Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan tegyem magam túl azon,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tegyem magam túl azon, ha szakított velem az a lány, akit nekem szánt az ég?

Figyelt kérdés

2 hónapot voltunk csak együtt. Tudom, most sokan kiröhögtök. De ez a két hónap olyan volt, mintha 2 év lenne. Brutál mód egymásra találtunk, és még soha, semelyik lánynál nem éreztem ezt. Már 1 hét után olyan volt minden mintha évek óta ismernénk egymást. Olyan személyisége van, ami hatalmas kincs. Biztos voltam benne, hogy ő az igazi. Ráadásul mindenben hasonlítottunk. Úgy érzem, ő volt az akit nekem szánt az élet, hisz tökéletes volt minden téren, és mindenben összeillettünk. De én elszúrtam az egészet. Sokat hibáztam, amit mindig csak utólag vettem észre. Ilyen kisebb hibák, de azokból sok. És ez odáig vezetett, hogy aztmondta már nem érez úgy irántam mint az elején, és tegnap szakított velem. Aztán köddé vált. Sehol nem tudom elérni.


Úgyérzem legbelül meghalltam. Kitépték a szívem, és rátapostak. Értéktelennek, és egy szerencsétlen b*lfasznak érzem magam, aki mindent elszúr. Nem akarok már élni se, hisz ilyen lány nincsen másik a földön. Én meg elszúrtam ezt az 1 lehetőségemet is. Nem érdemlem meg, hogy nekem társam legyen.



2021. márc. 21. 10:09
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
95%
Nem neked szánta..
2021. márc. 21. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Miket rontottál el? Ezt most fogd fel tanulópénznek. Biztos nagyon rossz, hogy a rózsaszín köd közepén véget ért a történet, de hidd el, még mindig könnyebb lesz feldolgozni, mintha éveket kellene elengedned. Fogadd el a döntését, tanulj a hibáidból és legközelebb figyelj oda jobban.

De az is lehet, hogyha tényleg apróságokról van szó, akkor nem is veled volt a baj, csak ő nem téged keresett. Nála elmúlt a köd és mégsem téged talál megfelelő partnernek. Ez elég gyakori jelenség, ne magadat ostorozd. Lesz majd, aki az "apróságaiddal" együtt is el fog fogadni és szeretni fog. Fel a fejjel. :)

2021. márc. 21. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
86%

Nekem is volt hasonló. 1,5 hónapot voltunk együtt 5 évvel ezelőtt. Volt vagy 10+ randi és már jó néhány szex is. Kívül-belül az ideálom volt, számomra tökéletes lány. De akkor még nem értettem eléggé a nőkhöz, nem tudtam bánni velük és ezért csak eddig tartott.


Nem hívnám szerelemnek azt, ami a mai napig tart vele kapcsolatban, de ő az egyetlen lány, akiről képek vannak lementve a gépemre. Heti többször is eszembe jut, vagy ébredéskor is a reggeli merevedéskor rá gondolok. De ezt úgy mondom, hogy azóta már több barátnőm is volt, szerelmes is voltam és voltam alkalmilag is más lányokkal. De egyszerűen őrület, hogy azon az egy csajon bizonyos értelemben a mai napig nem tudok túllépni. Nem akarlak áltatni kérdező, ahogy írom nekem 5 év után sem sikerült.

2021. márc. 21. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
20%
Szánalmas, mikor egy pasi így rinyál.
2021. márc. 21. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
nem neked szánta az ég
2021. márc. 21. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Gondolom ezt a nagy szerelmet csak most, utolag látod igy. Amikor benne voltál éppenhogy elfogadtad. Tanulj az esetedböl!
2021. márc. 21. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Nagyon nehéz most... Próbálom tanulópénznek felfogni, de hiába, ha már nála nincs esélyem kijavítani a hibáimat. Kedves 3-mas, ettől félek én is. Durva, hogy hogyan betud vésődni valaki az ember lelkébe.


Illetve szerintetek, ha most hagynám ülepedni a dolgot 1 hónapig, utána meg ráírnék? Hogy adna-e még egy esélyt, hisz fontos nekem.

2021. márc. 21. 12:22
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Együtt érzek veled...
2021. márc. 21. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj, nem tudjuk így megmondani, hogy van-e értelme, hiszen a részleteket nem osztottad meg velünk. De én úgy gondolom, ha valóban apróságokról volt szó, akkor ez részéről csak fellángolás volt. Felsimerte, milyen vagy valójában és nem kell neki, nem tudja tolerálni a dolgaidat. Ez NEM azt jelenti továbbra sem, hogy veled bármi gond van, csak azt, hogy ti nem illetek össze. Ha egy több éves kapcsolatról lenne szó, ahol már valószínűsíthető, hogy valós érzései voltak irántad, kötődik hozzád, szeret, de besokallt a hülyeségeiden, akkor lehetne azon gondolkozni, hogy változtatnod kellene, és megpróbálni folytatni. De ő már 2 hónap után eldöntötte, hogy nem szeretne veled lenni, mert nem téged keres. Tudom, hogy rosszul esik ezt olvasni, de ez az igazság.

Nekem is volt egy nagy szerelmem, mi 7 évig voltunk együtt és elfogadtam minden hülyeségével együtt. Vége lett végül a kapcsolatnak.

Majd megismertem valakit, akivel szerettem volna, hogy működjön, de már egy hónap után elkezdtek zavarni a dolgai. Erről ő nem tehetett, de ha ennek ellenére elkezdett volna teperni utánam, nagyon nem vettem volna jó néven. Szerintem hagyd békén és nézz a jövőbe. Lesz olyan, akivel passzolni fogsz és nem magadat kell ostorozni már 2 hónap után, hogy min kellene változtatni, hogy megfelelj neki.

2021. márc. 21. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem neked szánta az ég, csak még fiatal vagy, és tapasztalatlan. Én nagyon sok emberrel éreztem már azt, amit te itt leírsz. Az első 2-3 hónap mindig ilyen cukormázas...


Ha 5-10 év vele töltött idő után is úgy érzed, hogy ő az igazi, abban már lehet valami. Két hónap nem sok idő.

2021. márc. 21. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!