Mik lehetnek az arra utaló jelek hogy a párod idővel később képes lenne megpofozni, megverni?

A legelső az, ha házsártos a természeted, aztán amiket írtak a többiek.

32/f

A következő Hasfelmetsző Jack? :D

Ennyiből egyébként én nem feltétlenül következtetnék erre. Én is gondolom azt pár embercsoportról, hogy a Dunába kéne lőni őket. Mégsem tartom magam agresszív embernek, soha senkivel szemben nem léptem fel agresszívan, nyugodt ember vagyok. Ez csak egy vélemény. Ha a mindennapokban nem agresszív, hirtelen haragú, idegbeteg állat akkor nem kell aggódni.

Volt ilyen partnerem és csak akkor derült ki róla, amikor apám elköltözött és kettesben maradtunk a házban (2 év után). Addig sose bántott.

Az ő esetében:

A családi minta nagyon fontos! Az ő apja is eltángálta anyucit, ha olyanja volt. Alkoholista szülők.

Annyira alkoholellenes volt, hogy megbotránkozott, amikor rumaromát tettem a süteménybe. Ma már erről is tudom, hogy intő jel.

Ikertestvérével többször verekedtek (egymásnak hajigált bögrék, tettlegesség). Ezt akkor még nem vettem figyelmeztető jelnek, mert amúgy valóban nagyon gáz tesója volt, az a típus, aki csak élősködött a családon. Ennyiből ma már tudom, hogy az ilyen emberek a hozzájuk legközelebb állókon fizikailag vezetik le a feszültséget.

Munkahelyen mindig konfliktusba keveredett, a többi férfi mindig őt irigyelte és bosszúból mindenki neki akart keresztbe tenni.

Változékony hangulat. Valószínű bipoláris depressziós volt, mert voltak nagyon feldobott, pörgős időszakai és aztán leterítette őt a semmi, mindig ilyenkor jöttek az agresszív periódusok is.

Amikor kettesben maradtunk a házban:

egy vita során földhöz vágta a mobiltelefonomat.

A következő vitánál az volt, hogy megrázott, majd rácsapott az üvegajtóra úgy, ha fél méterrel arrébb állok, ma nem lenne arcom, a szembe falig repültek a szilánkok. Ekkor szakítottam vele, de fél év múlva visszafogadtam, mert nem tudtam fenntartani a házat egyedül. Az már csak társbérlet volt. Egy év múlva egyszer autóval eltévedt és annyit mondtam, hogy na ez is az én hibám lesz. Ekkor elkezdett üvöltözni és rángatni a kormányt, szerencse, hogy nem volt túl forgalmas az út. Leverte a visszapillantó tükröt. Halálfélelmem volt. Nem sokkal később dobtam egy normális férfiért.

Mindez nem sok alkalom 4 év alatt. Az idő többi részében a tenyerén hordott. Amikor megmondtam, hogy beleszerettem másba, akkor sem bántott, azt mondta, nem vagyok rab, hogy kalitkába zárjon. De amikor csak nem akart elköltözni még fél év múlva se, és összecsomagoltam neki, akkor megint tombolt.

A munkatársainak mutogatta a fényképemet, annyira büszke volt rám. Néha volt munkahelyi kirándulás, mindig vett nekem egy porcelánbabát ezeken az utakon, mert gyűjtöttem.

Mindenki előtt felvállalt és büszkén szorongatta a mancsomat. Sokszor éreztem azt, hogy százszor jobban szeret, mint én őt. Én sose szerettem igazán, szerelmes meg pláne nem voltam. Nem tudtam rá felnézni. Már ez is baj volt. Lehet, ha egy olyan lánnyal jön össze, aki tátott szájjal imádja, akkor nem törnek rá ezek a dilik. Biztos, hogy én is kiváltottam belőle. De mint mondtam, elég volt annyi is, hogy azt mondtam, ez is az én hibám lesz, hogy eltévedtünk, és emiatt majdnem meghaltam.

Csak néhány jel. Ma már azt gondolom, lazán felismerném ezt a férfitípust. De valahol a kisgyermekkoránál kezdeném. Verték? Éheztették? Apja verte az anyját? Mert akkor biztos, hogy sérült.