Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Felkapta a vizet, mert nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felkapta a vizet, mert nem szeretnék még szexelni vele. Szakítsak vagy legyek megértő?

Figyelt kérdés

Leírom a körülményeket, mert csak úgy lehet rendes választ adni.

Szóval, gimiben bele voltam zúgva egy brutálisan helyes és okos srácba. 3 évig hozzá se mertem szólni, és ha ő beszélt hozzám, akkor is elutasító voltam, mert nem hittem, hogy tetszem neki, és nem akartam "lebukni".

Utolsó évben viszont megváltozott valami. Akkor az osztálykiránduláson szerelmet vallott nekem, összejöttünk. Már másnap az ágyban kötöttünk ki, lefeküdtem vele. És itt jött a probléma: Szóval... anális szexet is létesített velem kérdezés nélkül, nekem eléggé fájt, de nem szóltam, hanem tűrtem, mert egyrészt lefagytam a döbbenettől, hogy oda is...., másrészt meg nem akartam elrontani.

Kb. 3 nap múlva szakított is, de úgy, hogy nem is indokolta meg.

Én még fél évig halálosan szerettem, szerelmesregényt, verseket írtam róla.

Kicsivel több, mint 1 évvel az eset után pedig pánikbeteg lettem, amivel pszichológushoz jártam, és ott került feltárásra, hogy valójában az a váratlan anális szex valójában erőszak volt, az traumatizált engem, és az jött ki rajtam késleltetve, testi tünetek formájában. A feltárást és a terápiát követően kiszerettem a srácból egy életre, sőt, meggyűlöltem és az ismerősök körében kisebb nyilvánosságot is kapott a történetem.


Most 21 éves vagyok, azóta nemrég lett először barátom. Első barátnője vagyok neki, 25 éves. Barátok voltunk kb. másfél évig, mielőtt összejöttünk, ismeri a történetem, és a regényeim, verseim is olvasta.

2 hónapja vagyunk együtt, és nem volt még szex, mert nem érzem késznek magam. Egy ideig türelmes volt, de a múlt héten iszonyatosan megsértődött, és kijött belőle, hogy nem fair, hogy másnak azonnal, másnap már engedtem még a fenekembe is, és utána hiába dobott el, még regényt is írtam, amiben erotikus jelenetek is voltak, és mi az, hogy egy ilyen seggfejnek így reagálok, tőle meg 2 hónap után is elhúzódom.

Nagyon megalázva éreztem magam, és akkor azt mondtam, hogy jól van, akkor lefekszem vele, ne haragudjon, de már nem akart.

Azóta elmondtam az egészet anyukámnak és 2 barátnőmnek is, akik azt mondták, azonnal szakítsak, mert gázos a srác, és semmi szükségem ilyen emberekre szerintük.

Igazuk lehet? Nagyon rosszul érzem magam, hogy egy szakember azt tárta fel, hogy gyakorlatilag megbetegített a volt szerelmem, nem tisztelte a testem, határaim, bántásnak lehet nevezni, és a mostani barátom ezt tudta, és mégis úgy fogalmazott hangját emelve, hogy "bezzeg annak fenékbe is...", de ugyanakkor meg megértem hogy vágyik rám, és a fiúknak mindig nehéz a várakozás.



2022. júl. 2. 16:47
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
88%
Akkor tekintsd tárgytalannak, bocsi. Azt hittem a halmozott, kényszeres, idegebeteg emojik alapján, hogy ugyanaz a személy írta. A %-ot meg már nem tudom megnézni, mert törölték.
2022. júl. 2. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
A látható emojis válaszokat én irtam de a töröltet nem.
2022. júl. 2. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
68%
Nem szép, amit írok, de össze se kellett volna jönnöd egy olyan sráccal, akinek te lennél az első és már 25 éves. Ki van éhezve, belőled is a szexre vágyik a legjobban. Nem ilyen pasira van szükséged. De az lesz, hogy végül lefekszel vele, aztán eltart ideig óráig ez a xar kapcsolat, majd véget ér. Csalódni fogsz.
2022. júl. 3. 04:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
82%

Itt sajnos nem arról van szó hogy kinek van igaza.

Azért nincs igaza a srácnak, mert undorító stílusban közölte a véleményét.

Sajnos ez azt jelenti hogy hosszú távon az élet bármilyen akadályt állít elé, ez lesz a reakció

Engedd el ezt a srácot nem hozzád való (máshoz sem)

2022. júl. 3. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
27%

Szakítsatok, igazából ez úgysem volt egy teljes értékű kapcsolat, és rendes szex sosem lesz benne.

Te egyáltalán nem akarsz, ő meg nem kér a szánalom szexből. Ezt írom azoknak is, aki szerint csak szexet akart a srác.

Őt is traumatizálod ezzel a kapcsolattal. Egész életében elutasítást kapott a lányoktól, még a saját barátnőjétöl is.

2022. júl. 3. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
20%

Mindkettőtök részéről gázos.


A te oldaladról azért, mert Szerintem az anális dolog kicsit fel lett fújva. Nem tudom mit mondott a pszichológus, de ha regényeket és verseket írtál a sracrol, amiben erotika is volt, akkor szerintem már feldolgozhattad.


A srác meg 25 éves, első barátnője vagy, szerintem már tele van feszültséggel hogy nem fekszetek le. És próbált türelmes lenni de elojott a férfiúi énje, ennyi. Én is 26 éves nőként frusztrált vagyok ha nem tudok szexelni azzal akivel együtt vagyok. Tehát őt is megértem.


Próbáld kicsit elengedni ezt a traumás dolgot, nekem kicsit úgy tűnik hogy már magadnak is meg akarod magyarázni (ha nem így van bocsi, csak az írásod alapján következtettem), meg próbáld elmagyarazni a srácnak hogy inkább segítsen hogy ki tudj nyilni.


Én nem szakitanek, mindkettőtöknek igaza is van, de közben nem is.

2022. júl. 3. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
79%

Itt nem az a fő probléma, hogy felháborodott azon, hogy még nem szeretnél lefeküdni vele, mivel vonzódik hozzád, türelmetlen, el lehet fogadni. Az viszont durva, hogy megosztod vele egy olyan sztoridat, ami utána évekre megnyomorított, és az első adandó alkalommal fegyverként használja ellened.


Megértem, hogy vágysz a közelségre, és hogy megszeretted őt, de nagyon szépen kérlek, hogy szánj rá egy kis időt, hogy átgondold, hogy mennyire lehet empatikus, mennyire fájhatott neki az, hogy bántottak, ha a te szomorúságodat az ő eszközévé teszi. Nagyon para a srác, nagyon. Én csak azt tudom tanácsolni, hogy még most szakíts vele, amikor az elején vagytok.

2022. júl. 3. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!