Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Saját magam rontom el az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Saját magam rontom el az életemet ezzel tisztában vagyok. Szerintetek mit tegyek a következő helyzetben? Elég komoly a problémám, azok segítsenek, akik normálisak.

Figyelt kérdés

27 éves nő vagyok. 20 évesen mentem férjhez, akkor jó bulinak tűnt, szerettem a fiút, akivel azóta is együtt vagyok. Azóta sajnos több dolog is megváltozott. Az érzések elmúltak belőlem, felköltöztünk az ő lakásába Budapestre, és már három éve úgy érzem, hogy csapdában vagyok. Tudom, hogy ez semmit nem old meg, de többször megcsaltam már, a munkahelyemen két éve járok egy kollégával, akinek van barátnője, semmi értelmét nem láttam az életemnek, a napjaim azzal telnek, hogy dolgozom, pasizom, majd otthon sorozatokat nézek. Fél évvel ezelőtt egy idősebb kollégával nagyon összemelegedtem egy céges partyn, azt hiszem bele is szerettem. Vicces, kreatív, megbocsátó, ha vele vagyok, akkor minden szépnek tűnik. De egy csomó dolgot nem mondtam el neki, azt sem, hogy házas vagyok. Ő elvált, és

úgy látom kezdi nem érteni, hogy miért nem szakítok a barátommal és kezdjük el a közös életünket. Még azt is felajánlotta, hogy lakjak nála, egy kis kertes házat bérel.

Sajnos egy hete egy óriási hibát követtem el. Egy céges nap volt vidéken, és az a pasi, akivel a munkahelyemen együtt vagyok - nem az idősebb, hanem a másik - kérte, hogy aludjunk együtt egy szobában. Igent mondtam neki. Úgy gondoltam nem lesz baj. Megterveztük, hogy előbb ő megy be a szobába, aztán én, így nem lesz feltűnő, de sajnos pont a pasi előtt sikerült, aki nem szólt semmit. Hajnalban azonban a következő viber üzenetet küldte:

"Kedves Judit. Azon tűnődtem, hogy találkoztam e hozzád hasonló érzéketlen emberrel, de azt hiszem nem. Mert az a nő, aki egy másik férfivel tölti az éjszakát, miközben a pasi, akit állítólag szeret, akivel pont a héten moziban volt, aki téged soha nem bántott, inkább biztatott tőled két ajtónyira alszik, olyan szintű tetűség, hogy szavakat sem találok rá.Mert áltatni egy embert, az érzéseivel visszaélni, elhitetni, hogy lehet valami miközben pontosan tudod magadban hogy nem, ez gusztustalan. Természetesen, ha neked Gábor kell - aki a facen vigyorog a barátnőjét ölelgetve, akit úgy látszik emberszámba sem vesz - akkor tőlem csalhatjátok a párotokat és egymást is. Én mindenesetre befejeztem veled, mert nem leszek az idióta érzelmi játékszereid eszköze. Üdv.

Azóta teljesen ki vagyok borulva, állandóan ez az idősebb pasi jár a fejemben, szeretném visszacsinálni, de nem lehet. Attól félek látni sem akar, azóta nem keres, ha meglát köszön és ennyi. Adjatok tanácsot, hogy mit tegyek..kérjek tőle bocsánatot, mi van ha látni sem akar??? Mit tegyek? Kaptam egy esélyt, hogy rendbe hozzam a dolgokat és elszúrtam....



2018. okt. 8. 10:13
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
100%
Először nem a pasiddal kellene szakítanod, vagy csak én vagyok maradi? Ha több vasat tartasz a tűzben, akkor készülj fel rá, hogy esetleg lebukhatsz... Szegény srácot, vagyis a férjedet sajnálom komolyan, nem tudja, hogy a háttérben mik zajlanak..
2018. okt. 8. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
93%

Mit tegyél?

Válj el

Szakítsd meg a kapcsolatot a fiatalabbal

Esedezz bocsánatért az idősnél, ha tényleg CSAK Ő kell

2018. okt. 8. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
100%

Hàt... szerintem keress új munkahelyet. Itt úgy látom már mindenki megvolt.

Esetleg keress idősebb támogatókat, akik összedobnak annyit, hogy kijöjjön egy albérlet. Mert gondolom azért nem válsz el, mert nem tudod magad egyedül fenntartani.

És fontold meg a petevezeték elkötést! Három apajelöltnél màr könnyű mellényúlni, hogy kit vigyél perbe.

És ez volt a legkedvesebb válasz, amit ki tudok préselni.

2018. okt. 8. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
97%

Most sajnáljunk egy ilyen embert mint te?

Neeeem!

2018. okt. 8. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
92%

*Adjatok tanácsot, hogy mit tegyek..kérjek tőle bocsánatot, mi van ha látni sem akar??? Mit tegyek?


Kerüld el, és örülj neki, hogy mindenki előtt nem köpött szemen.Mert kb. minimum ennyi az amit érdemelsz.

Neked nem való normális ember, mert te magad nem vagy az.

2018. okt. 8. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
94%

Velem is eljátszotta ezt egy kolléganő anno, házas volt, titkolta, mire ezt megtudtam, már rég fülig szerelmes voltam belé, bármit megtettem volna érte. Áltatott, hogy már válásban vannak, aztán lefeküdt a férjével, miközben én vártam rá. (én nem feküdtem le vele, megtiszteltem a férjét ezzel, bár nehéz volt ellenállni)


Soha többet nem akarom látni ezt a nőt. Valószínűleg ez a férfi is így van veled. Olyat rúgtál bele, hogy sokáig fog sántikálni érzelmileg.


Szóval ezt buktad. A leírásod alapján ő is hasonló érzelmi világgal rendelkezik, mint én, tehát rajongva szeretett téged és az árulásoddal ez most átfordult heves undorrá.


Amit tehetsz: VÁLJ MÁR EL! Legyél egymagad egy darabig, hagyd abba a pasizást. A világ nem dől össze, ha nem kavarsz épp egy férfival, hidd el.


Ezt a férfit pedig felejtsd el, jobban jársz vele. Soha nem fog tudni bízni benned.


Írhatsz privit, ha akarsz tanácsot kérni, mert nekem is le kellett építenem több hosszú kapcsolatot. Van más út, mint a másik csalása.

2018. okt. 8. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
93%
Utolsó voltam: Ha most nem kapod össze magad és hagyod abba a férfiak közötti szédelgést, ugyanilyen ramaty állapotban leszel, amikor a következő nagy szerelem bekopogtat az ajtón. Magaddal b4szol ki a legjobban, ha nem szeded végre össze magadadt.
2018. okt. 8. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
100%

Oke. Akkor van egy férjed, pasid, szeretőd és még pasizol is? Jól értem?


Mit szeretnél? Válassz egy pasit.

Vagy nyílt kapcsolat. Poliamoria. De ezt fejezd be, mindenkit átversz.

2018. okt. 8. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
94%
Edd meg amit főztél! Férjed van, meg mellette 2 másik férfi, eléggé nagy aljasság így halmozni az élvezeteket.
2018. okt. 8. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 anonim ***** válasza:
100%

Ha jól értem: van egy férjed aki biztosítja neked a lakhatást és akivel együtt élsz, mellette van egy szeretőd is aki megcsalsz.

Szerintem a legjobb ha pénzért csinálod, a hírneved már megvan hozzá.

2018. okt. 8. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!