Helyes döntés lenne szakítani? (nem vagyok túl jártas benne; kissé hosszú)

Szóval bővebben a dolog:

17/L vagyok, és a barátom 21 éves. Én természetes gimnazista vagyok a városomban, ő pedig egyetemista Pesten (de alapon ő is a városba lakik).

Így végtére is egy fél-táv kapcsolat, pár nap híján 7 hónapja vagyunk együtt.

Nekem első kapcsolatom és első (talán második) komoly szerelmem.

Szóval akkor a valódi lényeg:

Már korábban felmerült bennem a szakítás, de mindig elnéztem mert szeretem, de biztosan szerettem őt. Mindig volt pár komolyabb beszélgetésünk, de sosem vitáztunk nagyon, nem kiabáltunk meg ilyenek, nagyon jól kijöttünk, igazán boldogok voltunk.

Az első komolyabb probléma a a szex. Nekem úgymond "traumás" volt az első, így lelki szarságok okán nem is kívánom. Neki ez oltári probléma, én rosszul leszek a gondolattól is..

Aztán ami csak az én problémám, és ami igazán a végleg szakításhoz vitte a fejem, az az, hogy sose vitt el randizni. Azt mondta azt csak azok csinálják, akik még nem jöttek össze, és vigasztaljon, hogy az exét se vitte el sehova. Kértem, hogy változtasson, mert én alapból egy elég pörgős lány vagyok, szeretek kimozdulni, és olyan helyekre menni, ahol jó emlékeket lehet szerezni (és nem kérkedésből de nekem megvan a tőkém is hozzá, 17 évesen persze szülők jogán), de sose kértem, hogy nagyon drága helyekre menjünk. Gondolok én pl mozira, korira, egy sétára a közeli erdőkben, akár egy étterem, ha az egy gyorskajálda is. A beszélgetésünk alapján azt mondta,hogy változni fog, és mindent megtesz, hogy változzon.

Nem tett, és mindezt a vizsgaidőszakra fogta (holott ugyan ez volt szorgalmi időszakban is), de azért nem hiszem hogy 0-24-ben tolja a tanulást, és nincs 2 órája rám AMIKOR itthon van és nem Pesten.

Igazából van még egy két dolog de akkor túl hosszú lenne, szóval azt max akkor írom, ha esetleg valaki végigolvassa a regényem, és igényli a többi részt is ^^"