Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Van esély rá, hogy újra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van esély rá, hogy újra együtt legyünk miután megcsalt?

Figyelt kérdés

A történet röviden és tömören a következő:

Barátnőm megismerése után Ő is és én is úgy éreztük, hogy mi vagyunk egymásnak az igazi, nagyon szerettük egymást, viszont sokszor veszekedtünk, de nem nagy dolgokon. Az utóbbi időben újra sokat veszekedtünk, és szünetet akart. Kollégiumban volt egyébként tanulmányai miatt. Lényeg, hogy kiderült, hogy lefeküdt egy másik sráccal, de ezt nem mondta el, és hazudott róla nagyon sokszor. Kiderítettem, hogy előtte egy hónappal már összejártak csókolózgatni, tehát kb viszonyuk volt (az egész "nyomozás", és beszélgetés kb 2 nap eseményei). Hazudott először mindenről, és amikor próbáltuk megbeszélni azt mondta azért, mert nem mert a szemembe nézni, és nagyon szégyellte. Tudom hogy iszonyatosan megbánta, és sajnálja, ezt is, és azt is mondta, hogy neki semmit sem jelent az a srác, iszonyatosan sírt, hogy bocsássam meg neki. Adtunk magunknak egy hetet, amikor semlegesek voltunk, és csak találkozgattunk, de csak ez ment a fejemben, és Ő mindig mondta, hogy iszonyatosan bánja, és rájött, hogy csak velem akar már lenni. Én nem éreztem úgy, hogy ebből lenne valami, és elkezdett felőrölni a dolog. Mondtam, hogy szakítsunk inkább, és ez is nehezen ment mindkettőnknek, mert én is és Ő is még mindig iszonyatosan szeretjük egymást. Előtte már elég komoly elhatározásokról képzelődtünk, és mindkettőnk családja szereti a másikat.

A kérdésem az lenne, hogy úgy érzem nem tudok nélküle élni, de ezzel az egész esettel egy 3 éves kapcsolatot dobott el. Ezek után megbocsátanátok neki, és újra lenne esély együtt lenni, vagy ennek már tényleg vége?

(21F)



2020. dec. 24. 01:47
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
Nem egy településen élünk, de nincs messze tőlem. Hetente jár a koliba, mellesleg a srác oda jár a suliba, ahova ő, csak más tagozaton.
2020. dec. 24. 20:09
 12/22 A kérdező kommentje:

8-as válaszra:

Bocsánatkérésnél biztos nem hazudott, mert tudom mikor hazudik, így jöttem rá erre az egészre is. És ez az, hogy én is így gondolom, hogy érez, vagy érzett iránta valamit, és ezt az egészet egy "fellángolásnak" nevezte.

Nem ő futott vissza, hanem én jöttem rá. Ha nem jövök rá, akkor lehet többször is lefeküdtek volna utána, ki tudja. Viszont mondta hogy nem merte elmondani, pedig jámbor vagyok, maximum ingerült lettem volna, de ez szerintem mindenkinél érthető.

Tényleg fél hogy elveszít és azért zokog. Nagyon sok mindent köszönhetünk egymásnak, ezért nem is gondoltam volna ilyenre soha, eddig maximálisan megbíztunk egymásban.

2020. dec. 24. 20:16
 13/22 A kérdező kommentje:

9-esre:

Igen ez a baj, hogy iszonyatosan szeretem őt, és eddig ő is nagyon szeretett engem, és keres azóta is, hogy ne hagyjam el, és szégyelli magát, de próbáltam hozzá mindig jó lenni, és ezért ez egy nagyon nagy szálka nekem, igen.

Nem tudom, hogy le tudom-e nyelni, egyszer azt érzem, hogy mindegy mi történt, csak legyünk újra együtt, utána meg azt, hogy más jobban megbecsülne, és ha ilyet tett, akkor ez sose volt igaz szeretet/szerelem.

2020. dec. 24. 20:18
 14/22 anonim ***** válasza:
Ti vagytok egymásnak az első, vagy neki volt már szexuális tapasztalata előtted is?
2020. dec. 25. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:

Neked kell eldönteni hogy ez belefér, nekem nem lenne gusztusom hogy amíg szünetet tartunk átgondolni a dolgokat, ő azonnal összejött egy másik sráccal ami mivel nem működött így visszatáncol.


"Ha nem jövök rá többször is lefeküdtek volna." Szerintem ebben mindent leírtál.

2020. dec. 25. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 A kérdező kommentje:

14-es:

Nekem ő az első, neki pedig én a második.


15-ös:

Igen sajnos bennem is ez van. Vegyesek az érzéseim, mert még mindig szeretem, de nem tudom elfelejteni amit tett.


Igazából ez is a kérdés lényege, hogy ha most egy ideig szakítunk, de mondjuk tegyük fel fél év után valamilyen okból kifolyólag úgy gondoljuk mindketten, hogy ez kell, és menne, akkor van-e értelme? Vagy az már egy tiszta lappal kezdhetetlen újramelegített valami lenne kapcsolat helyett?

2020. dec. 26. 00:17
 17/22 anonim ***** válasza:

10: Én ezt úgy értettem, szünetet kért a kapcsolatotokban és úgy ment el a koliba, hogy nem vagytok egy pár:

"Az utóbbi időben újra sokat veszekedtünk, és szünetet akart. Kollégiumban volt egyébként tanulmányai miatt."

Esetleg félreértettétek egymást, ő szakított, de te azt hitted nem?

Nem mindegy ez most!

2020. dec. 26. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

10: Azért kérdeztem, mert ha még 1-2 évig így lesz, esetleg ott is akar maradni te meg nem akarsz oda járni hetente többször, akkor ezt a kapcsolatot nem érdemes fenntartani, mert ez távkapcsolat.

Én úgy érzem, pont ezért akart mással lenni, mert ti távol vagytok egymástól ... (?)

Ha te vagy az igazi, akkor is perdöntő lenne a körülmény, hogy milyen gyakran mennyi időre tudtok találkozni ezentúl.

2020. dec. 26. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 A kérdező kommentje:

Utolsó válaszolónak:

Nem szakított, szünetet kért hogy gondoljuk át min kellene javítani a kapcsolatunkon, ez nem szakítás, és ő is tudja, hogy nem szakított.

Egy héten hétköznap kB 3 teljes napra megy le a suli miatt, negyedik napon jön haza, és csütörtöktől hétfőig együtt vagyunk. Covid miatt le se kellett mennie mostanában, csak egyszer-kétszer. Azért tűnt fel a dolog nekem, mert volt olyan, hogy csak egy napra kellett lemenni, de ő már lement előtte 2 nappal mert hogy jön oda a barátnője, hát és a barátnő nem is volt egész héten a koliban, úgyhogy itt kezdett el gyanús lenni az egész sztori.

2020. dec. 26. 01:50
 20/22 anonim ***** válasza:

19: A szünet azt jelenti, nem vagytok addig egy pár, amíg a szünet tart.

Ha erről van szó, nem csapott be és nem csalt meg.


És együtt laktok?

2020. dec. 26. 01:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!