Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan állítsam le az exem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan állítsam le az exem, ha beteg és tönkre akarja tenni a mostani kapcsolatomat?

Figyelt kérdés

A helyzet a következő: 5 éve szakítottunk és 1,5 évig voltunk együtt. Végig féltékeny és idegbeteg volt velem. Ő akkor volt 29, én 20. Összeköltöztünk az ő lakásában. Teherbe estem tőle, abban egyeztünk meg, hogy akármi is lesz, akárhogy alakulnak a dolgok, megtartjuk a babát. Könnyes szemmel mondta, hogy minden vágya az, hogy apa lehessen. Több mint 2 hónapos terhes voltam, amikor kiderült, hogy sokat ferdített az anyagi helyzetét illetően, és elveszítette a lakását adósság miatt. Én hazamentem a szüleimhez, ő meg egy patkánylyukban nyomorgott. Terveztük, hogy közösen megoldjuk a helyzetet. Minden nap idegesen beszélt velem, aztán meg bocsánatot kért. Folyamatosan féltékeny volt. Egyik nap már tényleg olyan trágár volt, hogy arra szavak nincsenek, én pedig nem vettem fel neki onnantól a telefont, és elmentem császkálni a barátnőmmel éjjel. Hajnal 2 körül értem haza, ő a szüleim házánál várt, és ahogy hazaértem, 2 hatalmas pofont lekent nekem, és üvöltött, hogy mit képzelek, hogy terhesen mászkálok és éjszakai életet élek, a telefonomat meg kikapcsolom, ő meg elájult majdnem az aggodalomtól. Azonnal elküldtem, apukám is kijött, azt mondtuk, hogy másnap megbeszéljük higgadtan. De én soha többé nem beszéltem vele, csak megmondtam neki pár nappal később telefonon, hogy vége, és közöltem, hogy a babát elvetetem, és tényleg így is tettem. Sokáig zaklatott, az apukám fenyegette meg, hogy rendőrségre megyünk, akkor kopott csak le. Azt vette a fejébe, hogy a pénz miatt hagytam el, és ócska számító qrva vagyok.

Most van egy párkapcsolatok, ami 3 éve tart, nemrég eljegyzett a párom, és most felbukkant az exem és folyamatosan írogat neki, minden részletet leír a kapcsolatunkról, régi beszélgetéseket másolgat, intim képeket küld rólam. Ha a párom letiltja, megkeresi másik fiókról és folytatja. Az az elve, hogy felelőtlen, hazug, érzéketlen ribi vagyok, szerinte az ominózus éjszaka meg is csaltam TERHESEN, és ő nem fogja hagyni, hogy miután szó nélkül, ridegen elhagytam, kikapartattam a gyerekét, én el is felejtsem és boldog feleség legyek másnak. Jön azzal, hogy számoljak el azzal, amit tettem.


Hogyan állítsam le? Undorodom attól, hogy bele akar nyúlni az életembe ennyi idő után is. Ráadásul ocsmányul beszélt velem, hazudott az anyagiakról, így akart gyereket, miatta hagytam ott az egyetemet (azóta elvégeztem), vállalni akartam, hogy elhagyom a fiatalságot, nem bízott bennem, folyton ellenőrizgetett az egész kapcsolat alatt, és a végén meg is ütött. Nem tudom mit képzel...


2018. júl. 4. 17:12
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Zaklat, jelentsd fel. Közveszélyes.
2018. júl. 4. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Jelentsd fel zaklatásért,meg kérj távoltartási végzést. Intim fotók küldözgetésére is vannak már szuper személyiségi jogi perek. Ha a jogi út nem használ,akkor pár kedves kétajtós szekrény elbeszélgethet vele.
2018. júl. 4. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Bocsi, nem kötözködni akarok, de sosem értettem, hogy a bánatban tud valaki neten zaklatni, mikor simán le lehet tiltani. Oké, ez megvolt, akkor másik profilról írkál. Na de ezt is csak akkor tudja megtenni, ha visszajelölitek (legalábbis nálam úgy van beállítva fb-on, hogy csak az ismerőseim tudnak nekem üzenetet küldeni, ismeretleneké landol a kéretlen levelek között, ki sem írja, ha kapok valakitől, aki nem az ismerősöm). Szóval ezt is állítsátok be, és nem kell boldog-boldogtalant visszaigazolni. Problem solved.
2018. júl. 4. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Na meg nem kell megnézni miket írkál egyáltalán nemm kell semmire sem reagálni.
2018. júl. 4. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
28%

Most biztos nekem ugranak sokan, de én egyetlen megoldást látok: kérj bocsánatot tőle sürgősen! Nem értem, ilyenkor hol vannak azok a válaszolók, akik kiállnak a férfi lélek mellett, pl. Jaguár meg hasonlók. Hol vagytok???

