Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogy is kezdjem? Finoman...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy is kezdjem? Finoman szólva sem vagyok a nők kedvence. Van-e még remény arra, hogy egy 29 éves srác, aki még sosem volt nővel, sosem csókolózott, hogy egyszer megtalálja a neki szánt párt?

Figyelt kérdés
Mert kezd kételkedni, vagyis én lennék a kérdés szereplője. Egyedül élek albérletben és diplomás ápolóként, illetve mentősként dolgozom. Nem vagyok milliomos, egyáltalán nem, ha ez valamit is számít ez ügyben. Bár nem hiszem. Nem vagyok az a vonzó alak, kicsit nagy az orrom, ritkul a hajam, füleim sem olyan szimmetrikusak a fejemmel együtt. Persze ez nem is lenne gond, mert ahogyan itt elolvastam a kérdéseket ezekkel kapcsolatosan, a női válaszok nagy része ezeket nem tekintette valós problémának. Vagyis az itteni válaszok szerint. Mindegy. De amúgy is, rengeteg az én megítélésem szerint rondább alakot látok csinos nőkkel, tehát nem biztos, hogy ez ekkora gond lenne. Kevés barátom nem, általuk nem tudok barátnőt szerezni ez az elmúlt években már kiderült. Az a 2-3 barátom meg 1-2 haverom is már évek óta stabil kapcsolatban él vagy már házas. Sportolok rendszeresen, a testemmel foglalkozom, az elfogadható, megfelelő. Alacsony sem vagyok a 177 centimmel. A lényeg viszont az, hogy lányokkal csak neten ismerkedem, társkeresőkön. Főleg a testemről teszek fel képet, az arcom nem szerepel rajtuk. De valamiért azt is mindig kérik. Ilyenkor van egy kis zsákom, van rajta szem és szájnyílás és azt húzom a fejemre és azzal fényképezkedem mondván, hogy majd viccesre veszik a lányok. ...Hát nem szokták. Onnantól legtöbben már nem írnak vissza. Havi kb 50 levelet küldök szét átlagos lányok számára ismerkedés céljából. Nem random, nyomulós leveleket, hanem névre szólónak, adott lányhoz illően. 5-6 vissza szokott írni általában. Utána beszélgetés. Van, hogy nem kérnek képet, elég a testemről feltett kép. 2-3 havonta 1 randi talán összejön. De ott mindig jön az, hogy máshogy képzeltelek el, nem annyira akar most ismerkedni (akkor miért jött el?), maradjunk barátok, meg az unott arcok, hogy más pasikat, embereket néznek közben stb. Nem nagyon tudom jól eladni magamat, hiszen nem annyira értek a nők nyelvén, de kihozom a maximumot és próbálok vicces lenni a magam módján. Próbálok jó történeteket elmesélni. De egyszer sem volt még második randi az elmúlt 3 év során, mióta társkeresőzöm. Anyám tisztára kétsége van esve, hogy egyedül maradok, nem lesz unoka stb.
2013. dec. 29. 20:40
1 2 3 4 5
 1/44 anonim ***** válasza:
Van.
2013. dec. 29. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/44 anonim ***** válasza:
Statisztikai alapon van. Ha azonban így rinyálsz, nincs.
2013. dec. 29. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/44 anonim ***** válasza:
Társkeresőn a kinézet az első mindig. Ne ott próbálj ismerkedni, mert nem fog sikerülni. Haverokkal mászkálj el, és ott próbálj csajozni.
2013. dec. 29. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/44 anonim ***** válasza:
ez most komolyan igaz hogy még csókolózni se...na azért ez nagyon hihetetlennek tűnik...el mész egy buliba minden második csaj adja magát, arról nem is beszélve hogy nem társkeresőn kell keresgélni, el kell járni haverokkal ide-oda hidd el előbb utóbb találni fogsz
2013. dec. 29. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/44 anonim ***** válasza:
itt detto ugyanez a helyzet, csak én már 32 vagyok... :(
2013. dec. 29. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/44 A kérdező kommentje:
Folytatva a dolgot, több tucat könyvet elolvastam már ebben a témában, hogy ezt a dolgot, fejben kell helyre tenni, el kell hinni, hogy jó vagy, megfelelő vagy a másik nemnél. Lehet, hogy igaz a dolog, nem tagadom. Próbálom is elhinni amennyire csak tudom. De azt is tudom, hogy ha soha nem kap egy férfi egyetlen megerősítést sem, hogy te megfelelő lennél a számomra, akkor egy idő után ez a dolog a fejemben elmegy azon irányba, hogy nem biztos, hogy megfelelő vagyok a másik nem számára, semmilyen szinten sem. Ez pedig azért is rossz, bár nem foglalkozom más emberekkel, de vak nem vagyok. Hány és hány olyan lezüllött alak van, aki mindenben gyengébb kaliber,,,, mint én, mégis szép párja van. Azt meg nem bírnám elviselni, hogy ha belegondolok, hogy hány és hány agglegény van, aki 40 felett is egyedül van és minden nap részeg, le van züllve. Ezt nem érdemelem. A kérdés valós, nem napi sírásként van itt kirakva. Kérem, így válaszoljatok. Azok kíméljenek, akik a prostituáltakat javasolják, mert az nem ugyanaz, mint egy igazi barátnő, aki szerelemből szeret. Nem tudom mi az a viszonzott szerelem, már nem remélem sokat az élettől, habár még fiatal vagyok.
2013. dec. 29. 20:46
 7/44 anonim ***** válasza:

küldenél nekem képet az arcodról :D kíváncsi lettem rád :)

21L

2013. dec. 29. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/44 anonim ***** válasza:
Itt is detto 19/f remélem van remény :D
2013. dec. 29. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/44 anonim ***** válasza:
mondom, elsőnek haverokat szerezzél de dögivel, ha kell márpedig kelleni fog legyél határozottabb és menni fog :)
2013. dec. 29. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/44 A kérdező kommentje:
A 32 éveshez hozzászólván, nekem is van főiskolai tanár ismerősöm, Phd, minden van, rendes és jófej is. Már 35 éves és még csók sem volt soha, ezt bevallotta. Pedig nem gnóm külsejű. Mintha valahol meg lenne írva, hogy valaki soha nem juthat párhoz, magányban kell leélnie az életét.
2013. dec. 29. 20:48
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!