Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Ti is szakítanátok azzal a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti is szakítanátok azzal a férfival, aki SENKINEK, és még sok minden másnak nevezett, mert nem tudtam elfogadni, hogy hónapokon keresztúl magamra hagyott?

Figyelt kérdés
Nagyon hosszú a történetem, pofon, mobitelefon, laptop akkumlátorának fóldhöz vágása, szóbeli megalázás, holott, kezdetekben, erre a kapcsolatra akartam a társkeresés kapcsán építeni az új életemet. Amikor kedves volt, amikor szeretett, jó volt vele. Ragaszkodtam hozzá, nagyon. Hogy miért, azt józan ésszel nem tudom megmagyarázni, felnéztem rá, mert, hogy olyan okos, különleges. Bíztam benne. Munkahelyet, új életet kezdtem miatta, beköltözött az átalam talált albérletbe, ott aztán csak dirigált, én pedig agymosottan szerettem. Nekem is sok a hibám, nyűgós, szomorú vagyok sok minden miatt. Ezt ő még megtetézte azzal, hogy a munkái miatt, egyedül voltam karácsonykor, pünkösdkor, aztán már 3 hónapja. Amikor feladtam az albérletet, megfenyegetett. Engem, a gyerekeimet. Utálom, megvetem magam, mert a mai napig ragaszkodok hozzá, vagy ahozzá fűzött reményekhez. Lenne egy rendes, jó ember. Aki mindent megtenne értem, így ahogy vagyok. És mégsem tudok nyitni. Még mindig elkábítanak az átküldött versek, a jót akarok, a gondolkodj pozítívan, kezdjük újra, felejtsd el a múltat, a jelent és a jövőt kell építeni! Nem tudom elengedni! Kimondtam sokszor. Aztán sokszor kezdeményeztem, én magam. Senki vagy....még ezek után is. Koromnál egyéb hátterem miatt, maradna a magány. 10 éve egydül, csak sodródok.Nyitnom kéne, egy rendes, jó ember felé, és nem megy. Segítsetek. hogyan kell szakítani. Nem kimondani, hanem lélekben megtenni. Bárki válaszol, köszönöm

2016. jún. 29. 20:29
 1/8 anonim ***** válasza:

Hát, a legfontosabb, hogy te is belátod, hogy ennek nincs értelme, jövője. Ne tedd tönkre a magad, és még fontosabb, a gyerekeid életét. Ők nem tehetnek semmiről..


Ne légy egy akarat gyenge lábtörlő, ennyit tudok mondani..

2016. jún. 29. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm. Azért írtam, mert szükségem van, hogy lássam, azt, amit tudok, csak önbizalmam, hitem, akaratom nincs hozzá. Meg kell tennem, ha másért nem, akkor a gyerekeimért, akik megvetnek a már lezártnak hitt, és mégsem lezárt kapcsolatért. és persze önmagamért.......
2016. jún. 29. 20:43
 3/8 anonim ***** válasza:
össze se jönnék ilyen kreténnel
2016. jún. 29. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
akkor még nem tudtam, amikor kiderült, akkor kellett volna. de hiányzott belőlem a lelkierő, reménykedtem, hátha jobb lesz. hibáztam, magam alatt váktam a fát. A gyerekeim külön élnrk, dolgoznsk,megfenyegette őket, ahogy engem hogy elintzé , hogy ne legyen munkákám. és még isu
2016. jún. 29. 23:01
 5/8 Sunshinedoll ***** válasza:
Igen.
2016. jún. 29. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Kösz, hogy elolvastatok, és írtatok. Így csinálom, elengedem, ami csak kárt okozott
2016. jún. 30. 07:33
 7/8 anonim ***** válasza:

Hagy el, így nem lehet élni.

A másik férfival nem kell egyszerre kapcsolatba lépni, beszélgess, sétálj vele, aztán majd meglátod, de előbb zárd le a régi kapcsolatod, mert így tönkre mész.

2016. jún. 30. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszi Neked is! Így kell tennem...úgy sincs se jelene, se jövője.Nem ér pár nap, pár hét annyit, hogy tovább betegítsem magam
2016. jún. 30. 18:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!