A házasság csapdájába estem, van-e még remény?

9-es. A külső segítség az mind művi dolog. A tényeken nem fog semmit sem változtatni. 40 felett amikor meg már minden közös, az egész életetek, abból meg csak egy válással lehet kihátrálni, az viszont egyelő egy teljes anyagi és morális leégéssel. Egy ilyen helyzetből a válás nem azonos egy erőszakból való meneküléssel. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy elválok mert pokol az életem, hanem úgy, hogy feladom a jó életem, feladom az eddig összegürizett ingó és ingatlanaimat, elválok a lakóhelyemtől, a férjemtől/feleségemtől, a gyerekemtől... Aztán beállhatok a 100km hosszúságú, párkeresők vagy kiégett emberek táborába. Megint lehet keresni albérletet, jöhetnek a futószalag csalódások, jöhet a kiábrándulás, majd jöhet az, hogy egyetlen nőnek/férfinak sem hiszek.

Jaaaajjj, hát persze, vannak akiknek összejött. Óóó hát igen. Csak hát azok a fránya arányok. 10-ból egynek.

Az igazsághoz meg az tartozik, hogy én marhára nem adom fel 20 év munkáját, nem szakadok el a lányomtól mert nagyon ragaszkodunk egymáshoz. Az, hogy a feleségemmel unalmas és egyhangú a párkapcsolati életünk, az meg egy dolog. Nem jó, de van 1000 dolog, ami érdekel és amit mellette csinálok. Az összes párkapcsolat csak az elején olyan érdekes és izgalmas. A hosszú idő szép lassan elnyom majd mindent. Ráadásul látom ezt az elvált embertömeget... háááát, mit mondjak... sokkal taszítóbb, mint élni egy unalmas párkapcsolatot. Ha meg már a külsőségeket nézem, 40 felett már nagyítóval kell keresni a csinos nőket, ráadásul azok is vagy foglaltak, vagy egy hadseregnyi mennyiségű férfi ostromolja náluk a várat. Ha meg a belsőt nézem, akkor 40 felett már naivitás azt gondolni, hogy az érzelmekről szól a dolog. A nőknél a biztonság dominál, a férfiaknál meg a szex és az izgalom. Lehet ezt szépíteni, meg tagadni, de az igazságon nem változtat.

Aztán részemről az is probléma, hogy semmi kedvem más gyerekét nevelni, anyagilag támogatni. Aztán semmi kedvem a volt férjével interakcióba kerülni, semmilyen téren. Aztán azt sem hinném el, hogy a nő miattam van velem. Lehet hogy a mai világban annyira természetes a válás, sőt, lassanként már elvárás is. Viszont egyet sosem szabad elfelejteni: az ember sem mentesül a természet szabályai alól. Azaz, egy fát sem lehet átültetni 10 éves korában, és ősszel sem hoznak virágot a növények... A fiatalkori érzelmeket sem lehet újra élni, az első szerelem is azért olyan szép, mert ott még naiv és "bolond" az ember. Magam részéről nem is szeretném újra élni, mert az akkor és ott volt olyan. Az a plussz 25 év tapasztalata meg már éppen elég arra, hogy eloszlassa a rózsaszín ködöt.

Én sem azt mondanám,hogy válj el.De szerintem te sem szeretnél. Szerintem keress barátokat akikkel el tudsz járni otthonról és akkor nem leszel olyan dühös a férjedre. Bőven elég vele heti 1x kimozdulni vagy 2 heti 1x.

A te problémád szerintem ebben van,hogy nem tudod magad jól érezni a férjed nélkül,próbáld meg jól érezni magad egyedül is,nem kell hogy a férjed minden percben veled legyen. Nekem úgy tűnt a leírásból,hogy amúgy meg minden jó,csak te beszéled be magadnak,hogy milyen rossz az élet a férjed mellett,hiszen nem kísér el a programjaitokra.

Nekem az összes párkapcsolati problémámra az a megoldás, hogy elfoglalom magam más dolgokkal. Ráadásul még fel is dobódom tőlük, fejlődök és tanulok. Ráadásul még pénzt is keresek velük.

Amikor meg rengeteg időm volt gondolkozni, tisztára depressziós voltam. Be kell látni, hogy az élet nem 80 év buli, szórakozás, utazás és szex. Az az igazság, hogy egy hosszú kapcsolatban vagy házasságban ezek kopnak ki legelőször. Az meg nem tesz sehova, hogy van néhány ember akiknél ez a végtelenségig működik. Szerencséjük volt hogy találtak egy olyan társat, akivel végig közös hullámhosszon vannak. Viszont ezt sosem szabad általánosítani, mert az ilyen párkapcsolatok nagyon ritkák. Aki meg azt hiszi hogy csak vele bánt el az élet, és ez miatt depressziós lesz és el akar válni, az megnyugtatnám, hogy az emberek 80-90%-a ilyen problémákkal küzd, csak sokan elnyomják magukban. Érdekes, hogy pl. a kollégáim, akikre irigykedtem, később bevallották, hogy csak kifelé élnek, belül ugyanúgy nincs szex, nincs tűz. Csak hát ezt kifelé nem publikálja az ember. Én sem. Itt egy anonym fórumon kiírom magamból, aztán élem tovább az életem.

Tulajdonképpen az emberi jellem az, ami nem engedi hogy hosszútávon működjenek a dolgok. Még a jó is unalmas lesz egy idő múlva. Mindig újítani kellene, de ez már sokszor átmegy a kényelmetlen kategóriába. Engem szeressenek egy ideig önmagamért, majd amikor ez unalmassá válik, én már nem akarok más lenni csak azért, hogy jaj de izgi legyek. Az már nem én vagyok, és saját magamon érzem azt, hogy csak számításból változok meg. Ez meg számomra az értéktelenség megtestesülése.

