Mivel lehet tompítani ezt a mély szomorúságot?

Van egy barátom. Illetve valószínűleg már csak volt, de nem mondja ki, csak hát a viselkedés... Eleinte udvarolt, kedves volt, figyelmes, simogatta a lelkemet. Most már jó ideje semmi. Ha néha beszélgetünk, akkor is csak semleges dolgokról, mert hogy sokat dolgozik és nincs rám ideje, se energiája. Én meg csak várok és várok és várok. Már a névnapomon sem köszöntött fel, pedig régen más volt. Beszélni nem hajlandó róla, nem veszi tudomásul, hogy szenvedek, ha szóba hozom, akkor nem válaszol, ha kell, akkor napokig hallgat akár. Annyira megalázó ez az egész nekem és nem tudom miért szeretem még mindig ezek után, pedig nagyon fáj, úgy érzem nem ezt érdemlem. De élénken él még bennem, hogy milyen volt az elején és én azt sírom vissza.

Tudom mit kéne tennem, de az emlékek nem engedik, mert éltetik még bennem a reményt, hogy talán egyszer mégis minden a régi lesz.