A nők egy része miért értelmezi félre ennyire a randizás fogalmát?

Veled az a legnagyobb baj, hogy fogyatékos vagy

Nem csodálom, hogy nem kellesz a nőknek.

Az első x találkozót nem is nevezem randinak. Ezt el is mondom, ha olyan helyzetben vagyok, hogy ismerkedem. Kb mint egy haverral leülök inni egy kávét, teát. Semmi maszk, semmi készülés. Tét nélküli, kötetlen beszélgetések.

Persze az első mindig kicsit feszült, mégis egy idegen, de mégsincs az a nagyon kényszeres megfelelés. Az első randi ilyen formában már a "kapcsolat" alatti.

A kérdezőnek annyiban igaza van, hogy a nők igen nagy hányada (ha nem is mind) már az első találkozás első 10 percében azonnali bizsergést akar érezni egy férfitól, mint a ponyvaregényekben. Arra vágynak, ogy a férfi egész lényével igézze meg őket. S ha ez az instant érzés nincs meg, akkor úgy gondolják, nem is lehet belőle semmi. Pedig óriásit tévednek és saját magukkal szúrnak így ki. Van ugyanis lassan, a semmiből, kezdeti vonzalom nélkül kialakuló szerelem is.

Egy fiatal (még 30 alatti) nő ismerősömmel esett meg, hogy egy fiú elhívta egy randira. A randi végén a nő kerek perec megmondta neki, hogy nincs értelme a folytatásnak. A fiú mégis kérlelte, hogy adjon még egy randira lehetőséget. Nagy nehezen ráállt, hogy jó, legyen akkor még egy randi, de csak azért, mert megszánta, nem akarta megbántani. Azóta egymásba szerettek és boldog házasok. Minden nőt arra bíztatnék, hogy okuljon ebből a történetből.

" Oks, csak akkor itt a jó kis kettős mérce: ha egy férfi lép oda az ismeretlen nőhöz, az pimaszság, felszínesség, mert "csak a külsőm alapján kellenék neki, nem a belső értékeim alapján", ha viszont egy nő dönt úgy külső alapján nem kell a pasi, az egy legitim értékítélet?"

Én soha nem tartottam se felszínességnek, se pimaszságnak, de még csak tolakodónak sem, ha egy ismeretlen férfi bárhol megszólított ismerkedési szándékkal, amennyiben kulturált módon tette, nem pedig mondjuk azt kiabálta utánam, hogy (konkrét példa) a "Szia cica, hová robogsz azokkal a formás, hosszú combokkal?"

Ettől még tiszteletben kell tartani, ha valaki egyáltalán nem nyitott arra, hogy utcán, vagy bárhol máshol számára teljesen ismeretlen férfi közeledését szívesen vegye.

Szerintem viszont nem igazán jó az analógia a tőled fent idézet gondolatmenetben. A példád kapcsán az lenne kettős mérce, ha nők várnák el tőled, hogy számodra külsőre nem vonzó nőkhöz (is) menj oda ismerkedni, ne zárj ki senkit pusztán azéart, mert elsőre nem jön be, hanem hívd el többször randizni, ismerkedj, adj esélyt neki, hátha annyira megszereted a személyisége alapján, hogy elkezdesz előbb-utóbb fizikai vonzalmat érezni iránta.

(Mert te a leírtak alapján ezt várnád el a nőktől.)

"Az meg egy másik kérdés, hogy a nők magukkal szúrnak ki, mert a férfiak egy nagyon kis százaléka olyan külsőleg/belsőleg, hogy az adott nő azonnal vonzódjon hozzá. Persze, az lehetséges, hogy egy átlagpasival ugyanolyan, sőt boldogabb kapcsolatot kezdjen, de ezt nem tudja meg, mert nem randiznak."

Ha az ember a magadfajták szóhasználatával élve "adna egy esélyt", és kiderülne, hogy mégsem (ami több, mint valószínű), akkor az azonnali elutasításhoz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb munka lenne leépíteni az illetőt (magyarázkodás követelése, stb.). Kell a fenének ez a nyűg. A másik, hogy ezerszer jobb egyedül, mint egy olyan illetővel akárcsak randizni (nemhogy kapcsolatban), akitől lényegében viszolyogsz.

"A férfiak ..... szerepet játszanak, egymás előtt is és a nők előtt is."

Semmi gond azzal, ha a férfi úgy dönt, hogy az első, második, akár hányadik randin szerepet játszik, és nem őszinte a másikkal, nem az igazi arcát mutatja, de akkor viselje annak a következményeit, hogy én annak alapján alkotok róla képet, amit mutat magából, és annak alapján döntöm el, hogy szeretnék-e vele tovább ismerkedni.

Szerinted mit lehet attól a férfitől (vagy nőtől) várni egy kapcsolatban, aki már ismerkedéskor is játszmázik, tudatosan nem a valós önmagát mutatja?