Catalina

De jó, hogy írtatok; 12-es, 14-es!

Én is így gondolom, hogy hihetetlen szerencséjük van, akiknek összejön, hogy egymásra találtak!

Én 30-on felüli nő vagyok; igazából sosem volt szerencsém a szerelemben. Igazából kétszer voltam szerelmes; az első inkább tinédzserkori; a másik má 30 felett és az komolyan megsebzett.

Tényleg a szerelmet éreztem, nem is volt az ideálom; nálam kicsit alacsonyabb, nem is olyan hú de jóképű...; de megfogott a hangja, humora...szóval ez a tényleg "önmagáért szeretem" dolog és nem lehetett megmagyarázni, hogy miért.

Ő ezt tudta és kihasznált, többször visszarántott, majd közölte, hogy nem jelentek neki semmit. Évekig nem tudtam elfelejteni. Hogy mennyit sírtam miatta, szenvedtem, reménykedtem. Azóta évek teltek el. Az eszemmel tudom, hogy nem egymásnak lettünk teremtve, de a szívem ezt nem tudta, csak reménykedett.

Valahol olvastam, hogy mindenki változik, és ő sem már ugyanaz az ember, akit szerettem, az már csak a fejemben él. Ez is igaz azt hiszem, de a mosolya, stb...még mindig ugyanaz.

Most van párkapcsolatom, komoly és hálás lehetek, amiért rátaláltam. De néha érzem, hogy hiányzik valami; több humor, beszélgetés....ilyesmi. De tudom, hogy szeret engem és nála érzem, hogy megvan bennem annak a csírája, hogy belé szeressek. Mindig számíthatok rá és emberileg is kitűnő és vonzalom is van persze.

És én sem rúgom ezt fel és várjak...mire? Hogy talán megtalálom a másik felem? Van olyan? Vagy maradjak egyedül?

Azt a szerelmet többé már nem fogom átélni és azt hiszem, nem is akarom.

Komolyan azt tanácsoljátok egy 27 évesnek, hogy maradjon ebben a langyos f*sban?

Értem én, hogy 40 meg 50 évesek vagytok, ami mondjuk szerintem még mindig túl fiatal ahhoz, hogy olyan ember mellett éljetek, akit untok, de én nem gondolom, hogy mindenkinek ezt kellene csinálni. Nagyon jó kis önigazolásokat tudtok gyártani, hogy mennyi minden más is van az életben, de értsétek már meg, hogy itt egy 27 éves virágzó fiatal nőről van szó, akit a férje annyiba sem vesz, hogy közölje vele időben, hogy a szüleit fuvarozni fontosabb neki, mint hogy kikapcsolódjon velük egyetlen nyüves hétvégén. És nem az első eset a leírás alapján. Bocs, de ezt senkinek nem dolga elviselni, és ha ti elviselitek, az a ti dolgotok. Kérdező, szerintem 27 évesen ne azzal töltsd az életedet, hogy éjszaka sírdogálsz egy ilyen barom miatt. Ülj le vele és közöld, hogy ez a te egyetlen életed, és nem hagyod elúszni. Vagy összeszedi magát, vagy viszontlátásra. Viszont az is hozzátartozik, hogy egy pofákat vágó, unott fejű, telefonnyomkodó férfivel wellnesselni talán még egy kicsikét rosszabb, mint egyáltalán nem menni... szóval lehet, hogy ahhoz, hogy újra élhess és boldog lehess, véget kell vetni ennek a kapcsolatnak.

A másik pedig, hogy véleményem szerint a folytonos szomorúságnál és magára hagyottságnál az egyedüllét is jobb. Miért kell folyton párkapcsolat, miért attól kell függeni? Miért jobb az unalmas másik, akire már ránézni sem bírtok? Ha meg jobb, akkor meg is érdemlitek, élvezzétek az anyagi javakat, biztos nagyon kielégítő lesz hosszú távon és nagyon boldog nyugdíjasok lesztek.

Figyelj,ha csak az tart vissza ,hogy azt hiszed nem vár rád más,és mert a barátnőid nem találnak jó partit,akkor mindenképp válj el..

Biztos lehetsz benne,hogy fogsz találni jobbat. De ez nem jelenti azt,hogy ne lehetne jó a mostani kapcsoaltod,ha küzdenétek érte. Az viszont tényleg alpári,hogy csak az utolsó percben szól egy utazás előtt. De rólad is elmond valamit,ha ezt hagyod neki. Állj a sarkadra és mondd meg neki,hogy ilyet veled nem tehet.Az a helyzet,hogy a férjed jól tudja,hogy semmi következménye,ha téged így ugraáltat...

Kedves kérdező!

A programokat mindig te tervezed?

Te ajánlod, hogy mikor hova menjetek?

Szerintem, kérdezd meg tőle, hogy ő hova menne. Lehet, hogy ez a baj.

Ha igen, akkor a jövőben egyszer odamentek ahova te akarod, egyszer a párod igénye szerint.

27 évesen még előtted az élet... nem értem, hogy miért vagy együtt valakivel, aki szarik a fejedre és minden fontosabb neki annál, akivel elvileg az életét akarja leélni. Ha ezen nem akar változtatni, akkor neked kell lépni. Biztos hogy találsz olyat, aki minden téren megfelel.

30/F