Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért érezze magát különb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért érezze magát különb helyzetben, mint egy alkalmi szerető?

Figyelt kérdés

A húgom elmondta nekem, hogy beleszeretett egy nős férfiba. Szerintem egy elég nagy idióta, de mindegy. Szóval a húgom, aki 19 éves, a munkahelyén ismerkedett meg ezzel a férfival, és elég jól összeismerkedtek. Ma éjjel kaptam rajta, hogy volt valahol, és most jött haza. Elég csalódottnak tűnt. Kiderült, hogy a férfival találkozott. A férfi azt mondta neki, hogy este tizenegytől hajnali ötig ráér, meg ilyen szövegeket, hogy ő nem akar erőltetni semmit, a húgom még visszaléphet, eddig még senkivel nem csalta meg a feleségét, meg ilyenek. Persze addigra már jól elszédítette a húgom fejét, aki szeretett volna többet ettől a férfitól, mint csak beszélgetni. Na a lényeg meg is történt. A húgom önként feküdt le vele, utána elszívtak egy szál cigit, a férfi meg elkezdte, hogy ő már tapasztalt ebben, teljes diszkréciót kér, hogy ne bukjanak le, a húgom semmire ne mondja azt, hogy nem, csak a férfi hívhatja majd. Egy szót sem váltottak többet. A húgom pedig, ahogy elszökött otthonról, egy óra múlva már jött is vissza. Na most akinek van ebben tapasztalata, ugye ez az a tipikus pasi, aki csak szexre tartja a szeretőjét, és többet nem is érdemes vele szóba állni?

Egyébként én is ismerem a férfit, tényleg jófej, az emberek kedvelik, és látszólag a családját is nagyon szereti. Senki nem mondaná meg, hogy egy fiatal lánnyal szórakozik. Tudom, hogy a húgomnak nem kellett volna belemennie ebbe a kapcsolatba, de most már mindegy, mert megtörtént, nagyon is csalódott miatta, főleg, mert ő nagyon megkedvelte a férfit. A kérdés az, hogy tényleg a diszkréció miatt van ez, vagy szakítsa meg vele teljesen a kapcsolatot? Jó, nyilván meg kéne szakítania, ez logikus, de ő barátként is nézett rá, és a férfi tényleg sok hasznos tanácsot tud adni, meg nagyon segítőkész. A húgom nagyon megkedvelte őt, én meg sajnálom. Tudta, hogy nem ígért neki semmit a pasi, most mégis láttam, mintha sírt volna miatta. Nem tudom, mit mondhatnék neki, nekem nincs ilyenben tapasztalatom.



2021. nov. 13. 01:09
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
76%

Én nem látok okot rá, hogy miért érezhetné magát többnek egy szeretőnél.

De persze nem ismerem a hugodat, és azt sem tudhatom, hogy mit visz bele ebbe a kapcsolatba.

Én azt mondom mérlegelje a jót és a rosszat, amit ettől a kapcsolattól vár, és kap. Állítsa arányba, számolja össze darabra, tegye sorrendbe fajsúlyuk szerint, és annak fényében hozzon felelős döntést rövid, és hosszútávra egyaránt.

Bár én itt ha rólam lenne szó, én mélyen leásnék magamba... Hogyan kerültem ilyen helyzetbe? Megkeresném a kiváltó okokat, és kezelném, hogy a jövőben már ne kerüljek ilyen szituációba. Nem hiszem hogy egy ilyen kapcsolat ne okozna sérüléseket. Nem hiszem, hogy egészséges jellemre vall az ilyen. Persze sok minden meg lehet, szabad csinálni, de azért mégis... Meg hát ketten kellenek ehhez is... Azért az úriembert is hát nem is tudom... Persze ott is ki tudja... Milyen háttér alkuk lehetnek akár családon belül is... Bármi lehet... Remélem volt számodra is hasznos gondolatom az írásomban.


28/F

2021. nov. 13. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
94%

A húgod még egy 19 éves kislány, hiába lett egy éve törvényesen nagykorú, én egy percig nem ítélem el ezért.

A nős csókát annál inkább, hogy kihasználta egy naiv fiatal lány érzéseit (aki ráadásul a tesóm!). Még lehet, hogy jól szájba is baxnám, de minimum megfenyegetném azzal, hogy köpök az asszonynak (még ha nem is tenném akkor is), hadd egye az ideg a faxfejet.

2021. nov. 13. 02:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
94%

Majd megtanulja. Kemény lecke lesz az élettől. Én 40 évesen tanultam meg, én már nem maradok le a saját családról, mert akkor már volt gyerekem és a házasságomnak addigra vége volt. A húgod se fog valószínű lemaradni a saját családról, bár veszíthet az életéből 4-5 évet, mire újra képes lesz szeretni. De hogy fog-e még hinni a házasságban, a családban valaha ezek után...azt kétlem. Ahhoz még túl fiatal, hogy elveszítse ezt a hitet.

