Hogyan értethetném meg magam velük? Vagy mit kéne tennem, hogy elfogadhatóbb legyen a helyzet? Tanácsokat kérnék!

Hosszú lesz, elnézést érte.

19 éves vagyok, a barátom 20. Mindketten egyetemre járunk, ő Győrben (onnan is származik), én pedig Budapesten (a közelben élek). Levelezős, eddig Győrbeb vállalt munkát, most Budaoesten keresgél. A szüleim jó fejek voltak, és abban egyeztünk meg, hogy a hétvégéket nálunk töltheti. A kapcsolat elején (most 8 hónapja vagyunk együtt) voltak túlkapásaink, mivel mindketten szabadok voltunk nyáron, de ez zavarta a szüleimet, így a barátommal később kevesebb időt töltöttünk együtt. Ideális helyzet volt mindannyiunk számára, legalábbid egy ideig úgy tűnt.

Sajnos nem kaptam meg az ösztöndíjat (kevés volt a kreditem, egyetlen krediten múlt, de kár rágódni rajta), így dolgoznom kell, hiszen a szüleimnek pénzt kell adnom a rezsire, ételre, és a saját költségeimet is állnom kell. Így heti három napot dolgozom (szerda, péntek, szombat), nêgyen pedig egyetemre járok (hétfő, kedd, csütörtök, péntek). Az első három napon egész nap vannak óráim, kosebb-nagyobb szünetekkel (akár három óra is, de hazamenni nrm éri meg), így tudok tanulni is. Ennek alapján elég keveset vagyok otthon (amikor dolgozom,akkor kettőtől tízig, előtte értelemszerűen suli/tanulás/elintéznivalók). Ez eddig szerintem nem is lenne baj, mivel otthon a hétvégi ebédeken kívül max 15-20 perceket beszélünk egy nap, amúgy mindenki rlvan, anyám is sokat dolgozik, apám is. A családi program a csendben tévézés fogalmával egyenlő, de én ebbe nőttem bele, megszoktam, nincs is vele bajom. Eljárni sosem jártam el sok helyre, maximum könyvtárba. A nagyon bulizós, társasági korszakomban is csak kêthetente mentem ide-oda, mostanában meg csak a barátommal járok el, de azt is mindig megkérdem anyáméktól, volt már belőle gond, hogy nem kéredzkedtem el.

A barátommsl a jelen helyzet szerint a következőképoen állunk: vagy pénteken este vagy szombat este érkezik. Ha pénteken jön, kijön elém a munkahelyemhez, mire hazaérünk, fél tizenkettő, eszünk, fürdünk, néha egy semmilyen szeretkezêst bedobunk, aztán alvás. Másnap egy rövid sétára van elég időnk, de ilyenkor anyám ragaszkodik ahhoz, hogy otthon megebêdeljünk, így nem sokat vagyunk akkot sem együtt. Az este a fentebb leírt forgatókönyv alapján zajlik. Majd vasárnap sokáig alszunk és vagy filmezünk, lustálkodunk vagy elmegyünk valahová (ami gyakoribb). Koraeste pedig indul haza.

A probléma nem csak az időhiány, azzal még meg tudnánk barátkozni. Viszont édesanyám gyakran rója fel nekem, hogy sokba kerülök (ez nem újdonság), és azzal fenyeget, hogy kidob és majd költözhetek a barátomékhoz (ezt elfelejtettem mondani: azért nem náluk vagyunk többet, azért nem utazom én hozzá,mert nincs saját szobája, két testvérével kell osztoznia rajta, nem tudnék hol aludni, hacsak nem a kanapén), de ez sem meglepő, mrrt 12 éves korom óta mindig ezt mondja, csak éppen az aktuális barátnőim nevét belevonva. Emellett pedig sokallja, amit a barátom eszik, amiben igaza van, hiszen van, hogy három szelet kenyeret is megeszik meg főtt ételt is, és ugye hozzá még én is eszem. Ezért próbáljuk mi megvásárolni magunknak az ételt, de sokra nem futja a fizetésünkből, főtt ételre meg pláne nem (max kínaira). Nem szoktunk sokszor otthon enni, nekem sincs úgysem időm arra, hogx egyek, általában napi 1-2 alkalommal jutok oda, hogy na, akkor együnk. (Munka közben plánr nem eszem)

