Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Másfél év után ilyen könnyedén?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Másfél év után ilyen könnyedén?

Figyelt kérdés

Májusban volt egy szakításom. 1,5 évig voltam együtt a lánnyal, ebből 1 évig együtt is laktunk. Májusban szakítottunk. Júniusban meg július elején nagyon se veled se nélküled volt a helyzet, ő pedig közben ismerkedett egy sráccal, aki májusban írt rá, a múltjából tűnt fel. Júliusban leírta, hogy lefeküdt ezzel a sráccal, meg mennyire rosszul dugta meg, hogy én legalább meg tudtam dugni, és hogy tudjam, hogy ő is mennyire szenved. kb 2 hete részegen ráírtam, mert már 1 hónapja nem beszéltünk, és akkor jó ötletnek tűnt. A válasz amit kaptam, még józanul is szinte földhöz vágott. Amikor együtt voltunk, 100x hallottam, hogy milyen nehezen tudná túltenni magát rajtam, most pedig azt mondta, hogy "őszintén szólva sosem voltam még ilyen boldog". Szeretett egyáltalán valaha?


25 F


2018. aug. 25. 10:58
 1/6 anonim ***** válasza:

Mit követtél el a lány ellen?


10000% hogy bosszú, amit csinált.


Szóval jó lenne tudni mi történt, mert ez a nőci túl még bizti nincs rajtad.

2018. aug. 25. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Nyilván mivel közben rosszra fordultak a dolgok, vagy már eleve nem is működött ez a kapcsolat, az megváltoztatja az ember érzéseit, lehet hogy akkor úgy érezte, hogy nehezen tenné túl magát rajtad, de végül mégsem így történt a sok negatív élmény miatt, ebből nem lehet következtetni, hogy nem is szeretett.
2018. aug. 25. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

"Szeretett egyáltalán valaha?" - Hát igen, ez a nagy kérdés, és ha benned ez megfogalmazódik, akkor már érdemes ezen elgondolkodni.


A leírásod alapján a kedve szerint tesz veled, ha kellesz akkor lép feléd, és leakaszt a fogasról, ha nem, akkor visszaakaszt és nem vagy fontos, mert ő "élni akar".

Ez a mondata is önzés egyébként: "sosem voltam még ilyen boldog" ... de az, hogy veled mi van, az nem érdekli úgy látszik.


A hiányzás is olyan, hogy: hiányzik hogy boldoggá tegyen valaki....

2018. aug. 25. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Honapok teltek el majus ota, masfel ev meg nem tul hosszu kapcsolat.
2018. aug. 25. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Nagyon is. Most illúzióban él, de felébred majd. Nem számít, de biztosan volt boldogabb, csak ugye nehéz megítélnie, összehasonlítania.
2018. aug. 25. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Ne foglalkozzál vele. Ő a múltad és neked a jövőddel kéne foglalkoznod.

Anno elhagyott a szerelmem egy másik férfi miatt és még búcsúzóul küldött néhány képet a házról amibe költöztek és az újszülött kisfiáról. Közben nem telt több mint 1 év, vagyis a másik férfinek azonnal gyereket is szült.

Nagyon dühített, nehezen tudtam utána kapcsolatot kialakítani. Aztán sikerült megismernem a jelenlegi páromat, aki szinte mindenbe kenterbe veri és megnyugodtam.

A sors pikantériája, hogy azóta szakítottak és a férfi eltűnt az életéből. Persze mindezt úgy tudtam meg, hogy "véletlenül" összefutottunk, a munkahelyemtől 1 saroknyira. Gyorsan előadta milyen nehéz helyzetbe került és anno milyen rossz döntést hozott, amire annyit mondtam, hogy igen és egy mosoly tekintetében magára hagytam.

Aki egyszer elhagyott attól semmi jót ne remélj, ne próbáld megmagyarázni a hűtlenséget,mert semmi értelme. Lépj tovább!!!!

2018. aug. 25. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!