Hogyan szakítsak? A barátommal lassan 3 éve vagyunk együtt. Egy ideje összeköltöztünk, minden szép és jó. De én szép lassan kiszerettem belőle. Ő viszont imád engem és nem akarom megbántani.

""Ha megtalálod a magadhoz való srácot, akkor nem is lesz ilyen problémád, hogy ápolni, gondozni kell a kapcsolatot, mert az jön magától."

Kérdező!

Ilyet a büdös életbe nem fogsz találni. Az ember ugyanis változik, és ezért a kapcsolat is. A "Nagy Ő" azért az, aki, mert nála ezt nem érzed munkának, kvázi természetesnek tartod, ami történik, úgy érzed, minden jön magától és gördülékenyen halad a medrében.

Először azt írod, hogy amit én írok, olyan nincsen, utána meg leírod ugyanazt más szavakkal, amit én írtam. Vicces vagy :D

"Te szereted őt, az mélyebb érzés, mint a szerelem, kár lenne eldobni, de te tudod... Bánni fogod. A következő kapcsolatodban is elmúlik a rózsaszín köd és szeretet költözik a helyébe."

Velem is szakítottak már úgy, hogy "nagyon szeret, de nem úgy, ahogy kellene". Most boldogan él házasságban, gyerekkel.

Ezzel nem cáfolni akarlak, #20-as (főleg, mert az én esetemben az ex-szel kapcsolatunk sem minőségben, sem mennyiségben nem volt olyan, mint a Kérdezőé, és egyet is értek Veled a szeretettel kapcsolatban), csak azt akarom mondani, hogy ne a félelem vezérelje, ne azért maradjon, "mert mi van, ha nem találok más ilyet, mi van, ha bánni fogom".

Ha már rászánta magát, tegye meg és tanuljon belőle.

"Ha megtalálod a magadhoz való srácot, akkor nem is lesz ilyen problémád, hogy ápolni, gondozni kell a kapcsolatot, mert az jön magától."

NEM. Mi kicsit több, mint 2-3 éve vagyunk együtt, és szerelmesnek érezzük magunkat. Az meg, hogy összeillünk-e... nos, eddig ilyen kapcsolatot még csak filmekben láttam, és azt hittem, csak mese, hogy két ember a valósában nem lehet ennyire egy hullámhosszon.. de igen. Szóval úgy érzem, összeillünk.

Mégis kellett és kell is tennünk a kapcsolatunkért naponta. Minden nap kimutatjuk, hogy mit érzünk, nagyon könnyű átmenni megszokásba, lakótársba, hiszen olyan jó bedögleni a gép elé este, mikor hazaérünk. Olyan könnyű a problémákra azt mondani, hogy "majd máskor megbeszéljük". Olyan könnyű nem igyekezni, hogy meglepd a másikat valamivel, "hiszen úgyis tudja, hogy szeretem".

Könnyű nyeregben érezni magad, és fütyülni mindenre, tojni a bajokra, és kényelmesen ücsörögni.

Ez pedig nagyon vissza tud ütni.

Nekünk is volt időszakunk, amikor elvoltunk egymás mellett, nem beszéltük meg a bajokat, nem szerveztünk minőségi programokat kettőnknek, nem voltunk annyira figyelmesek egymással, és bizony hamar éreztük, hogy valami nem az igazi. Kb mint a kérdésben szereplő sztori.

Viszont mi felfogtuk, hogy ez csak átmeneti, mi tehetünk róla, és ugyanúgy, ahogy ezt együtt okoztuk, meg is oldhatjuk együtt.

Én nem mondom, hogy a szerelem elmúlik 2-3 év után. Viszont onnantól muszáj rá odafigyelni, mert onnantól már a lila köd nem tartja életben.

Lehet szerelmesnek lenni egymásba évtizedek után is, viszont ez a mélypont természetes jelenség.

Nem katasztrófa, és nem a kapcsolat végét jelzi, csak azt, hogy ideje jobban figyelni.

Kedves utolsó!

Elhiszem, hogy te nem hiszel ebben, de hidd el, létezik az, amiről beszélek. Persze, hogy tagadod és nem értesz vele egyet, mert neked nem ilyen a kapcsolatod, és ha egyet értenél a véleményemmel, akkor beismernéd végül is, hogy szar a kapcsolatod :D Hidd el, ha megtalálod a hozzád illő párt, akkor nem kell erőlködve azon lenni, hogy magad mellett tartsd, mert akaratlanul is annyira szereted, hogy csinálod magadtól a dolgokat.

#26

"beismernéd végül is, hogy szar a kapcsolatod"

Mondd, neked mi bajod van egyébként?

Kedves #26-os!

Sejtem, hogy mit szeretnél mondani, és van igazságod, de úgy vélem, a dolog nem ennyire egyszerű.

Én is úgy gondolom, ha erőlködni kell, hogy működjön, ott van baj, nem kicsi; ugyanakkor - legalábbis számomra - van különbség az erőlködés és a munka között.

Az, hogy "csinálod magadtól a dolgokat", az én olvasatomban munkabefektetés. Nem erőlködés, önmagam megerőszakolása, hanem energiabefektetés a kapcsolatba - egy eklatáns példát a #28-as Válaszoló említ, de én is próbálok egyet hozni.

Mi például a menyasszonyommal eltérő időbeosztásban dolgozunk. Ő délután dolgozik, relatíve későn ér haza, és, nőre jellemző módon, próbálja rám zúdítani az egész napját akkor, amikor alig várom, hogy ágyba kerüljek, mivel egyrészt fáradt vagyok, másrészt korábban kelek, mint ő.

Őszinte leszek veled, nekem ez néha megterhelő. Lehet, hogy bennem van a hiba, de így van. :D Mégsem hurrogom le, végighallgatom, beszélgetek Vele, mert szeretem és mert megérdemli. :D Cserébe sokszor ő is felkel sokkal hamarabb, mint kellene, hogy együtt megreggelizzünk, stb.

Nyilván így az ő napja is nehezebb, mert nem pihen annyit, amennyit tehetné, fáradtabb is a nap végére, számára is megterhelőbb, de ugye ez a szeretet (hívhatod akár szerelemnek is). :)

Biztos, hogy nem lenne rosszabb a kapcsolatunk, ha a nap folyamán kevesebbet kommunikálnánk, mert azonos az értékrendünk, hasonló a humorérzékünk, ugyanazok a terveink a jövőt illetően, stb., és ha szabadok a hétvégék, azt nem a TV előtt zombulással töltjük.

Mégis, a példaként leírt "plusz" energiabefektetés rengeteget hozzáad az érzelmi töltethez.