Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért vagyok még mindig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért vagyok még mindig szerelmes az első szerelmembe? Hogyan tegyem túl magam rajta?

Figyelt kérdés
17 évesen az első igazi szerelmemmel 10 hónapot voltunk együtt, majd 3 hónap távkapcsolat után szakított velem. Teljesen összetörtem, hiszen én még (és azóta is) szerelmes voltam belé. Most 23 vagyok azóta kb 6x próbáltuk meg újra, mindannyiszor ő szakított velem, a legutóbbi szakítás után egy évig nem beszéltünk, mert olyan durván megbántott, azóta egy év alatt 2 barátnője volt és egyikkel sem működött. Azóta nekem fél éve barátom van, egy ideig bíztam benne, hogy majd szerelmes leszek, de be kellett látnom, hogy még mindig őt szeretem, a minap újratalálkoztunk, beszéltünk, Ő nem mondja ki konkrétan, hogy szeret engem, azt sem hogy velem akar lenni, de arra célozgat, hogy egyszer majd feleségül vesz. Tudom hagynom kellene, próbáltam de egyszerűen nem tudok túllépni! Mit tegyek?? Forduljak pszichológushoz?

2018. febr. 3. 19:23
 1/3 anonim ***** válasza:
Beszéld meg vele, hogy mit érzel és, hogy ő mit érez ezzel kapcsolatban. Ha meg nem tudsz vele ijesmiről nyíltan beszélni vele. Akkor nincs is kérdés,hogy mit kell tenned....elfelejteni!
2018. febr. 3. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nem szeret téged, ne áltasd magad.
2018. febr. 4. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Én is voltam hasonló helyzetben. 24 éves vagyok most, 4 éves kapcsolat után, több szakítással, 2 évig nem tudtam kedvelni igazán senkit. Aztán megismertem a jelenlegi párom... Én is azt hittem, hogy soha nem leszek szerelmes újra, hogy őt szeretem, stb... De amint megismertem a páromat, egycsapásra megváltozott minden és sokkal jobban szeretem őt mint az exem. Sokkal tartalmasabb kapcsolat, tele tervekkel, és legfőképp, boldogabb. Azóta az exem is folyton keres, hogy majd feleségül vesz, még mindig engem szeret, miközben egy éves kapcsolata van... Annyira magabiztos magában, hogy én még mindig őt szeretem és bármikor szaladnék vissza. Én nem válaszolok neki, lezártam és hagyom a fenébe, max röhögök egy jót, ha ír valamit. Az a múlt.

Te csak ragaszkodsz az emlékekhez, hogy milyen volt szerelmesnek lenni. Ha nem tudsz továbblépni, pszichológus segíthet. De első körben ne beszélj és találkozz vele. Minek? Okkal nem működött, ő csak egy Z tervként tekint rád, ha nem jön össze mással. Veled sem működött egyébként, nem csak a másik két lánnyal. Valósítsd meg a terveid, éld az életed, és minden kialakul. A jelenlegi pároddal pedig az lenne a fair ha tisztáznád a helyzetet, mert ő lehet nagyon szeret téged és megérdemelne egy olyan lányt, aki viszont szereti. Nyugodtan írhatsz privit ha gondolod, átéltem én is. Sajnálom és fel a fejjel :)

2018. febr. 4. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!