Milyen volt életed legkegyetlenebb, legfájdalmasabb szakítása?

Nekem relatíve lájtos volt, amire a legfájdalmasabbként gondolok. A korábbiakhoz képest meg főleg.

Nekem is volt olyan, hogy a pasi elvette a szüzességem, gyakorlatilag kizavart a házból, és azóta se beszéltünk, még csak nem is láttam. Olyan is volt, hogy én eljöttem tanulni másik városba, próbáltuk tartani a kapcsolatot, kéthetente hűségesen járogattam vissza, mire egyszer egy veszekedést provokált és neten szakított- 2 nappal az után, hogy találkoztunk, majd egy barátja mondta nekem, hogy ja, hát amúgy hónapok óta van még egy barátnője.

Szóval nekem is vannak élményeim :D De ezeken aránylag gyorsan túltettem magam- az utóbbi kb 2 hétbe telt, akkor mondta a barátja, hogy megcsalt. Ennyi elég volt, hogy kiábránduljak belőle.

De a legfájdalmasabb az közel sem volt ilyen kegyetlen. Az első szerelmem volt. Gyönyörű volt minden, tökéletes, minden nap csak jobb és jobb. Mindig kérdeztem tőle, hogy ő is ugyanolyan boldog-e, mint én. Magától mondogatta, hogy örökké együtt leszünk. Valentin nap előtt két héttel, hogy előző nap még a karjában vitt be a szobájába, mondta, hogy egy ideje már nem érzi azt, amit kellene. Soha semmi jelét nem adta, mindig csak azt éreztem, hogy ennél jobb már nem lehet, és a következő nap rácáfolt, hogy de mégis, van tökéletes, van ideális. És hirtelen, derült égből villámcsapás. Személyesen találkoztunk, még egy teára is meghívott. Nagyon aranyos volt, beszélgetett velem, ott maradt sokáig, próbálta a lehető legtisztábban végigvinni ezt az egészet. És mégis ez fájt a legjobban egész eddigi életemben, mert ő volt az, aki úgy szakított, hogy én aztán fülig benne voltam. 7 hónapig voltunk együtt, kb másfél évig tartott, amíg kilábaltam a dologból. Mindez 3 éve volt, de néha, amikor visszaemlékszem a szakításunkra, a kapcsolatunkra (tisztán emlékszem rá), akkor is fáj még egy kicsit, pedig már találkoztam azóta vele is, beszéltünk is, iránta már semmit nem érzek, menyasszony vagyok egy olyan férfi mellett, aki még őt is magasan túlszárnyalja. De azért mégis, ez volt a legfájdalmasabb nem hogy szakítás, teljes időszak a picinyke kis életecskémben. Hiába, hogy voltak mások, akik egyszerűen gechibbek voltak. Az nem számított soha ennyire, mint ez.

Mikor több mint 1 év járás után a barátnőm szakított velem sms-ben.Azóta sem találkoztam vele és ez több mint 1 éve volt már...(Most már felesleges is lenne.)

Nagyjából úgy fél év kellett mire teljesen túltettem magam ezen.

Egyébként nem a szakítás fájt a legjobban,hanem az ahogyan megtette ezt.

Eddig csak egy szakításom volt. Másfél évvel volt fiatalabb nálam, valószínűleg az lehetett az egyik ok, hogy vége lett. Érettnek látszott, de ennek ellenére nagyon tapasztalatlan volt, nem volt előttem senkije. Mostani barátom - az előttem lévő egy hónapos kapcsolata ellenére - sokkal tapasztaltabb, pedig az a szakítás nagyon megviselte.

Én kezdeményeztem az egész kapcsolatunkat. Egy hónap után azt mondta, hogy nagyon boldoggá teszem, és ő mondta ki először, hogy szeret, én nem akartam, nehogy azt higgye, hogy túl rámenős vagyok. Nagyon szerelmes lettem ezután, egyébként is az voltam, mert sokszor próbálkoztam, és ő volt az első, aki viszonozta az érzéseimet.

Ő volt az, aki erőltette a szex dolgot, igazából alig bírt magával, én meg megijedtem (mindketten szüzek voltunk). Azt hitte, hogy fél perc alatt majd menni fog minden, így első próbálkozás után nem is ment.

Minden jó volt, miatta kezdtem el fogamzásgátlót szedni, kényeztettem orálisan is (persze ezt ő is megtette).

