Azt hiszem már nem szerelmes, fiatal vagyok, de elhitette nincs esélyem normális férfit találni. Lelépnék, de félek, hogy igaza van?

28 éves vagyok, ő 39. Fél évig tepert, mire elkezdtünk randizni, teljesen odáig volt értem, mindent megtett, hogy boldognak lásson, majd ez csillapodott, csökkent. Már nem vagyok annyira fontos számára, háttérbe szorultam, nem érint meg, ritkán ölel meg magától, szinte alig csókol meg, elmaradtak a mély beszélgetések és a szex is mert fáradtnak érzi magát. Én egyre ingerültebb lettem ettől, ő pedig természetesen egyre zárkózottabb. Már nem bókol, nem mondja, hogy mennyire szerelmes. Ha épp felhozom neki a kétségeimet pár napig igyekszik, akkor a jövőt is tervezgeti, majd elmúlik ez is. 1,5 éve vagyunk együtt, egy éve már az esküvőt tervezgette, gyereket akart, most semmi. Sose mondja, hogy szerelmes. Minap rákérdeztem, azt mondta mélyebbet érez, fontosabbat, rettentően szeret engem és el sem tudja képzelni az életét nélkülem és ez mennyivel fontosabb a szerelemnél.

Így már minden világossá vált. Mit tegyek? Érdemes ebbe még energiát tenni vagy ha ez egyszer elmúlt akkor az már sose jön vissza?

Arról nem is beszélve, hogy mindig elmondja milyen különleges a kapcsolatunk, hiszen szeretjük egymást, egy irányba tartunk, összetartozunk. Bezzeg a mai fiatalság, a mai pasik meg sem érdemlik a nőket, nincs udvariasság (mindig nyitja nekem az ajtót és egyéb alapvető dolgok), hűség, bizalom, mindenki csak a lyukra játszik stb. Igaza van. De akkor képtelen lennék valóban olyan férfit találni, aki mellett úgy érzem magam, mint mellette az elején amikor még szerelmes volt? Én ugyanúgy érzek iránta, nem akarom elveszíteni, de hiányzik az a felemelő érzés, hogy egy férfi annyira odáig legyen értem, mint ő volt.