Hogyan lehet egy kapcsolatot működtetni, ha az egyik fél nem kompromisszumképes?

Emiatt ért véget a kettő és fél éves kapcsolatom a barátnőmmel.

Nem voltam hűtlen, nem beszéltem vele csúnyán, de a kapcsolatunk első évében, míg nem voltunk teljesen egymásra hangolódva ő sok mindent nem úgy gondolt mint én, s ugyanígy fordítva. Ezért, hogy ne marakodjunk tovább, én inkább elpanaszoltam ezeket egy barátomnak, az az igazság. Vagy nőkről is beszélgettünk általánosan, ezt is sajnálom, de akkor úgy gondoltam, úgy is láttam, hogy ezzel kb. mindenki így van s míg csak beszéd téma addig nincs baj. Mára tudom, hogy nem ilyen egyszerű és csak én láttam rossz példát. A barátnőm pedig gyakran beleolvasgatott a telefonomban és ezeket persze, hogy mindet meglátta.

Lényeg a lényeg, megutálta ezt a barátomat és az lett, hogy ő örülne, ha nem igazán találkoznék vele úgy mint régebben. Nem is találkoztunk ezután, nem szerveztünk találkozót, mígnem a tavaly nyáron erre járt biciklivel, beszólt én pedig kimentem egy órára tekerni vele. Ebben úgy véltem semmi rossz nincs, ez nem mindennapos úgysem. Az átlag napjainkról beszélgettünk, semmi olyan témába nem merültem volna bele, ami sértheti a barátnőmet. Ő dolgozott, nem szóltam neki, csak másnap, hogy kimentem. Nagy balhé lett belőle. Azóta sem láttam élőben egyébként. Messengeren viszont tovább beszélgettünk. Volt, hogy minden nap néhány mondatot, volt, hogy napokig semmit. Végül ebből is veszekedés lett, majd azt mondta, hogy ezt a kapcsolatot ő nem folytatja, amíg hárman vagyunk benne. Pedig tényleg nem találkoztam már vele, messengeren se írtunk minden nap, de féltékeny volt mindenre, ha egy képet küldtem, hogy most hol vagyunk, vagy visszaírtam míg ő főzött, zuhanyzóban volt stb. Így csak úgy volt hajlandó folytatni, ha soha többet az életbe nem írok neki vissza és nem is találkozunk. Nehéz volt csak így egyből lezárni, de megpróbáltam. Mígnem eljött az újév idén, és írt egy üzenetet, hogy boldog új évet. Nem nyitottam meg az üzenetet, de úgy éreztem ennyit saját magam miatt, a három együtt eltöltött év miatt (egy szakra jártunk, egy szobában laktunk az egyetemen, együtt sportoltunk) vissza kellene írjak. Tudtam, ha visszaírok, akkor ebből nagy vita lenne és nem hinne nekem, hogy amúgy már nem beszélünk. Így csináltam egy csoportot, beleraktam őt és egy másik barátot, majd ott kívántam boldog új évet. A beszélgetést learchiváltam. A barátnőm minden áldott nap szinte egy hónapon keresztül megkérdezte, hogy vissza írtam? Ugye nem? Igaz nem beszélünk? Tagadtam... Majd egy este míg nem voltam bent ugyanúgy meglátta, hogy mégiscsak írtam és őt pedig ezzel átvertem, egy hónapon át hazudtam. Ezután pedig szakított velem. Elmondtam neki, hogy legalább ennyit lehessen már, valahogy jussunk közös nevezőre. Ő ezután nem tudott és azt mondta jobb is így, mert ő az esküvőjére bizony nem jönne velem és ha én elmennék akkor is ugyanúgy vége lenne, valamint a miénkre (ha lett volna) sem egyezne bele, hogy meghívjuk. Annyi sem fért volna bele, hogy kommentben írjak egy gratulációt, mert megkérte a párja kezét. Ez most volt, a vita után, így ennyit odaírtam én is, a több száz közé. Azt mondta, hogy ő nem kompromisszumképes, ha valami nem úgy van ebben, ahogy szeretné, akkor nem tudja folytatni s a részéről ennyi volt. Nem tudtam innen megmenteni a kapcsolatunkat.