Emellett a barátom két-három havonta egy hetet Szentendrén, a közelben tölt, és ilyenkor gyakrabban találkozunk, általában a városban, de olykor átjön hozzánk, hogy kettesben lehessünk, de este visszamegy, nem alszik nálunk, csak tényleg egy filmre ugrik be. Nos, ezta szüleim nem nézik jó szemmel, de a dédmamám főleg nem. Róla még nem tettem említést. Ő nevelt fel és nagyon hálás vagyok nrki, de rengeteg frusztrációt okoz nekem, gyakran mondd olyanokat, hogx mióta kapcsolatban vagyok, teljesen kicseréltek, régen sokkal jobb gyerek voltam. Nos, mont mondtam, bulizni nem járok, dolgozom és nagyon jól megy az egyetem, sosem vagyok elkésve semmivel, bejárok előadásokra is (ha nem, akkor úgyis lecseszést kapnék, mert nehezen lehet megértetni vele és a szüleimmel, hogy az fakultatív, és sok órára nrm érdemes bejárni), csendes vagyok és igyekszem itthon is segíteni, ha van rá alkalom persze. A fejébe vette egyrészt azt, hogy a barátom parancsolgat nrkem és a családot háttérbe szorítom miatta. Hogy azt gondolom, független vagyok, pedig egyáltalán nem, illetve hogy nem a barátomhoz tartozom, hanem hozzájuk, nekik tartozom hálával. Igaza van természetesen ez utóbbiban, de nem érzem úgy,hogx háttérbe szorítanám a családot, igyekszem alkalmazkodni itthon és ha van valamj, akkor lemondom a barátommal a találkát stb. Illetve nyilván egy kapcsolatot ápolni kell, időt kell tölteni a másikkal. Fiatalok vagyunk, most kéne szórakoznunk, amite így is alig van lehetőség. Illetve a barátom sosem parancsolgat, nem irányít. Ami azt illeti, inkább én igyekszem kevesebbet itthon lenni, hogy ne zavarjunk másokat. A dédmamámnak a másik problémája az, hogy úgy gondolja, a barátom kifáraszt (egyrészt a szex miatt), pedig az életembrn korántsem ő az, aki miatt ne tudnék pihenni. Mindig rossz alvó voltam, de a mamámezt id a baráom hibájának tartja, pedig mellette sokkal minőségibb az alvásom,nyugodtabb vagyok. Van egy kis teljesítménykényszerem, ígx amiatt sokat stresszrlek, de pont nem a párkapcsolat az, ami ezt a faktort növeli. Ezt viszont hiába mondom egyszerűbben a mamámnak, amiatt is veszekszik velem, hogy azon a bizonyos szentenedrei héten kedden (ma) estefeléig együtt voltam a barátommal itthon, mikor másnal sokáig aludhatok (szerencsére), így ebből s szempontból sem megterhelő.

Elköltözni sajnos nem tudunk, mert ő sem keres egyelőre túl jól, és én sem. Megtakarításom alig van, mert ugye fedeznem kell az étel egy részét, adom a szüleimnek, szükséges dolgokra költöm (tusfürdő, sampon, egyetemhez eszközök, könyvtári tagság stb), így abból se jönnénk ki. Így még jobban kellene alkalmozkodnunk, de hogyan? Illetve hogyan lehetne megoldani az idővel kapcsolatos problémákat? Hogyan mondjam meg a szüleimnek, hogy ne tűnjek követelőzőnek? A baráom nem mondja, de szerinzem nagyon rosszul esik neki, hogy gyakorlatilag minden és mindenki előbb van az életemben, mint ő, de egyszerűen nem lenne helyes azért veszekednem a családommal, hogy vele legyek többet, mikor így is sok áldozatot hoztak értem és leköteleztek azzal, hogy a hétvégi találkozókat engedték. Van valami tanácsotok számomra? Esetleg hogy hogyan tudnám megértetni a szüleimmel, dédmamámmal, hogy egy kapcsolathoz idő kelly együtt töltött idő és élmények? Hogy jelenleg a kapcsolatom az, ami a leginkább kikapcsol, elszakít a szorongástól?

Köszönöm előre is a válaszokat, és hogy végigolvastátok!