Kérdező, szó nélkül elhagytad, utána nem álltad a szavad, hogy megbeszélitek higgadtan, egy gagyi telefonos szakításra méltattál egy olyan kapcsolatot, ahol már együtt éltetek, és baba volt a láthatáron. Meghatódva sírt, annyira szeretett volna édesapa lenni, te pedig visszaéltél a jogaiddal, és megölted a KÖZÖS kisbabát.

A pofonnal kapcsolatban pedig miért nem hallgattad meg? Tényleg betegre aggódhatta magát, hogy babával a hasadban eltűntél éjszaka és nem adtál életjelet. Nyilvánvalóan kivolt idegileg mint az állat, mivel elveszítette a lakását is. Valószínű, hogy nem véletlen, hogy nem mondta el az adósság ügyet, mert jól ismerte közel 30 évesen a nők többségét, és igaza is lett. Terhesen, a közös életeteket felrúgva mentél vissza a szüleidhez, mint egy kisgyerek, nem álltál mellette a bajban, hanem a barinőddel vetted nyakadba a város kisbabával a hasadban. Mi az, hogy te elhagytad a fiatalságod? Azért, mert komoly kapcsolatod volt, és nem az egyetemen bulikáztál, hanem babát vártál?

Ha szeretted volna ezt a férfit, akkor megérted, nem teszed még jobban taccsra és mellette állsz a bajban, megoldjátok együtt. Ja, hogy ez ma már nem divat?

Nem csoda, hogy nem heverte ki, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítette a lakhatását, a párját és a születendő gyermekét.

Gondolkozzatok már!

A válaszolóknak is őszintén gratulálok, hogy megbeszélés, méltó lezárás, bocsánatkérés helyett pert varrnátok a nyakába...

Azzal mellesleg a kutya sem foglalkozna, hogy a volt párod a te beleegyezésed mellett készült képeidet elküldi a vőlegényednek, aki számtalanszor látott már meztelenül. Körbe is röhögnének, nincs erre ideje senkinek!

2018. júl. 4. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Ebben a helyzetben max az exnek kellene bocsanatot kerni

Hazudott

Megutotte a kerdezot

Zaklatja

A folamatosan lelki terrorba tartotta a kerdezot


A kerdezo helyes jart el h egy lelkileg nem egeszseges birtoklo agressziv embert lepattintot es meg a gyereket el elvetette.


Gondolkozz kinek kellene egy ilyen apa tars ?

Es majd a gyereket is veri agressziv vele

Valszeg gyerektartast se fizetne

2018. júl. 4. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Megértem az 5 válaszolót van benne igazság. Senkinek sem könnyű ha elveszti a házát. De bele gondolva azért ő maga a hibás mert ki tudja milyen adósságai voltak. Az meg hogy állandóan féltékenységi jelenetet rendezett már sok. Én sem a pénzre hajtok egy pasinál de azért ha együtt vagyok vele hiteget hogy jól él akkor biztonságban érzem magam mellette bevállalok egy gyereket mert úgy tudom hogy biztonságos anyagi háttér mellett rendesen fel tudom őt nevelni és nem kell nélkülöznie semmit. De az hogy kiderül hogy elúszott a háza adósságok miatt ráadásul nem élhetem az életem mert mindenről be kell neki számoljak mikor hova megyek kivel mit csinálok mert ha nem teszem felpofoz na ez túl lő minden határon. Ha normálisan viselkedett volna "sajnálom drágám hogy hazudtam de annyira szeretlek hogy nem akartalak elveszíteni és a gyermeket sem" akkor mindjárt máshogy állok hozzá én is és nem az lesz az első dolgom hogy elvetetem a gyereket meg egyebek. Vittem volna magammal a szülőkhöz, segítettem volna munkát keresni neki aztán majd lett volna valahogy. De egy ilyen idegbeteg emberrel senki nem akar kapcsolatot de még gyereket sem. Be kattan az agya aztán egyszer majd hívnak a suliból vagy oviból hogy az apja elvitte a gyereket. Hát köszönöm de az ilyenekből kimaradnék. Értem én hogy feszült ideges és egyebek volt de tanulja meg az indulatát kezelni. És de igen is kötelessége a rendőrségnek ezzel foglalkozni mert zaklat. Teljesen lényegtelen hogy a pasija már látta őt meztelenül ki tudja hogy kinek mutogatja még a képeket. Plusz be kellene állítani hogy csak az ismerősök tudjanak üzenetet írni.
2018. júl. 5. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!