Jőttem, láttam, visszamennék az exemhez, mit tennétek a helyemben?

Három hete szakítottam az exemmel, akivel öt hónapja voltunk együtt. Úgy éreztem, mindketten alkalmatlanok vagyunk egy párkapcsolatra, ebből az ő sara, hogy elrontotta a környezete, de hát mindenki maga írja a sorsát. ( 38 éves, ebből 9 évet börtönben ült). Én sosem voltam kapcsolatpárti, ez számomra a gyerekvállaláshoz, családalapításhoz kőtődik. 24 éves vagyok, ezek a fogalmak egyre aktuálisabbak. Hosszú idő után ez volt az első párkapcsopatom. Illetve lehet, hogy most így szakítás utáni érzelmi torzulás is ez, de úgy érzem, ő vopt aze egyetlen férfi, akit igazán szerettem, és nem csak plátói módon. Ő is szeretett, tudom. De iszonyatosan egóból élő személy, mint aki kompenzál. Emellett mikor megismerkedtünk, még együtt élt az exével egy hónapig, akivel van két közös gyerekük, egy hónap után összeköltöztünk közös albérletbe. Valószínűleg nem mennék ilyen korán az összecuccolásra, csak éppen akkoriban járt le az előző albérletem, így kényelmi szempont is vopt ez. A hónapok során egyre inkább jött a felismerés, hogy szexuálisan baromi jól összeillünk, és imádjuk egymást, ő elfogadóan viszonyult az én heppjeimhez, bár nyilván ő is felhozta ezeket témának ( például hajlamos vagyok dühkitörésekre, ahogy ő is, DE ezeket épphogy egymásból nem hoztuk ki, mintha a másii fél a vilag kontrasztterapeutája lenne ilyen téren). Én viszont nem bírtam elengedni olyan dolgokat fejben, amik állandóan jelen voltak, például az örökös kifelé mutogatás, egójátszmák, mi megtehetjük... Illetve előfordult, hogy az én tudtom/engedélyem nélkül intézte a dolgaimat. Pl pultoskémt dolgozom, és elküldte a személyes adataimmal együtt az önéletrajzomat egy ismerősének, aki étteremtulajdonos, és mi nem jövünk ki jól egymással.

Illetve időszakosan gyorsozik, amit nem ítélnék el, ha nem lett volna sorozatos konfliktusforrás abból, hogy ő hisztizik, mivel nem tud aludni, pocsék volt a cucc. Bevallom, én sem vagyok józanéletű,de próbálok figyelni arra, hogy más életét ne piszkáljam, pl hagyjam aludni.

A lényeg, hogy epegem lett abból, hogy meg akarom menteni, mivel szeretem, de a bűnözői körök úgy elrontották, hogy sosem fog már valtozni bizonyos dolgokban. Igazából mindig a tenyerén hordozott, de én olyan típus vagyok, akinek ez kevésbé számít, mint hogy azt lássa, hogy a társa egészséges pszichéjű maradt a körülményeihez képest..

Kérdésem az lenne , hogy mit tennétek most a helyemben, egyszerűen nem bírom magamban elengedni, pedig én szakítottam vele, azóta nem kerestem, de ő igen, telefonon, aztán végül nem lett belőle találkozó, pedig aznap végül én hívtam fel újra.

Ennek már 3-4napja, de azóta is "meggyengültem", hiszen tudom, hogy nem alkalmas egy párkapcsolatra, de az életem részévé vált, és szeretem, nem tudom, akarjam-e egyáltalán elengedni.