Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, ti szaladtatok már bele ilyen helyzetbe? Lányok, ti szerintetek mi vagy milyen szándék állhatott a háttérben?
Van egy lány, akivel egy munkahelyen dolgozom. Nem rég dolgozik nálunk. Másik épületben van, de néha szoktam látni.
Tudtam vele beszélni 3-4 alkalommal, majd a legutóbbin elhívtam egy randira, mivel szimpatikusnak tűnt és szerettem volna jobban megismerni. Ez volt életem első randija, úgyhogy megvolt az izgalom, de jól telt az esténk, legalábbis én remekül éreztem magam.
Aztán beszélgettünk hazafelé különféle témákról, majd kiderült, hogy valójában van párja, barátja. De a legnagyobb gond, hogy teljesen beleestem. :/
Csak mondjuk nem értem, hogy akkor miért fogadta el a meghívásom.:/ Lehet, hogy ő egy egyszerű találkozónak gondolta az egészet, mint egy baráttal vagy kollégával?
Sajnos most teljesen el vagyok kenődve, éjszaka se aludtam semmit. Szerintetek ha legközelebb látom, akkor érdemes neki elmondanom, hogy mit érzek iránta? Mert én úgy érzem, hogy akkor nagy kő esne le a szívemről, így végre nyugodtabb lennék. Vagy ez nagyon nyálas lenne? H*lyének nézne?
Ő csak kollégaként ment el veled, de mivel látta, hogy beleestél, ezért rájött, hogy hiba volt és gyorsan visszalépett. Ez a helyzet.
N
Utolsó:
Teljesen egyetértek veled, így higgadtabb fejjel belegondolva ez tűnik a legreálisabb okfejtésnek.
De azért mégis azt kell mondjam, hogy elég merész dolog tőle, hogy nem ír vissza, miközben egy munkahelyen dolgozolunk, úgy hogy bármikor összefuthatok vele. 😅
Személyesen se akar semmit. Ha elmegyünk egymás mellett, akkor csak köszönünk egymásnak és ennyi.
Nagyon látni rajta, hogy nem akar konfrontálódni.
Tiszta erőből azon lennék, hogy elengedem. Folyton mondom magamban, hogy nem kell olyan kocsi után futni, ami nem vesz fel, mert ezzel is csak az értékes időmet pazarlom.
De nehéz úgy elengedni, hogy elég gyakran látom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!