Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek elhagyjam ezt a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek elhagyjam ezt a pasit?

Figyelt kérdés

Két hete találkozgatok egy férfival, aki 40 km-re lakik tőlem. Eddig ő jött el kocsival, de az utolsó alkalommal én mentem el hozzá vonattal. Felmentem hozzá filmet nézni, (tényleg csak filmet néztünk), majd este mondtam, hogy megyek haza, mert nem tudok maradni. Ő próbált rábeszélni a maradásra, de másnapra volt programom. Úgyhogy este tíz órakor összepakoltam és elindultam kifele. Ő megállt az ajtóban, adott egy puszit, és mondta, hogy vigyázzak magamra, majd bement. A lakásától kb negyed órára van a buszmegálló, szóval ki kellett sétálnom oda, és onnan mentem az állomásra. Utána hazamentem vonattal, és az állomásról fél óra gyaloglás után értem haza. Ő meg se kérdezte, hogy jól vagyok-e vagy épségben hazaértem-e. Másnap délután írt, hogy pénteken szabad lesz, jöjjek fel hozzá.

Én reagálom túl vagy tényleg gáz ez a viselkedés? Mellesleg nem egy szegény pasi, mert mérnök és egy Audija van. Nekem nincsenek nagy elvárásaim, de szerintem felajánlhatta volna legalább azt, hogy kivisz az állomásra. Ő 29 éves, én meg 22.


márc. 5. 18:13
1 2 3 4 5
 1/46 anonim ***** válasza:
89%

Szexelni akar csak,nem akar tőled komolyat.

Ha akarna figyelne Rád ,nem enged egyedül csámpázni késő este.

márc. 5. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/46 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem nyomult rám. Azt mondta, hogy ő nem siet sehova, szóval nem hiszem.
márc. 5. 18:18
 3/46 anonim ***** válasza:
84%
Van neki több hal is a hálójában.Ha kisiklasz belőle marad még ott pár darab rajtad kívül amiből tud válogatni.
márc. 5. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/46 anonim ***** válasza:
86%
Miért nincsenek nagy elvárásaid? Legyenek! Ez még a minimumnál is kevesebb, amit kaptál tőle. Ha meg sem kérdi, hogy élsz-e még, és csak az érdekli, hogy tedd magad szabaddá, amikor neki megfelel, és vonatozz megint egyedül fel-le, akkor abban neked mi a jó? Hidd el, hogy ő többet nem fog autókázni, programot szervezni.
márc. 5. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/46 anonim ***** válasza:
91%

Az 1-esnek és a 3-asnak is igaza van.

Egyébként igen, normális esetben gáz ez a viselkedés. Mondjuk azért azt nem tudom tisztáztad-e vele előre, hogy oké elmész hozzá filmezni, de nem fogsz maradni éjszakára.

márc. 5. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/46 anonim ***** válasza:
20%

Én előtte beszélgetnék vele. "Miért nem vittél el engemet autóval?"

Vagy bármi. Csak hátha, van valami ok, mielőtt feltételezek dolgokat.

márc. 5. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/46 anonim ***** válasza:
58%
Lehet, eszébe se jutott. Nem szokott vonatozni valószínűleg. Mi pl. kolléganőmet fuvaroztuk el vkihez szakadó esőben, mert értem jött a férjem. Azt se tudta, hogy legyen hálás, pedig nekünk nem volt ügy. Én autó nélkül nőttem fel, szóval tudom. Mióta van autóm, anyámat is viszem vele ide - oda, nagyon tetszik neki 😃. Teljesen más a gondolkodása a fószernek, erre akarok kilyukadni, csak emiatt ne dobd. Bár lehet, szociálisan sérült. Vmi Sheldon - féle?
márc. 5. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/46 anonim ***** válasza:
48%

Tisztában volt azzal, hogy vonattal mentél?

Úgy gondolom, hogy amikor közölted vele, hogy nem maradsz ott éjszakára azzal le is mondott rólad. Nagyon meg lennék lepődve, ha ebbe a kapcsoltba a történtek után egy fikarcnyi energiát is fektetne. A leírtak alapján ez inkább egy barátsághoz hasonlít mint párkapcsolathoz, nem gondolom, hogy csak filmet szeretett volna nézni.

Nem hibáztál semmit, passzívként viselkedik, vagyis ő nem fog többet elmenni hozzád, ha Te akarsz valamit házhoz mész. Lefordítom Neked a "szabad vagyok" üzenetet, gyakorlatilag nem akar látni addig amíg nem lesz valami köztetek. Nem hibáztál semmit, ő többet nem fog nyomulni rád, átpasszolta a kezdeményezést Neked. Ügyes.....

44F

márc. 5. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/46 anonim ***** válasza:
85%

8 vagyok

Ami az autózást illeti... simán lehet hogy fogyasztott némi alkoholt érkezésed előtt és akkor helyes ha nem ül autóba. De ha tényleg beléd lenne zúgva akkor lekísért volna a megállóba. Igazat adok neked abban, hogy nem volt túlságosan figyelmes, kérdés csak az, hogy ezt szándékosan csinálta?

44F

márc. 5. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/46 A kérdező kommentje:
Megírtam neki, hogy most pihennem kell, mert a vasárnapi majd egy órás gyaloglástól feltörte a cipő a lábamat. Erre azt mondta, hogy akkor hívjak taxit és nem kell sétálnom a buszmegállóba. Mondtam neki, hogy a taxi túl drága, és annyit írt rá, hogy akkor szóljak valakinek, hogy vigyen fel az állomásra, és ha megérkeztem a lakhelyére, eljön az állomásra értem kocsival. Erre mit lehetne mondani?
márc. 5. 18:58
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!