Kb. 4 hónapja voltunk együtt, amikor egyszer nálunk voltunk, elmentem fürdeni, addig ő laptopján facebookozott. Mikor visszaértem, leültem mellé, és láttam, hogy hirtelen bezár egy chat-ablakot. Akkor igazából nem is vettem figyelembe. Aztán egy hónap múlva náluk csinált gyertyafényes vacsorát, nagyon meglepett. Kaptam tőle májusfát is.

Ezután körülbelül egy hónappal megbeszéltük egyik nap, hogy a vizsgái után megvárom a Keleti pályaudvaron, és megyünk együtt haza. Akkoriban nagyon sokat könyörögtem neki, hogy találkozzunk, de mindig a tanulás volt a kifogás arra, hogy nem. Pedig 5 percre lakunk egymástól bciklivel (egy városban lakunk). Én tiszteletben tartottam, hagytam is tanulni, de miután már 2 hete nem találkoztunk, és alig beszéltünk pár percet naponta, akkor kicsit kiborultam. Veszekedtünk, és kértem, hogy beszéljük meg. Aztán felhívott a megbeszélt időpont előtt fél órával, hogy hol vagyok, beszélni szeretne velem. Furcsa volt a hangja, meg is kérdeztem, hogy mi a baj, mitől ilyen búvalbélelt. Mondta, hogy majd megbeszéljük. Aztán jött, ugyanolyan arccal, ahogy beszélt. És a Keleti pályaudvar kellős közepén kimondta, hogy ő ezt már nem akarja, szakítani akar. Én rögtön bőgni kezdtem, nem értettem, hogy miért teszi ezt, hiszen mondta, hogy persze, ezt megbeszéljük, és a vizsgái után találkozunk. Kértem, hogy magyarázza el, de csak rázta fejét, aztán ott hagytam. Elmentem addig a vágányig, ahonnan a vonat indul, közben fölhívtam barátnőmet, hogy mi történt, hadd menjek el hozzájuk, mert én így nem tudok hazamenni. Aztán ott leültem, továbbra is bőgtem, kértem, hogy gondolja meg, de azt mondta, nem akarja.

Egy hét múlva én voltam az, aki igazából bejelentés nélkül elmentem hozzá, meg akartam tudni az okot, nem hagyott nyugodni. Nem nézett ki valami fényesen. 2 perc volt az egész beszélgetés. Megkérdeztem, hogy biztos nem akarja már. Azt mondta nem.

Az oka az volt állítólag, hogy már nem szeret. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy nem viselte meg, még barátnőm elől is bújkált, amikor meglátta őt. Egyszer velem is összetalálkozott a biciklitárolónál. Olyan gyorsan még életében nem zárta ki a biciklijét, és indult el haza, mint akkor. Én ennek ellére úgy gondolom, hogy valakivel kavargatott. Nagyon megváltozott azóta. Egy normális srác volt, most próbálja magát menő csávónak mutatni.

Barátnőm nagyon sokat segített a kilábalásban, főleg abban, hogy meggyőzzön, hogy miatta nem érdemes magamat kínozni. Kb. 2 hónap után lelkileg eléggé helyre jöttem, utána próbáltam ismerkedni. Nem sok sikerrel, mert ők komoly kapcsolatot nem akartak, igazából mindketten még a szakítás utótüneteitől szenvedtek, és inkább csak testi kapcsolatot akartak.

Ezután kb. 2 héttel én írtam rá egy gyakoris felhasználóra, ennek már 9 hónapja. Annyi ideje vagyunk együtt. Minden tökéletes. : )

16-os vagyok:

Jó hosszú lett. Egyébként 22/N.

Több, mint egy éve jártam a fiúval, de nem volt túl boldog a kapcsolatunk, sokat vitáztunk, nem tudtunk kompromisszumot kötni, szinte minden napra jutott valami konfliktus, de nagyon-nagyon szerettem. Szilveszter előtt szakított velem. Az óévet bőgve, taknyos zsepik társaságában búcsúztattam, állandóan sírtam, a suliban is, otthon is, a buszon is. Nagyon fájt.

Nem kellett magam túltenni rajta, mert tudtam, hogy nem zárult le a kapcsolatunk, februárban megkeresett, és újrakezdtük. Azt mondják, felmelegítve csak a káposzta jó, szerencsére nálunk nem ez történt.

8 év 1 hónap kapcsolat, abból 2 és fél év jegyesség. előző nap még a leendő közös lakásunk berendezését tervezte és mondogatta, mennyire szeret. másnap csörgött a telefon: "szia, van egy rossz hírem." én: "mi a baj? :O" "vége a kapcsolatunknak."

még szerencse, hogy nem lett belőle házasság és gyerek, hogy a többiről ne is beszéljünk.