozom az egyetem mellett, ahogy ő, és sosem lennék képes tanítani valakit. Nyilván mindenki másban jó, de én még nem találtam meg az erősségeimet. Ő pedig már jól ismerte magát ennyi idősen

Szóval ezt próbáltam elmondani a barátnőmnek, de neki ez teljesen máshogy jött le. Azt hitte, burkoltan őt kritizálom azzal, hogy beszélek a fent említett hölgyről. És az is előkerült, hogy én szerelmes volnék belé... ami abszurd gondolat már nem azért.