Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakított, mert nem tetszettem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakított, mert nem tetszettem neki smink nélkül. Normális dolog?

Figyelt kérdés

Összejöttem egy sráccal, 2 hónapig együtt voltunk. Tegnap volt az első együtt alvás.

Reggel közölte, hogy látni nem akar többet, és tanuljam meg én is, és a többi nőtársam is, hogy csalás, amit csinálunk, és közben pofátlanul válogatunk, váratjuk őket a szexszel, mintha valami királylányok lennénk, holott a smink mögött csak átlag emberek. Azt mondta, hogy máskor örüljek, ha egyáltalán kellek valakinek. Beközölte azt is, hogy a haverjaival együtt szándékosan tanítják móresre a mai nőket, és talán majd kevesebben lesznek beképzeltek.

Szerintetek normális? Próbálok arra összpontosítani, hogy nem az, de akkor is rettenetesen megalázva érzem magam. Sosem éreztem magam rondának smink nélkül, és egyébként sem sminkelek sokat, csak kevéske pirosítót és szemceruzát használok.


20/L



2014. szept. 29. 21:05
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
87%

Ekkora parasztot, jobb is, hogy megszabadultal tole.


Mit meg nem adnek, hogy a baratnomet reggel kocosan, kicsit akar komasan smimk nelkul lathassam, termeszetesen :D


Nekem akkkor lenne a legszebb, megzabalnam :)

2014. szept. 29. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%

Na ez kemény.

Nem is lenne nagy baj, ha csak ribiket kapna így el, de ha normális lányokkal is megteszik, az már elég... Jó kis önbizalom porba tipró dolog.

2014. szept. 29. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%
Hát én nagyon sajnálom hogy egy ilyen kis csimbókkal hozzott össze a élet.Nem nem normális és ez a srác megfogja még kapni a magáét.Őés a barátja biztos homokosok és két menet közt ezt kitervelték mert soha nem jött össze neki egy nő se és te csak áldozata voltál az ő nyomorának.Elhiszem és sztem mindenki áttudja érezni h mennyire megalázva érzed magad, de ettől te csak erősebb lettél.Fel a fejjel mert ez nem normális dolog.Szerintem ha nekem valaki ilyet mondott volna akkor szájba is rugtam volna hogy kinek képzeli magát.
2014. szept. 29. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
mekkorát röhögtem ezen :D komolyan mondom néha el se hiszem, hogy ilyenek megtörténnek :D megnézném magamnak a srácot, de tutira nem százas XD
2014. szept. 29. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
100%

Elhiszem, hogy megalázónak érzed, de hidd el, a srácnak a világon semmi baja nem volt a smink nélküli kinézeteddel. Hallottad, a barátaival szervezetten csinálják ezt a szex után dobás dolgot, előbb kezdték, minthogy téged smink nélkül látott volna. Próbáld meg gyorsan elfelejteni, ez egy frusztrált szexista barom.

27N

2014. szept. 30. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%

Gondolj arra milyen mértékben aberrált, hogy ezt csinálja sorozatban. Egy ilyen után ugyan nem kell sajnálkozni örülj neki, hogy megszabadultál tőle.

Ha oda akarsz szúrni neki esetleg kinevetheted, vagy közölheted vele hogy pont az ellenkezőjét éri el azzal amit csinál. Csak okot ad a neme lenézésére...

2014. szept. 30. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Mekkora egy paraszt! Hagyd rá és kész!! Gondolj arra, mintha meg sem történt volna!
2014. okt. 23. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
17%
Nagy tag lehet a faszi! :D
2014. nov. 30. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Jó, hogy megszabadultál tőle, mielőtt lefeküdtetek volna. Nem te pazarolsz hónapokat az életedből arra, hogy kiszúrj valakivel. Az ilyen nem érdemel barátnőt.
2018. máj. 20. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!