Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Saját magam rontom el az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Saját magam rontom el az életemet ezzel tisztában vagyok. Szerintetek mit tegyek a következő helyzetben? Elég komoly a problémám, azok segítsenek, akik normálisak.

Figyelt kérdés

27 éves nő vagyok. 20 évesen mentem férjhez, akkor jó bulinak tűnt, szerettem a fiút, akivel azóta is együtt vagyok. Azóta sajnos több dolog is megváltozott. Az érzések elmúltak belőlem, felköltöztünk az ő lakásába Budapestre, és már három éve úgy érzem, hogy csapdában vagyok. Tudom, hogy ez semmit nem old meg, de többször megcsaltam már, a munkahelyemen két éve járok egy kollégával, akinek van barátnője, semmi értelmét nem láttam az életemnek, a napjaim azzal telnek, hogy dolgozom, pasizom, majd otthon sorozatokat nézek. Fél évvel ezelőtt egy idősebb kollégával nagyon összemelegedtem egy céges partyn, azt hiszem bele is szerettem. Vicces, kreatív, megbocsátó, ha vele vagyok, akkor minden szépnek tűnik. De egy csomó dolgot nem mondtam el neki, azt sem, hogy házas vagyok. Ő elvált, és

úgy látom kezdi nem érteni, hogy miért nem szakítok a barátommal és kezdjük el a közös életünket. Még azt is felajánlotta, hogy lakjak nála, egy kis kertes házat bérel.

Sajnos egy hete egy óriási hibát követtem el. Egy céges nap volt vidéken, és az a pasi, akivel a munkahelyemen együtt vagyok - nem az idősebb, hanem a másik - kérte, hogy aludjunk együtt egy szobában. Igent mondtam neki. Úgy gondoltam nem lesz baj. Megterveztük, hogy előbb ő megy be a szobába, aztán én, így nem lesz feltűnő, de sajnos pont a pasi előtt sikerült, aki nem szólt semmit. Hajnalban azonban a következő viber üzenetet küldte:

"Kedves Judit. Azon tűnődtem, hogy találkoztam e hozzád hasonló érzéketlen emberrel, de azt hiszem nem. Mert az a nő, aki egy másik férfivel tölti az éjszakát, miközben a pasi, akit állítólag szeret, akivel pont a héten moziban volt, aki téged soha nem bántott, inkább biztatott tőled két ajtónyira alszik, olyan szintű tetűség, hogy szavakat sem találok rá.Mert áltatni egy embert, az érzéseivel visszaélni, elhitetni, hogy lehet valami miközben pontosan tudod magadban hogy nem, ez gusztustalan. Természetesen, ha neked Gábor kell - aki a facen vigyorog a barátnőjét ölelgetve, akit úgy látszik emberszámba sem vesz - akkor tőlem csalhatjátok a párotokat és egymást is. Én mindenesetre befejeztem veled, mert nem leszek az idióta érzelmi játékszereid eszköze. Üdv.

Azóta teljesen ki vagyok borulva, állandóan ez az idősebb pasi jár a fejemben, szeretném visszacsinálni, de nem lehet. Attól félek látni sem akar, azóta nem keres, ha meglát köszön és ennyi. Adjatok tanácsot, hogy mit tegyek..kérjek tőle bocsánatot, mi van ha látni sem akar??? Mit tegyek? Kaptam egy esélyt, hogy rendbe hozzam a dolgokat és elszúrtam....



2018. okt. 8. 10:13
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
21%

Nem kell egyből belerúgni a kérdezőbe!

Eddig az volt a bajotok, hogy férfi többlet van, minden nőnél sorban állnak, és azzal utasítják vissza a rendes pasikat, hogy van párjuk.

A kérdező nem utasít vissza senkit, inkàbb ad egy esélyt. Erre most itt szidja mindenki. Írjatok neki inkàbb privátot, és vigyétek moziba.

2018. okt. 8. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim ***** válasza:
81%
Eszembe nem jutna ilyen nővel moziba menni vagy bármilyen kapcsolatban lenni vele. :) Nem fair play játékos.
2018. okt. 8. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
91%

Utolsó ,szerintem még nem is kapott itt annyit, amit megérdemelt volna...Csodálom azt is, hogy most senki nem kiáltsa,hogy kamu.

Kérdező.Komolyan sajnálom a férjed,ha nem kamu. Két férfival is csalod. Nem félsz,mi lesz ha lebuksz?Jobb lenne megelőzni,és válj el,ha ennyire unod a házasságot,és a férjed.Ne sírj, hogy korán mentél férjhez.Én is, 19 évesen.Most 50 vagyok, de egyszer se csaltam meg a férjem.Jó, ez az én dolgom.


Az idősebb pasi jól tette, hogy dobott, valószínű,nem pont ilyen csaj az álmai asszonya, aki már az elején több vasat tart a tűzben.

Nem tudlak sajnálni.

2018. okt. 8. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:
94%
Első lépés VÁLJ EL. Második lépés Gábor lapátra. Harmadik lépés az öreg palinak elmagyarázni hogy Gábort csak véletlen szoptad le és igazábol nem vagy egy ordas qrva mint amilyennek a helyzet alapján látszol bár te is tudod hogy ez nem igaz.
2018. okt. 8. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 anonim ***** válasza:
91%
Azért nem válik még el, mert egyedül nem tudna egy albérletet fizetni magának.
2018. okt. 8. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 anonim ***** válasza:
83%

Most teljesen őszintén? Az idősebb pasit se tudom sajnálni. Tudta, hogy a kérdezőnek van párja, vele csalja. Mégis, mire számított? Nem mindegy, hogy ketten vagy hárman osztoznak egy lukon?

Most meg megszakadt a pici szíve, hogy a cég legnagyobb ribije őt is csalja... Húha, micsoda váratlan fordulat!


Kérdező: majd jön a negyedik pasi, és megvigasztal. Azt meg majd csalhatod az ötödikkel.


Szerintem direkt keress olyan beteg elmét, aki cuckold kapcsolatra vágyik, és élvezi, ha alázzák.

2018. okt. 8. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 anonim ***** válasza:
35%

#16: Egyes, megcsalásra specializálódott emberek, nagyon jól tudják rejteni, hogy van valakijük. Igen, azt is, ha az éppen aktuális kan és a kiszemelt férfi is a cégnél dolgozik. Tapasztalat.


Ezért én nem ütlegelném az idősebb férfit. Simán lehet, hogy átverte a nő.

2018. okt. 8. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 anonim ***** válasza:
81%

17: abban verte át, hogy nem mondta meg, hogy házas. Azt tudta, hogy foglalt. De nem érdekelte, ráhajtott.

Na innentől nem tudom sajnálni.

Most kapott egy pofont az élettől, legközelebb okosabban keresgél, és elkerüli a foglalt nőket.


A kérdező is lehet, hogy kap még pár pofont az élettől. És akkor olcsón megússza. Ő az s típus, akit egyszer feldarabol egy sértett szerető és feleteti a disznókkal. Már csak a nagy számok törvénye alapján is esélyes, hogy belefut egy elmebetegbe.

2018. okt. 8. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 anonim ***** válasza:
81%
Igazad lehet, valahol sáros az idősebb férfi is. Mindenesetre a Viber üzenet a helyén volt nagyon.
2018. okt. 8. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 anonim ***** válasza:
15%

Sajnos en ferfi vagyok igy nem tudok a szintedre lealacsonyodni, es tanacsot adni.


Ne haragudj erte.

2018. okt. 8. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!