Masfel ev utan szakitott egyik naprol a masikra, lehet meg esely az ujrakezdesre?

Ha mégsem jön be az új csaj, akkor valószínűleg visszatáncol hozzád. (Ugye nem vetted be azt a sok hantát, amit összehordott neked szabadságról meg stresszről meg anyámkínjáról)

JAJ, JAJ. Itt hatalmas felfogási gondok vannak :DDD H munka mellett nincs felelősség? Nincs stressz? :D nagyobb stressz van körülötte mint a sulival :DDDD Attól függ mit dolgozik és mennyire lelkiismeretes. Az én párom még hétvégén is szokott dolgozni, és hiába jár fél8-ra, van, h csak 5-kor jár haza :D Álom, álom, édes álom. Sok a film...

"nincs számonkérés" XDDDD Biztos ha nem végzi el a munkáját időre, akkor a főnöke tapsikol... Uram, irgalmazz! Az egyetem is egyfajta munkahely, mint akármilyen iskola. Mindenhol kötelezettségei vannak, amiket meg kell csinálnia és szintén stresszel jár.

"vegre megszabaduljon a sulis kotelezettsegektol es egy nornalis nyugdt eletet elhessunk,ahol nem minden hetvege arrol szol,hogy tanulsz meg gurcolsz a semmiert,mert nem ertekelik" Töltsön el egy fél évet a párod egy cégnél, utána kérdezd meg a véleményét arról, hogy mennyivel nyugodtabb a meló, mint a tanulás.

De ez milyen már, hogy csak akkor lépsz bármit is a saját és a kapcsolatotok jövője érdekében, amikor már késő? Miért nem lehet megtenni, ha kér valamire, miért nem lehet belátni, ha kéri, hogy változtass? Voltam hasonló cipőben, iszonyúan leszívott az akkori társam lelkileg, szintén hasonló okok, állandó frusztráció, e miatti veszekedés, depresszió miatt. Támogattam, segítettem, meghallgattam, vigasztalatam, megtettem amit tudtam, de szakember nem vagyok, segítséget kérni meg nem volt hajlandó. Vagy 2 évig küzdöttem, kérleltem, aztán meguntam, szóltam még utoljára. Azt hitte csak fenyegetem, pedig sosem volt kenyerem. Aztán eljöttem, kimerülve, leharcolva, sem elhinni sem elfogadni nem akarta/tudta. Aztán volt pár hónap szünet, idővel találkoztunk, beszélni akart, előállt a farbával. Nemet mondtam és a mai napig nem bánom, lett volna bőven ideje, hogy meghallja amit kérek, tegyen érte/értünk, én megmondtam neki, hogy arra már nem szánok többet az életemből, hogy újabb hónapok árán kiderüljön mennyire jött helyre, majd a következő barátnője élvezi a gyümölcsét és maga miatt biztosan hasznos volt, hogy megtette. Az viszont nem változtat azon, hogy én és a kapcsolatunk nem volt annyira fontos, hogy változtasson amikor kértem és segítsen kimerni a vizet a süllyedő csónakból, én meg elfáradtam a nagy lapátolásban. Ugyanis ez a jövőre is kivetít egy csomó dolgot. Ha majd jön egy újabb probléma, ismét vért verítéket nem kímélve kellene a felszínen tartanom mindkettőnket, csak mert neki gondjai vannak? Ez része a személyiségnek, nem múlik el pusztán azért, mert most pánikból hogy elveszít, hogy egyedül marad, végül megoldotta(valószínűleg) ezt a problémát. Egyenrangú fél akarok lenni (és lettem is) a kapcsolatomban, szeretném hogy meghallják amit kérek és együttműködjünk, ha szükséges. Ha valamiért könyörögni kell, az már régen bukott úgy, továbbá bármilyen depresszió miatti fásultságot rátolni a másikra és lehúzni avval, hogy kötelessége mellettünk állni és támogatni, miközben mi magunk semmit sem teszünk a gyógyulás érdekében a létező legönzőbb dolog. Persze miután elvesztett az ember mindent, már kapálózik és bizonygatja a változást, de mindezt addig kellett volna, amíg számított is valamit. Én elengedném a helyedben és nyugtot hagynék számára, ha akar, majd ő keres, ha sosem keres és nem akar újrakezdeni, akkor meg fogadd el és búcsúzz el tőle méltóságban, nem lehet senkit erején felül terhelni és ő adott neked elég időt. Az, hogy te nem éltél vele, kizárólag a te hibád. Ha valaki kapálózik a vízben, nem akkor kell kihúzni, mikor már megfulladt. Ez itt most eső után köpönyeg, azt meg majd eldönti ő, akarja-e azt a bizonyos felmelegített káposztát, ami végül is nem feltétlenül rossz, de a választás joga most már az övé, fogadd el, bárhogy is határoz.

Kerdezo en is igy jartam sajnos mint te, 2 honapja lett vege a 3 eves kapcsolatomnak, es az en volt parom is nagyon komoly szandekkal volt felem... Nekem is van betegsegem sajnos, csak az en volt parom soha sem mondta el mi bantja hanem magaban tartotta, es egyik naprol a masikra eldontotte, hogy elkoltozik, aztan par dolgot elmondott, de meg igysem a teljes igazsagot, hogy mi fajt neki, es mondtam, hogy megtudok valtozni, olyan aprosagok voltak amik siman javithatoak, de nem tudtam addig, hogy ezt ot zavarja ezert nem valtoztattam, annyira faj, hogy eselyt sem adott, egy lehetoseget, nekem is jo lett volna ha azt mondja, rendben, par honap utan megkereslek, es adunk a kapcsolatnak meg egy lehetoseget, de rajottem, hogy hiaba mondott vagy tett dolgokat, itt derult ki ebben a helyzetben, a legnagyobb bajban, hogy igazabol nem szeret, es nem all melletem, annyit kaptam, hogy en sose leszek normalis. Remelem veled nem igy lesz, talan megkeres majd a baratod, de tenyleg valtozz meg es tegyel meg mindent azert, hogy mukodjon a kapcsolat.