A pasi nagyon gáz, hazugsággal indított, hogy sose csalt, aztán meg hogy neki ebben már van tapasztalata...aha. A húgod gondolom jól bevette, hogy igaz szerelem miatt ingott meg a pasi, de amúgy nem csapodár.

Azt hogy értette amúgy, hogy a húgod semmire ne mondja, hogy nem?

Szexben? Elég fura ez is.

A jó pasik is imádják a gyerekeiket, sőt...sokan közülük a feleségüket is, akármilyen furán hangzik, szóval a húgod soha nem lesz felvállalva, bármit is hisz, ha másban nem, abban biztos lehet, hogy egy normális férfi se hagyja el a gyerekeit miatta, aki meg igen, azt meg is érdemli.

Szóval kemény lecke lesz.

40 körül az embernek az ilyen lehet ajándék is, egy titkos szerelem anélkül, hogy szétrombolnánk bárkinek is a családját, de ilyen fiatalon ez nagyon veszélyes...Én azt sem mondom, hogy a pasi nem szerethet bele, de ezek a típusú pasik olyankor le szoktak lépni, főleg ha kicsit is tapasztaltak. Nem szeretnek szenvedni, nekik csak az élvezet kell ebből az egészből, a szenvedés nem. Szóval max. abban reménykedhet a húgod, hogy a pasi nem száll el érzelmileg, mert akkor lesz még néhány hasonló menet.

Sokra nem szokták becsülni azokat a nőket, akik velük képesek megcsalni az imádott és erkölcsileg makulátlan tisztaságú NŐT, a feleségüket. Tárgy lesz a húgod egy fiókban, amit a pasi akkor húz elő, amikor kedve tartja. Az udvarlási időszaknak vége, a romantikus beszélgetések, amik ide vezettek, mostantól nem lesznek. Lesz két menet és a kettő közt a csend.

A húgod pedig ugrásra készen várja majd a megváltó üzenetet, amikor a férfi újra ír. Nagyjából abból fog állni az élete, hogy várni fog. Éveken át. Az üzenetre. A megtiszteltetésre, hogy a farkára húzza ez a pasi nagy kegyesen.

Én idáig nem jutottam. Tőlem lelépett előtte. Talán mert belém szeretett. Talán mert én voltam szerelmes. Ezt nem szeretik. Ez fáj és veszélyes.

De attól még, hogy nem részesített a kegyben és nem dugott meg egyszer se, átmentem az összes fázison.

De mondom, nekem már van gyerekem. Én hittel mentem bele a házasságba.

A húgodnak nem tudom mi marad utána.

2021. nov. 13. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
51%
ALAP, hogy melóhelyen nem ismerkedünk. A hugod buta.
2021. nov. 13. 02:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
93%
Utolsó, nem buta, csak naiv. Basszus, még csak egy 19 éves kis csitri. Pár év múlva majd ő is fogni fogja a fejét, hogy dőlhetett be ennek a csávónak.
2021. nov. 13. 03:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
25%

5.-re.


Az izraeli és amerikai seregben, 19 évesen, már harcoló alakulatnál vannak, lányok is!

2021. nov. 13. 05:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
94%

Fölösleges a szózuhatag.

Kizárólag alkalmi szexre tartja a húgodat. Meg másokat is. Hogy mit mond, irreleváns. Bejáratott sármos dumája van. Ezzel veszi le a lábáról a lányokat. A tökéletes diszkréció nemcsak a családja miatt van. Nem érdekli, hogy a húgod belecsavarodik. Beszéld rá, hogy szálljon ki. Iszonyú megalázó, hogy várnia kell a telefonját, hogy mikor rendeli magához, aztán a végén

ajtót nyit, hogy távozzon.

2021. nov. 13. 05:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
7%
Itt egyedül a munkahelyi dolog az elítélendő. De az, hogy 2 felnőtt szexel, az nem.
2021. nov. 13. 05:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%
Hát az első nagy pofon a húgodnak, majd tanul belőle. Mindenki csalódik, csinál hülyeségeket ilyen fiatalon, csak az nem mindegy,hogy tanul belőle, vagy benne ragad ebben a szerepben. 19 éves, még szinte gyerek, miért venné komolyan egy házas férfi? Még akkor sem ha csak 20-on éves. Nyilván csak szerető, ürítő partnernek használja. Egy óra alatta húgod haza is ért, úttal együtt, olyan nagy szex nem is lehetett, tényleg csak egy érzelem mentes ürítés.
2021. nov. 13. 05:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
83%
A tesódban nincs tartás, egy nőben legyen mindig büszkeség, férfiakkal szemben főleg. Jó nagy pofon lesz ez most neki, de remélhetőleg tanul belőle. A férfi egy szemétláda, ő is rá fog jönni, próbálj vele beszélni erről. Aztán meg tudod. Feláll, korona megigazít, megy tovább.
2021. nov. 13. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!