Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szerintetek visszajön hozzám...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek visszajön hozzám az exem?

Figyelt kérdés

Annyira hiányzik, bár egy hónapja szakítottunk, még ma is sírtam egyet mert véletlenül megtaláltam pár közös képünket az egyik mappában.

8 hónapig voltunk együtt, pár hónapja ismertük már egymást mikor összejöttünk. Az ötödik randink után már hazavitt, az összeköltözést terveztük és többször is nézegette az ujjamat hogy már nagyon szeretne rá gyűrűt húzni. Többek között a szakításunk előtt is egy héttel felhozta, nagyon tetszett az ötlet. Összeköltözés előtt álltunk, azt tervezgettük hogy hogyan rendezzük be majd a lakást... A családja imádott engem, az én családom is őt, a barátai bennem látták a nagy őt, áradoztak hogy sose látták még ilyen boldognak mint velem. Az exem is ezt mondta nekem hogy boldog velem, mindig mondta hogy szeret, még előtte való nap is hogy szétmentünk...

De egyik napról a másikra elment a kisvonat nála... Bejelentette hogy elkezdett vonzódni egy ismerős lányhoz (aki egy kis alig érettségizett ribi, átment rajta a fél város) és hogy mivel nem akar megcsalni vele viszont ki szeretné próbálni inkább menjünk szét.

Annyira ingatag volt a szakításunk alatt is, mondogatta hogy most erősnek kell lennie, lehet hogy visszajön nemsokára de azért ne várjak rá...

Azóta eltelt egy hónap, már kezdtem jól lenni (persze minden nap eszembe jut) viszont elkezdett nekem írogatni hogy hogy vagyok meg ilyenek. Nem ír minden nap, 3-szor írt idáig csak, de akkor sokat beszélgettünk.

Azóta ismerkedek, igyekszem továbblépni, de itt most a fő kérdés: Szerintetek vissza akar/fog jönni?

24/N 28/F


2016. máj. 31. 20:23
 1/8 anonim válasza:
74%
A kérdés az, hogy te tényleg visszafogadnád ezek után is?
2016. máj. 31. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
60%

Nem! De szomorú, hogy ez számodra kérdés...

Legyen már méltóságod!

Visszafogadod utána megint előáll vele, hogy most megint dughatnékja van vkivel, majd később folytatjátok.

Neked ilyen pasi kell?

Ha igen, akkor sajnállak.

2016. máj. 31. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
59%
Nem tartom valószínűnek és a helyedben ezek után ha akarná sem fogadnám vissza. Lépj tovább!
2016. máj. 31. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
De miért ment el ha a szakításunkkor is azt mondta hogy hosszú távra tervezett velem? Miért érdeklődik még mindig utánam? Miért érdeklődik még mindig a családom után? Miért mondta a szakításunkkor hogy nem akar elveszíteni?
2016. máj. 31. 20:44
 5/8 A kérdező kommentje:

Nekem ő volt az első komoly kapcsolatom és hiányzik az életemből. Neki én voltam a második kapcsolata, eléggé "sérült" volt lelkileg, mert a túlsúlya miatt nem sok lánnyal jött neki össze a dolog...

Nem hiszem el hogy azért a kis komolytalan libáért dobott :( A sógora szerint sem fog olyan nőt találni még egyet mint én :(

De a fenti kérdéseim még élnek.. Nem érzem úgy a lelkem mélyén hogy vége. Mármint az ő részéről.

2016. máj. 31. 20:48
 6/8 Szergej55 ***** válasza:
57%
Ez van, de ha egy olyanért dobott, mégis mi a véreres tudod miért várod vissza? Hogy majd egy másikért dobjon megint néhány hónap múlva? Ha önmagad permanens szívatása a hobbid, akkor semmi akadálya ezen gondolkodni, de ha véletlenül nem, akkor kezdd el lassan feldolgozni és hagyni ezt az egészet a fenébe.
2016. máj. 31. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
57%
Ne haragudj, de ilyen ordas b*nkót miért akarnál visszaszerezni?
2016. jún. 1. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
nem jött be az a lány, az biztos.
2016. jún. 2. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!