Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Otthagyjam a mostani páromat...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Otthagyjam a mostani páromat egy régi szerelmemért?

Figyelt kérdés

A mostani párommal másfél éve vagyunk együtt és alapvetően jól megvagyunk. A családom oda van érte, egészen összefonódtak a baráti körök, a szex is oké (bár semmi extra) és tudom, hogy ő nagyon szeret engem.

Csakhogy mielőtt összejöttünk volt egy másik kapcsolatom ami egészen elképesztő volt, életemben nem voltam olyan boldog, tényleg úgy éreztem/érzem ő (volt?) az én nagy ő-m.

Ne szépítsük, csúnyán otthagyott de sosem tudtam haragudni rá, megértettem miért tette, bár borzasztóan szenvedtem és talán azóta sem tudtam elengedni teljesen.

A mostani párommal ekkor már egy ideje barátok voltunk, ő segített ki a mély szakítás utáni depressziómból, aztán össze is gabalyodtunk.

A baj csak az, hogy most lenne lehetőség folytatni/újrakezdeni az exemmel, de nem tudom megéri-e?

Ha a szívemre hallgatok mennék vele mert fiatal vagyok és vágyom rá, de ugyanakkor nem akarom összetörni a mostani barátomat (és mindenki mást), hisz neki nagy mumusa volt mindig is az exem, kisebbségi komplexus van rendesen hogy ő sosem fogja überelni a volt barátomat. Én tényleg igyekszem nagyon szeretni őt, de egyszerűen neki sokkal lassabb és nyugodtabb az életvitele, én viszont világot látnék és kalandoznék, úgy érzem nem köti le az energiáimat. Nem szeret olyan szenvedélyesen mint az exem, nem bókol, nem udvarol, hiába mondtam neki rengetegszer, hogy nekem ezek fontosak. Viszont tény és való, hogy mindig mellettem áll és számíthatok rá.

Ha otthagynám nem csak őt bántanám meg nagyon, de a környezetem se értene meg, elítélnének, hogy miért nem tudtam értékelni a szeretetét és miért hagytam el olyan valakiért aki már egyszer elhagyott.

Plusz tudom, hogy az vagyok neki én, ami nekem a exem, és nem akarom én is úgy pofára ejteni őt, ahogy engem is pofára ejtettek, nem akarok csalódást okozni és összetörni őt.

Ti mit tennétek?

N/21



2014. nov. 21. 21:29
 1/5 Robcsi84 ***** válasza:
100%
Nehéz kérdés, talán át tudom érezni mit érzel, én azt tanácsolom ne hagyd ott a mostani párod. Saját tapasztalat!
2014. nov. 21. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Ne tedd mert pofára fogsz esni !két szék közül a földön fogsz ki kötni!!
2014. nov. 21. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Ne hagyd ott a mostanit. Nem éri meg.
2014. nov. 21. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 kolosszus22 ***** válasza:
100%

Hagyd ott a mostanit, jó eséllyel pofára esel majd, ahogy a többiek is írták, de ezt meg kell tapasztalnod, hogy értékelni tudj majd egy olyan embert mint a mostani párod. Ha nem teszed meg, akkor csak magadat és a mostani kapcsolatodat fogod mérgezni, mert azon fogsz kattogni nem tetted meg. Lehet szimplán nem vagytok igazán egymáshoz valók és neki egy más típusú, beállítottságú nő való.

27F

27F

2014. nov. 21. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, hogy ezt írom, semmiképpen sem akarlak megbántani, de egy jelenet jutott eszembe a csinibaba c. filmből, mikor azt mondja valaki, hogy "minden nő k_rva". Lefekszel olyannal, akit nem is szeretsz igazán, mert átb_szott a nagy ő-d. Gratulálok.

Nekem ilyen volt a volt barátnőm. Neki is volt egy nagy nagy ő-je, aki miután átverte, összejött egy szerencsétlennel, aki meg megkérte a csajom kezét, ő meg akkor mondta meg neki, hogy h'át annyira nem pálya....


Az előttem szólónak adok igazat, aki azt mondja, tapasztald meg a pofára esést. Legközelebb majd gondolkozol egy kicsit.

Tényleg ne haragudj, ha kemény voltam.

28F

2014. nov. 22. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!