A házasság csapdájába estem, van-e még remény?

Kívülről mindenki boldognak lát minket, még a családunk és barátaink is.

Látszólag megvan mindenünk, nagy ház, saját vállalkozások, sok szabadidő. Heti egyszer együtt eszik a nagy család, ekkor kimutatom hogy mennyire szeretem a férjem, még ha a valóságban lehet nem is így van.

Ugyanis úgy érzem csak kötelességből vagyok vele.

Jó ember a férjem, de érzem hogy hiányzik az a plusz.

Már csak a szakítás gondolatától is bűntudatot érzek.

Megcsalni sosem tudnám, még flörtöléssel sem, mert ez erkölcsi kérdés, de el szoktam játszani a gondolattal, amitől viszont bűntudat fog el.

Én többet teszek a házasságunkért mint a férjem. Próbálok neki megfelelni, nem veszekedni vele. Szerintem a legnagyobb problémánk, hogy számtalanszor megbeszélünk egy programot, majd neki az utolsó pillanatban egy nem halaszhatatlan dolog közbejön, és lemondja. Ez kb. Minden második alkalommal megtörténik, és ekkor szomorú és csalódott leszek, és úgy érzem én kevésbé vagyok neki fontos.

Amikor ezek a programlemondások elkezdődtek, kezdtetben tudtára adtam hogy ez nekem fáj, volt hogy összeveszés lett belőle, nem egyszer sírtam is. Mára már nem veszekszem, és csak éjszaka sírdogálok és szomorkodom, amikor senki nem lát.