Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hölgyeim hozzátok fordulok....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Twoface kérdése:

Hölgyeim hozzátok fordulok. Jogos aggodalom? Kicsit hosszabb előre is bocsi!

Figyelt kérdés

Fél éve vagyok a párommal együtt, kb ugyan az az ízlésünk minden téren, kb mintha a női önmagamat látnám, ennek örülök, hiszen sosem kellett megjátszani egyetlen mosolyt sem vagy haragot sem, mert megértjük egymást.

Node.. említette, a kapcsolat elején, hogy néha még beszél a volt exével akivel már 2-3 éve szétmentek (azóta párom kiköltözött külföldre, én is itt ismertem meg), nem is problémáztam ezen, mert nem olyan típus vagyok ( persze bevallom azért kicsit zavart, de nem kerítettem neki soha nagy feneket).

Tettem egy csúnya dolgot.. beleolvastam, hogy mit beszélnek, de nem volt semmi gyanakvásra való okom, így csak még jobban bízok benne, viszont a volt párjának írta, hogy lehet haza kell költöznie, mert az anyuja eléggé beteges, és hogy őt ápolni. Megértem, hogy a család az első, de rám ez nem tartozik talán? És most dilemmában vagyok nap mint nap, mert nem tudom, hogy egy hónapig vagyunk még együtt, vagy ahogy a tervek szerint haladt, tavasszal összeköltözünk.. Ti is beszéltek az exetekkel? Vagy osztotok meg olyan témát más férfival, aki nem a barátotok/férjetek? Van okom aggodalomra továbbiakban?

Elmondani nyilván nem akarom, hogy beleolvastam, de viszont így meg kicsit szenvedek.. tudom, hogy magamnak csináltam.. nem kell tovább kövezni, ha azt szeretnétek.

válaszokat köszönöm előre is !!



2019. febr. 5. 09:36
1 2
 1/17 A kérdező kommentje:
*Az anyukája nem halálos beteg, csak az izületei, sérv stb, nyilván ezek sem kellemes dolgok.
2019. febr. 5. 09:38
 2/17 anonim ***** válasza:
69%
Engem csak az aggasztana,hogy ezt először nem neked mondta,és nem beszélte meg.És még azóta sem.Már,ha jól értettem.
2019. febr. 5. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

Igen, számomra is ez aggasztó, hogy miért a volt barátjával beszéli meg, mikor itt vagyok én ?

Bár írta a volt exének, hogy azért őt kérdezi, mert ő tudja, hogy náluk mi a helyzet az anyujával, de akkor is ..

2019. febr. 5. 09:47
 4/17 anonim ***** válasza:
37%
Miért Te nem tudod?Hát de,írtad is.Azzal beszélem meg a problémámat,aki a társam.Ráadásul ez a közös ügyetek,ha haza kell költöznie.Elsősorban Rád taryozik.És ha jól értettem nem tanácsot kért extől,mit tegyen, hanem tényként,vagy előre látható lehetősségként említette.
2019. febr. 5. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
60%

Nem, szerintem nem egészséges dolog baráti kapcsolatot ápolni az exszel. Az sem, hogy az ilyen fontos először nem veled beszéli meg.

Nem akarlak még jobban elkeseríteni, de ő nem szeret téged annyira, mint te őt...sőt

2019. febr. 5. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:
Bocsánat, nem fogalmazott úgy, hogy tanácsot kérne, de a leírása alapján az következtethető ki, hogy tanácstalan, viszont nem tudom, hogyha ez így is alakulna, akkor nekem mikor akarna szólni.. Azért is az exének írt, mert ő tujda, hogy milyen az anyuja
2019. febr. 5. 10:05
 7/17 anonim ***** válasza:
52%
Plusz a tavasz mindjárt itt van.Majd egy héttel előtte szól,hogy ő lelép?Megbeszélni kéne amùgy is,nem csak a tényeket közölni.De mondjuk azt sem az utolsó pillanatig húzni.
2019. febr. 5. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
48%

Nekem is ez szúrt szemet hogy miért az exének mondja el ezt és nem neked. Én mindent megosztok a párommal (már férjemmel).


26N

2019. febr. 5. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Egyébként az exének is van jelenleg kapcsolata, és figyelem mostanában, de tervez előre is, most kérdezte, hogy találkozunk e a hétvégén egyik rokonával akivel még nem sikerült, és ő is idekint él. Csak szerintem jó jel ez? Mert ha már úgy lenne, akkor nem hiszem, hogy ilyeneket hozna fel magától.
2019. febr. 5. 10:12
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem anyuka miatt az egy kósza ötlet volt, amit mèg ő sem gondolt végig igazán, ezért nem hozta fel neked. Én se mondanék ilyet, ha magam sem tudom, hogy akarom e, mert abból csak a feszkó van.

Ha jól értem, mèg együtt sem éltek, friss kapcsolat. Nyilván nem akarja elrontani ezzel a dolgot, pontosan ezèrt a bizonytalankodásért, amit írtál... hogy ne azon görcsöljetek, van e közös jövő, amikor még csak építeni kell a kapcsolatot.

Ha eldőlt a dolog, nyilván leül veled megbeszélni, hogy hogyan tovább.

2019. febr. 5. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!