Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogy is kezdjem? Finoman...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy is kezdjem? Finoman szólva sem vagyok a nők kedvence. Van-e még remény arra, hogy egy 29 éves srác, aki még sosem volt nővel, sosem csókolózott, hogy egyszer megtalálja a neki szánt párt?

Figyelt kérdés
Mert kezd kételkedni, vagyis én lennék a kérdés szereplője. Egyedül élek albérletben és diplomás ápolóként, illetve mentősként dolgozom. Nem vagyok milliomos, egyáltalán nem, ha ez valamit is számít ez ügyben. Bár nem hiszem. Nem vagyok az a vonzó alak, kicsit nagy az orrom, ritkul a hajam, füleim sem olyan szimmetrikusak a fejemmel együtt. Persze ez nem is lenne gond, mert ahogyan itt elolvastam a kérdéseket ezekkel kapcsolatosan, a női válaszok nagy része ezeket nem tekintette valós problémának. Vagyis az itteni válaszok szerint. Mindegy. De amúgy is, rengeteg az én megítélésem szerint rondább alakot látok csinos nőkkel, tehát nem biztos, hogy ez ekkora gond lenne. Kevés barátom nem, általuk nem tudok barátnőt szerezni ez az elmúlt években már kiderült. Az a 2-3 barátom meg 1-2 haverom is már évek óta stabil kapcsolatban él vagy már házas. Sportolok rendszeresen, a testemmel foglalkozom, az elfogadható, megfelelő. Alacsony sem vagyok a 177 centimmel. A lényeg viszont az, hogy lányokkal csak neten ismerkedem, társkeresőkön. Főleg a testemről teszek fel képet, az arcom nem szerepel rajtuk. De valamiért azt is mindig kérik. Ilyenkor van egy kis zsákom, van rajta szem és szájnyílás és azt húzom a fejemre és azzal fényképezkedem mondván, hogy majd viccesre veszik a lányok. ...Hát nem szokták. Onnantól legtöbben már nem írnak vissza. Havi kb 50 levelet küldök szét átlagos lányok számára ismerkedés céljából. Nem random, nyomulós leveleket, hanem névre szólónak, adott lányhoz illően. 5-6 vissza szokott írni általában. Utána beszélgetés. Van, hogy nem kérnek képet, elég a testemről feltett kép. 2-3 havonta 1 randi talán összejön. De ott mindig jön az, hogy máshogy képzeltelek el, nem annyira akar most ismerkedni (akkor miért jött el?), maradjunk barátok, meg az unott arcok, hogy más pasikat, embereket néznek közben stb. Nem nagyon tudom jól eladni magamat, hiszen nem annyira értek a nők nyelvén, de kihozom a maximumot és próbálok vicces lenni a magam módján. Próbálok jó történeteket elmesélni. De egyszer sem volt még második randi az elmúlt 3 év során, mióta társkeresőzöm. Anyám tisztára kétsége van esve, hogy egyedül maradok, nem lesz unoka stb.
2013. dec. 29. 20:40
1 2 3 4 5
 41/44 anonim ***** válasza:

Jajj úgy örülök, h egy férfiú is azon a véleményen van mint én az 1-es lányt illetően...kérdező ezek után pláne azt kell, h mondjam, h el vagy tájolva kicsit...hidd el nem a véletlen műve, h 29 évesen még semmiben nem volt részed...


Egy ilyen lány amúgy minimális erőfeszítéssel maga köré gyűjt vagy 5 pasit és ezekből kiválasztja magának a legjobbat el nem ítélhető módon...hidd el nekem, h ez így van ezen lány esetében!

2013. dec. 30. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/44 anonim ***** válasza:

Lóarc? Ha 160cm-es ez a csaj akkor azt mondom, hogy aránytalanul nagy a feje a testéhez képest de a képről nem lehet megállapítani a magasságát.

Én szerintem egyáltalán nincs hosszú arca az biztos, hogy nem kerek arcú de haj módosítással orvosolható az arc formálása, szóval ez nem egy nagy katasztrófa.

A fogai sem nagyok. Mosolyog így természetes, hogy kilátszódik a fogsora ami nem mellesleg szép fehér és rendezett. A valóban igaz, hogy van egy kis dőlés szöge de ez is egy fém kerítéssel orvosolható. Ezeket a kis hibákat leszámítva ez a nő a szép kategóriába tartozik.


A második valóban nincs ilyen szép de őt sem mondanám csúnyának a kis felesleget leszámítva csinosnak mondható.

Teljesen átlagos nem különleges a kinézete de rossznak semmiféleképpen nem mondanám.


Véleményeid alapján arra következtetek, hogy nagyok az igényeid amivel semmi probléma sincs mert ez nem rajtad múlik. Igazat adok abban, hogy olyannál nincs értelme próbálkozni akinél nincs meg a közös szimpátia mert azzal csak becsapnád a nőt ezen kívül te is rosszul éreznéd magad, hogy olyannal fekszel le akihez nem vonzódsz.


Nincs jó megoldás. Ha van plasztikai sebész kollégád akkor kérj egy időpontot(végső megoldás) vagy próbálj beletörődni, hogy ilyen az életed és magad kell leélned a hátra levő időszakot.(persze ezt is csak mondani könnyű de kivitelezni még a csajozástól is nehezebb)

Fellehet fogni sokféleképpen a dolgokat. Élj a hobbidnak, munkádnak, családtagjaidnak, stb. Nem tudok jobbat mondani.


Most már tényleg nagyon kíváncsi lettem a kinézetedre.

Ne gatyázzál már és küldj már egy képet , sok nő küldött sose éltem még vissza vele.Ráadásul nem is ide írom le a véleményemet hanem privátba.

22/F

2013. dec. 30. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/44 Passiflora ***** válasza:

Az a lány az első fotón, aki szerinted lóarcú és lófogú, (és viccnek tartod, hogy egyik hozzászóló szerint ő már "jó csaj" kategória), szerintem kifejezetten szép arcú.


De akár nála szebb, akár kevésbé szép lányt szeretnél találni, (ha már élőben nem ismerkedsz) szerintem érdemes lenne elfelejtened, hogy olyan zsákos "arcképet" küldözgess magadról, amit írtál (ha ezt komolyan írtad).


Kb. úgy nézhet ki, mint amit a hóhérok hordtak annak idején. Nem tudom, miből gondoltad, hogy ezt bárki viccesnek fogja találni, engem mondjuk valószínűleg a hideg kirázna tőle.

2014. jan. 27. 02:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/44 anonim ***** válasza:
az egyáltalán nem lóarc :DDDDDDDDDD
2014. jan. 27. 02:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!