Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért bunkó szakítás után?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért bunkó szakítás után?

Figyelt kérdés

A kapcsolat amilyen szépen indult, annyira ridegül ért véget. Nem akart elveszíteni, de nem tett semmit azért, hogy megtartson. Szakítottam mert már nem fordított ránk időt, inkább a saját életét építgette mivel előző kapcsolata után teljesen más ember lett. Azt mondta sokat köszönhet nekem, azóta szárnyal hogy megismert. Én nehezen szakítottam vele, de muszáj volt. Folyamatosan bizonytalan volt az utóbbi hónapokban a kapcsolatunkban, néha direkt szított konfliktust, máskor meg felém fordult ha problémája volt. A szakítás után még bizonytalan voltam, rossz volt látni, ahogy maga elé bámult mikor otthagytam. Így felkerestem. Azt mondta nem szeretett csak az elején és már nem akarja folytatni. Más kérdés, hogy én se, de nem akartam még inkább belerúgni így ráhagytam. Megbeszéltük, hogy jó viszonyt ápolunk, elmondtam hogy örülök, hogy a barátság megmarad és ő sem tud rólam semmi rosszat mondani, de egyre semlegesen reagált. A végén már el sem olvasta a válaszaim. Mi történhetett? Sose volt velem ilyen bunkó.


N28

ex: F30


2018. szept. 16. 19:58
 1/4 anonim ***** válasza:

Miért kellene bájologni veled?


Rossz neki látni, hiányzol, sokkal jobb, ha távolságot tart, mintha ott marad "barátkozni", és sokkal később tud túllépni rajtad.

2018. szept. 16. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
#1 Nem szeretett csak az elején, nincs min túllépnie. Nem bájologni akartam, barátok is voltunk. Ezek szerint múltidőben. Sose láttam ennyire bunkónak még.
2018. szept. 16. 20:08
 3/4 anonim ***** válasza:
Talán azért mondja, hogy nem szeretett csak az elején mert csak magával akarja elhitetni és azért bunkó és távolságtartó veled, mert valójában még mindig szeret és úgy van vele, hogy ha nem lehetsz az övé akkor inkább elfelejt / kizár az életéből
2018. szept. 16. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Nem tudhatod pontosan, hogy mit is érzett és ezek alapján fele olyan jól nem ismerted mint azt te gondolod.


bunkó...mert bunkó, vagy mert így tud csak elszakadni vagy mert alapból ilyen.

2018. szept. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!